Verstappen rommá törte a Red Bullt, veszélyben az időmérője

Események

Forma-1, Monacói Nagydíj szombati napja, Verstappen baleset
Vágólapra másolva!
A csütörtöki első két szabadedzés után a harmadik tréninget is a Red Bull uralta, Daniel Ricciardo végzett az élen, Max Verstappen lett a második. A bikások örömét azonban beárnyékolta, hogy az utolsó 10 percben a holland nagyot hibázott és összetörte az autóját, így kérdésessé vált a részvétele az időmérőn.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés


A pénteki szünnapot követően szombaton a 3. szabadedzéssel folytatódott a Monacói Nagydíj hétvégéje. A csütörtöki tréningeken verhetetlen volt a Red Bull, mindkét gyakorlást Daniel Ricciardo zárta az élen pályacsúccsal, Max Verstappen lett a második. A Ferrarinál bizakodtak, hogy szombatra közelebb kerülhetnek a bikásokhoz, a Mercedesnél már kevésbé. A szakértők a köridők további javulását várták és azt, hogy akár az 1:11-es határ alá is bemehetnek majd a pilóták.

A harmadik szabadedzés legnagyobb eseményét Verstappen balesete szolgáltatta Forrás: F1 TV

A Ferrarinál és a Mercedesnél nem sokat teketóriáztak, hamar megkezdték a körözést, míg a Red Bullok a mezőnyből utolsóként teljesítettek mért kört.

Minden harmadik szabadedzésre igaz, hogy amennyiben valaki összetöri az autóját, veszélybe sodorja az időmérőjét, mivel a két edzés között nagyon kevés idő áll a csapatok rendelkezésére a javításhoz.

Monacóban különösen oda kel lfigyelniük erre a pilótáknak, hiszen a falak közelsége miatt itt egy hiba nagy eséllyel jelentős anyagi kárhoz vezet. Mindez vélhetően Valtteri Bottas agyán is átfutott, miután 10 perc elteltével elfékezte magát a célegyenes végén, majd úgy forgatta meg az autót a Saint Dévote bukóterében, hogy a hátsó szárnyával lekoccolta a falat. A Mercedesnek ki kellett cserélnie az elemet.

A tréning elején a Ferrarik diktálták a tempót, miközben Ricciardo autóján apróbb módosításokat hajtott végre a csapata. A vörösök uralma addig tartott, amíg meg nem jelent a pályán a két Red Bull és azonnal nem vette át a vezetést. Ricciardo és Verstappen neve felváltva tűnt fel az első helyen, a holland pedig rövidesen 1:12 alá is benézett, majd 1:11.787-tel új körrekordot állított fel, csapattársa 133 ezredmásodperces lemaradással követte. A Red Bullok mögött a két Ferrari következett.

Mindeközben Romain Grosjean vesszőfutása tovább folytatódott, a francia először a forgalomra panaszkodott, majd a bokszba hajtott, hogy a Haas hosszabb javításnak álljon neki az autóján.

Bottas után Carlos Sainz is elfékezte magát a célegyenes végén és csak nagy nehezen tudta magát visszamanőverezni a pályára, nem sokkal később pedig Lance Stroll is tett egy látogatást ugyanott, de ő is folytatni tudta.

Ricciardo eddig hibátlan Monacóban, a harmadik szabadedzést is az ausztrál nyerte Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Az időmérő szimulációkat a Mercedes kezdte meg elsőként a nagyok közül, Hamilton és Bottas azonban nem tudott előrébb jönni az 5. helynél. Előbb a finn vette át ezt a pozíciót a négyszeres világbajnoktól, majd nem sokkal később Hamilton következett. Az utolsó tíz percre fordulva a Red Bullok is megjelentek, de bárcsak ne tették volna – gondolhatták nem sokkal később a csapatnál.

Max Verstappen ugyanis annyira igyekezett, hogy a második uszodai sikánban rommá törte az Red Bullt.

A holland a jobb első kerekével eltalálta a belső korlátot, ettől a kormányösszekötő azonnal felmondta a szolgálatot, az RB14 pedig a rázókövön átrepülve a szemközti korlátban kötött ki. Verstappen sértetlenül megúszta, az autója azonban meglehetősen összetört, előcsalogatva a piros zászlót. Kérdés, hogy a Red Bull össze tudja-e rakni azt az időmérő első szakaszának végére, hogy a hollandnak még legyen esélye legalább egy mért kört futni és továbbjutni a Q2-be.

Verstappen találkozása a korláttal

A monacói pályabírók gyors munkájának köszönhetően az utolsó percekre még újra tudták indítani az edzést, Ricciardo pedig képletesen szólva megforgatta a tőrt a holland szívében, miután 1 ezredmásodperccel átvette a vezetést. A holland mögött a két Ferrari zárt Vettel, Räikkönen sorrendben, míg a két Mercedes kibérelte a képzeletbeli harmadik sort.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix