Vettel a Ferrari második tesztelsőségét szerezte Barcelonában

Események

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Vágólapra másolva!
A Ferrari a második csatát nyerte meg a Mercedesszel szemben a 2018-as téli teszteken. Az Ezüstnyílon gumiproblémák jelentkeztek, de nem lehetnek komolyak, Hamilton és Bottas ugyanis 177 kört tett meg a keddi tesztnapon. Beütött a krach a Toro Rossónál.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Végre kellemes tavaszi napsütésben, igazi, tesztelésre való időben vághattak neki a téli menetpróbák második felvonásának kedden a Formula-1-es csapatok. A versenyzők és a csapattagok is élvezték, hogy végre 16-18°C-os melegben körözhetnek,

de az érzékeny lelkű F1-es autók is „hálásak" voltak a gyorsan melegedő, kora délután 27°C-on tetőző aszfaltért,

ami a felgumizódás következtében egyre gyorsult.

A Mercedesnél Valtteri Bottas kezdte a napot (a finn ebéd után átadta az autót Lewis Hamiltonnak), a Renault-nál Carlos Sainz váltotta Nico Hülkenberget, a Williamsnél pedig Lance Stroll vehette át a kormányt Szergej Szirotkintól. Sebastian Vettel ezzel szemben egész napra megkapta a Ferrarit, hasonlóan Max Verstappenhez (Red Bull) és Stoffel Vandoorne-hoz (McLaren).

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Max Verstappen, Red Bull Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Kevin Magnussen, Haas F1 Team

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Szergej Szirotkin, Williams Martini Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Nico Hülkenberg, Renault Sport Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Nico Hülkenberg, Renault Sport Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Szergej Szirotkin, Williams Martini Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Szergej Szirotkin, Williams Martini Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Sergio Pérez, Force India

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Marcus Ericsson, Alfa Romeo Sauber

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Max Verstappen, Red Bull Racing

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Stoffel Vandoorne, McLaren Racing

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Max Verstappen, Red Bull Racing

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Carlos Sainz, Renault Sport Racing

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 5. nap, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Tommy Hilfiger logo

Bottas egész délelőtt szorgalmasan rótta a köröket, a Mercedes a lágy és a közepes gumikon is egyenletes tempót hozott. A finn 86 körig jutott és sokáig az eredménylistát is vezette, ám

Vettel nem sokkal fél egy előtt repesztett egy 1:20,396 perces kört, amivel átvette a vezetést. Ez maradt a nap legjobb ideje.

A Ferrari világbajnoka délelőtt hosszú (14-15 körös), délután rövid (6-8 körös) etapokat futott a lágy és a közepes keveréken, stabilan hozta az 1:21-es, majd az 1:20-as köridőket. Az SF71-H hátsó kerekei ráadásul a helyszíni fotók alapján jobb állapotban maradtak az etapok végére, mint Bottas Mercedesén.

Miután a Pirelli a hiperlágy gumik bevezetésével egy időben lágyított az összes keverékén, a Melbourne-ben várható nyár végi hőséghez képest hűvösebb barcelonai klímában a közepes (lényegében a tavalyi lágyaknak megfelelő) abroncsok is jól működtek.

Előbb Bottasnál (a képen), majd Hamiltonnál is hólyagosodást tapasztaltak a Mercedes mérnökei Forrás: CrowdSpark/(c) copyright crowdspark.com/Javier Martínez De La Puente

Lewis Hamilton óvatosan kezdett délután, három órán keresztül csak a közepes keverékkel ment a pályára, ahol hosszú etapokat futott. Csak az utolsó óra kezdetén előzte meg Pierre Gaslyt (Toro Rosso) és zárkózott fel az eredménylista 4. helyére.

A Mercedes a világbajnok autóján is hólyagosodást tapasztalt, ezért időről időre állítottak a W09 szárnyain,

hátha attól javul a helyzet. Hamilton hajrája végül elmaradt, a negyedik helyen zárta a napot.

Úgy tűnt, kedden is folytatja remeklését a múlt heti teszt meglepetéscsapata, a Toro Rosso, de most felütötte a fejét a technika ördöge. Pierre Gasly újabb 53 körrel és a negyedik idővel a tarsolyában mehetett ebédelni, maga mögé utasítva Kevin Magnussent (Haas F1), Hülkenberget, Szirotkint, Marcus Ericssont (Sauber) és Pérezt. Délután azonban – eddig ismeretlen – technikai hiba hátráltatta a faenzaiakat, Gasly csupán egy fordulóra tudott kijönni a garázsból.

A biztató kezdés után kedden délután jelentkeztek az idei első technikai hibák a Toro Rossónál Forrás: DPPI/Florent Gooden

Sergio Péreznek is volt mit behoznia, a mexikói eddig csak egyszer, a nyitóteszt utolsó napján körözhetett a Force Indiával. A csapat szerint „több kisebb technikai hiba miatt" Pérez sokáig vesztegelt a garázsban, délelőtt csak 37 fordulóig jutott, de délután is csak a 9. helyre tudott felkapaszkodni – igaz, az 50 plusz forduló alatt rengeteg értékes adatot gyűjtött a mérnököknek.

Meglepően stabilan kezdett a múlt héten a McLaren, kedden azonban elapadt a wokingiak szerencséje. Stoffel Vandoorne autója délelőtt kétszer is megállt (az akkumulátor hibájából), másodszor kint a pályán, ami előcsalta a nap első piros zászlóját. Az ebédszünetig a belga futotta a legkevesebb kört, mindössze 7-et. A szerelők délután sokáig dolgoztak az MCL33-ason, de amikor Vandoorne újra kimerészkedett, a sárga démon harmadszor is cserbenhagyta.

Videó: Vandoorne McLarenje lelassul, majd megáll a pályán

A belga GP2-es bajnok csak egy vetélytársát, a Williamsszel összehasonlító köröket futó Lance Strollt tudta megelőzni. Carlos Sainz a hajrában a 8. helyre ugrott előre, miután egyhuzamban lefutott egy teljes verseny-szimulációt (sőt másfelet) a Renault-val.

A spanyol vélgül 91 körnél állt meg, ami rendkívüli futásteljesítménynek számít, figyelembe véve, hogy csak délután vezethetett.

A tesztelés szerdán folytatódik Barcelonában, Kimi Räikkönen visszatér a Ferrariba, Daniel Ricciardo a Red Bullba, míg a Mercedes és a Renault továbbra is megosztja az autót a két versenyzője között.

A keddi tesztnap eredményei

Pilóta Csapat Modell Köridő Kül. Kör
1. Sebastian Vettel Ferrari SF-71H 1:20.396 171
2. Valtteri Bottas Mercedes W09 1:20.596 0,200 86
3. Max Verstappen Red Bull RB14 1:20.649 0,253 130
4. Lewis Hamilton Mercedes W09 1:20.808 0,412 91
5. Pierre Gasly Toro Rosso STR13 1:20.973 0,577 54
6. Kevin Magnussen Haas VF-18 1:21.298 0,902 96
7. Nico Hülkenberg Renault R.S.18 1:21.432 1,036 48
8. Carlos Sainz Renault R.S.18 1:21.455 1,059 91
9. Szergej Szirotkin Williams RB14 1:21.588 1,192 42
10. Sergio Pérez Force India VJM11 1:21.643 1,247 93
11. Marcus Ericsson Sauber C37 1:21.706 1,310 120
12. Stoffel Vandoorne McLaren MCL33 1:21.946 1,550 38
13. Lance Stroll Williams FW41 1:22.937 2,541 86

A csapatok által megtett táv

Kör Táv (km)
Ferrari 171 796,005
Force India 93 432,915
Haas 96 446,88
McLaren 38 176,89
Mercedes 177 823,935
Red Bull 130 605,15
Renault 139 647,045
Sauber 120 558,6
Toro Rosso 54 251,37
Williams 128 595,84

A motorok által megtett táv

Kör Táv (km)
Ferrari 387 1801,485
Honda 54 251,37
Mercedes 398 1852,69
Renault 307 1429,085