Räikkönen volt a leggyorsabb, Massa zúzott a belgiumi nyitányon

Események

Forma-1, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Belga Nagydíj
Ferrari's Finnish driver Kimi Raikkonen drives during the first practice session at the Spa-Francorchamps circuit in Spa on August 25, 2017 ahead of the Belgian Formula One Grand Prix. / AFP PHOTO / Emmanuel DUNAND
Vágólapra másolva!
Négyszeres győzteshez méltón Kimi Räikkönen zárt az élen a Belga Nagydíj első szabadedzésén, de az igazi meglepetés Lewis Hamilton tempója volt. Két baleset is történt a tréningen.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

A glória tesztelésével kezdődött a nyári szünet utáni első szabadedzés a belgiumi Spában. Marcus Ericsson, Stoffel Vandoorne és Lewis Hamilton is pályára lépett a népszerűtlen új fejlesztéssel, de ahogy ez lenni szokott 1-1 installációs kör után rögtön vissza is tértek a bokszba. A csapatok továbbra is csak tapogatóznak, de a McLaren a légáramlatokat is vizsgálta az eszköz körül.

Nem sokkal később Fernando Alonso autójával is dolguk akadt, mert a kétszeres világbajnok 3.5-ös verziójú Honda motorja rögtön az installációs kör alatt hibákat kezdett produkálni, és Alonso alig tudott visszavánszorogni vele a bokszba. Bő negyedórát kellett várni az edzés első mért körére, amit Esteban Ocon teljesített a Force Indiával, szuperlágy gumikkal, 1:48.962 alatt.

Räikkönen kezdett az élen - galériával Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Erre azonban nem volt idő figyelni, mert jött Felipe Massa, és a Malmedy kanyarban besokallva alaposan összetörte a Williamst. Massa rádobta a rázókőre az autót, aminek hátulja elvesztette a tapadást, és belerohant a közeli gumifalba. Az edzést természetesen percekre leállították a mentés és a takarítás miatt.

Massa visszatérése még a délutáni edzésre is kérdéses,

mivel Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója szerint teljesen új karosszériát kell felépíteni a brazil pilótának, és ez óriási feladat. Lowe „meredeknek” nevezte, hogy akár a második szabadedzés végéig elkészüljenek az új autó elkészítésével. A feladat így Lance Strollra hárult, hogy adatokat gyűjtsön, de egy nagy megcsúszása neki is volt, és a végén fékhiba hátráltatta.

Hamilton meglepően jól ment a lágy gumikon - galériával Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

A fékeken a Ferrarinál is dolgoztak, Kimi Räikkönen sokáig a bokszban rostokolt, majd nem sokkal az edzés vége előtt visszatért, és ultralágy gumikkal beállította a legjobb délelőtti időt 1:45.502-vel. Ez önmagában jó hír lenne, de az igazi meglepetés, hogy Lewis Hamilton a két szinttel keményebb, lágy gumikkal is sokáig vezetett, és végül csak 0,053 másodpercet kapott Räikkönentől.

Hamilton a szuperlággyal túlmelegedésre panaszkodott, a lággyal pedig vibrációra,

de egyelőre sokkal gyorsabbnak tűnt még a csapattársánál, Valtteri Bottasnál is, akinek 6. helye nem reprezentatív, mert az edzés második felében nekicsúszott a falnak, de vissza tudta vinni autóját a bokszba, később azonban nem tudott már javítani, és egy elfékezés miatt a korábbi, lágy gumis köre sem volt ideális.

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Sebastian Vettel az edzés elején lágy gumikkal kezdett, majd szintén hosszú kihagyás után ultralágyakkal tért vissza. Az első szektorban még gyorsabb volt Hamiltonnál, és az előnyéből a 2-es végéig is megőrzött egy keveset, végül azonban a Mercedes mögé szorult, és be kellett érnie a 3. hellyel.

Az élen álló trió 1 másodpercet vert a Red Bullokra,

pedig mindketten ultralágy gumikkal érték el a legjobb eredményeiket, azonban Christian Horner az edzés után kénytelen volt elismerni a Sky Sportsnak, hogy ezen a hétvégén csak a mögöttük lévők megelőzése lehet a céljuk, a Ferrarit és a Mercedest úgy sem tudják megszorítani, hogy Daniel Ricciardo autójára már felszerelték a monzai hátsó szárnyat.

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Ez azért is különösen nehéz lesz, mert a Mercedes erősebb motorral készült a versenyre, ami a Honda fejlesztésével ellentétben megbízhatónak is bizonyult eddig, és a Ferrarinál is úgy vélik, hogy Silverstone óta sokat léptek előre a gyors pályákra optimalizált aerodinamikai csomagjukkal, így jó esély van arra, hogy csak ez a két istálló küzdhessen a dobogós helyekért.

Az alsóház legjobbja Carlos Sainz lett,

a szintén gyengébb, Renault motorral hajtott Toro Rossóval, mögötte az edzés egyik legszorgalmasabb tagja, Esteban Ocon következett Danyiil Kvjat előtt, aki küszködött az erőforrással, de a második szabadedzésre várhatóan megoldják a problémáját. Stoffel Vandoorne behozta a McLarent a képzeletbeli pontszerző, 10. helyre.

Nem mentek jól a gyári Renault-k és a szintén motorproblémákkal vesződő Fernando Alonso sem,

valamint kifejezetten gyengén szerepeltek a Haasok is, ráadásul Kevin Magnussen autójáról majdnem lerepült a fejtámla is az Eau Rouge-ban, amit a mezőny már az edzés elején is padlógázzal tudott teljesíteni.