Társoldalunk:

Räikkönen volt a leggyorsabb, a Red Bullok lerobbantak

2017.06.09., 19:52
rendezés

A Kanadai Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén a Ferrari állt az élre, bár Hamiltonnak sikerült megelőznie Vettelt. Mindkét Red Bull elromlott, Ricciardót motor-, Verstappent váltóhiba vonta ki a forgalomból.

Kimi Räikkönen fölényesen uralta a Kanadai Nagydíj péntek délutáni szabadedzését, mindkét keverékű gumival megszerezve a vezetést, és nem követve el egyetlen látványos hibát sem, míg a vetélytársai többsége esett-kelt a csúszós, nyers montreali pályán.

Räikkönen magabiztosan uralta a montreali pályát péntek délutánForrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

Miután délelőtt Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, a Ferrari most hamar magához ragadta a kezdeményezést. Sebastian Vettel a szuperlágy gumikon már 6 perc után az élre állt, de Räikkönen rövidesen átvette tőle vezetést. Az időmérő-szimulációjára is a maranellói istálló kerített sort elsőként, és a minta akkor hasonló volt: az ultralágy keveréken először Vettel, majd Räikkönen kaparintotta meg az első helyet.

A mezőnyből egyedül a finn tudta 1:13 alá szorítani köridőt, és később, a hosszú etapok során is erős tempót diktált.

A Mercedes ezúttal lassan kezdett: Valtteri Bottas a lágy Pirelliken indította az edzést, s bár Hamilton végül feltornázta magát a 2. helyre, 0,215 másodperccel Räikkönen mögé, Vettelt azért előzte meg, mert a német versenyző nem fejezte be azt a körét, amelyben abszolút legjobb részidőt ért el a pálya első két szektorában. Bottas a versenyszimulációja második etapjában is a lágy keveréket használta, de bemutatott egy látványos megpördülést az első kanyarban, amikor túl nagy sebességgel próbált elfordulni. Rengeteg hasonló incidens történt a másfél óra alatt.

Az 5. helyet Max Verstappen szerezte meg, a Red Bull számára azonban katasztrofálisan végződött az edzés: miután Daniel Ricciardo csupán 8 kört tudott megtenni, mielőtt elromlott a futásteljesítménye végéhez közeledő motorja, a hollandot később valószínűleg egy váltóhiba kényszerítette a pálya szélére.

Emiatt piros zászlóval meg is kellett szakítani az edzést, így a versenyzőknek félbe kellett hagyniuk a hosszú etapjaikat.

A 6. Felipe Massa lett a Williamsszel, aki mögé Fernando Alonso tornázta fel a McLarent. Ő csak egy óra után csatlakozott a többiekhez a pályán, mert addig javították a délelőtt jelentkező hidraulikai hibáját, ezért az utolsó percekben teljesítette a legjobb köreit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Origo
19:51

Hamarosan folytatódik az akció

Szép estét! Montrealban még csak délután 2 óra lesz, az időeltolódás 6 óra, úgyhogy perceken belül a második szabadedzéssel folytatódik a Kanadai Nagydíj programja. A helyszínen továbbra is szépen süt a nap, bár az idő kissé fátyolfelhős. Melegebb lett délelőtt óta, a levegő 23, az aszfalt 34 fokos.

Origo
19:54

Megtartja-e előnyét a Mercedes?

A Ferrarinak mostanában nem szokása feltétlenül a legjobb időkre hajtani péntekenként, de a Mercedes számára így is biztató, hogy délelőtt egyedül Lewis Hamilton tudta 1:14 alá vinni a köridőt. 2 tizedet vert világbajnoki ellenfelére, Sebastian Vettelre, aki 4 századdal megelőzte Valtteri Bottast. A két élcsapat mögé a Force India párosa zárkózott fel: a Mercedes motor a hosszú egyenesekben még mindig komoly előnyt jelent.

Origo
19:59

A három leglágyabb gumi van itt

Akárcsak Monacóban. Délelőtt a pilóták kb. fele az ultralágy, fele a szuperlágy gumikat használta a leggyorsabb körében, de a tapadás egyelőre nem volt az igazi, sok vezetői hibát láthattunk. Máris többen szóvá tették, hogy még ezek a keverékek is túl kemények a pályához. Amely persze most már kevésbé lesz nyers.

Origo
20:01

Sainz máris a pályán

A Toro Rosso versnyzője hajt ki elsőként. Nem meglepő: délelőtt mindössze 1 kört tudott megtenni. Mások egyelőre nem kapkodnak - még Vettel csatlakozik Sainzhoz.

Origo
20:04

Megvan az első mért kör

Sainz a szuperlágy gumikon elég lassan, 1:21.491 alatt teljesíti. A két Force India és Hülkenberg is csatlakozott hozzá és Vettelhez.

Origo
20:06

Vettel az élre áll

Az ideje 1:15.476. Egyelőre mindenki a szuperlágy keveréket vetette be, már 11-en jártak a pályán, és hatan iratkoztak fel a tabellára. Räikkönen felzárkózott a csapattársához.

Origo
20:08

Dolgoznak a McLareneken

Alonso autója délelőtt megállt, ezúttal a motor hidraulikája volt a ludas. Még szerelik, és Vandoorne McLarenje szintén bakon áll, azon - állítólag tervezett - padlócserét hajtanak végre. Közben Räikkönen 1:14.456-ra javította az etalont, bár driftelt egy nagyot. A két Ferrari mögött a két Force India van.

Origo
20:11

Hamilton kutyái saját belépőt kaptak

Roscoe-nak és Cocónak összejött, amiről milliók csak álmodhatnak: saját paddock belépőre tettek szert. Vajon Ecclestone is kiadott volna ilyet?

Origo
20:14

Räikkönen jó kört megy

1:13.990-es  ideje már jobb, mint amivel Hamilton tavaly megnyerte ezt az edzést. Az előbb Vettel is javított, de a csapattársa 1 tizedet rávert. Ricciardo feljött a 3. helyre, de a hátránya 1 másodperc. Grosjean megforgott az egyik féktávon, és arra panaszkodott, hogy valami nem stimmel az autójával.

Origo
20:15

A Mercik óvatosan kezdenek

Bottas autóján érdekes módon a lágy Pirellik vannak. Hamilton a szuperlágyakat kapta meg, de egyelőre csak a 15-16. helyen állnak. Nyilván magas üzemanyagszinttel küldték ki őket. Már csak Alonso és Wehrlein nem járt a pályán.

Origo
20:16

A sorrend

Az első negyedóra után így állunk: Räikkönen, Vettel, Hamilton, Ricciardo, Kvjat, Pérez, Ocon, Verstappen, Massa, Sainz, Grosjean, Magnussen, Hülkenberg, Palmer, Stroll, Bottas, Vandoorne.

Origo
20:17

Vettel majdnem lefejeli a falat

Mármint a hírhedt Bajnokok Falát. "Ez jó volt!" - viccelődik a rádión. Hát, nem sokon múlt... Végre Hamilton is igazán gyors körön van.

Origo
20:19

Bottas elvéti a 8/9-es sikánt

És bemutatja, hogy kell balra megkerülni a narancssárga bóját. Utána ennek ellenére 1:14.079-es kört ment, a lágy gumikon alig 89 ezreddel elmaradva Räikkönen legjobbjától, amely a szuperlágyakon született. Nem rossz! Megelőzte Vettelt is.

Origo
20:21

Ricciardónak motorgondjai vannak

"Elfogyott belőle az erő" - jelenti a rádión. Vissza is tért a bokszba, míg Verstappen javított, bár így is maradt az 5. helyen. A rádión panaszkodik, hogy "semmi nem működik" a műszerfalán, de a mérnöke arra kéri, hogy "nyugodjon meg."

Origo
20:23

Hamilton átveszi a vezetést

Az első és az utolsó szektorban abszolút legjobb részidőt ért el, bár ehhez az is kellett, hogy a hátsó egyenesben lendületet nyerjen Wehrlein szélárnyékát kihasználva. Így is csak 35 ezreddel előzte meg Räikkönent, és 0,124 másodperccel Bottast, aki az egy fokozattal keményebb Pirelliken teljesítette a körét.

Origo
20:26

Vettel máris az ultralágyakkal jön

Elég korán van az időmérő-szimulációhoz, bár legalább kevesen vannak a pályán: rajta kívül csak Hülkenberg, Ericsson és Wehrlein. A sorrend: Hamilton, Räikkönen, Bottas, Vettel, Verstappen, Ricciardo, Ocon, Kvjat, Pérez, Massa, Sainz, Vandoorne, Grosjean, Stroll, Hülkenberg, Magnussen. Alonso még mindig nem járt kint.

Origo
20:28

Vettel az élre áll

Az eredménye 1:13.744 - ez a nap legjobbja, de csak 0,211 másodperccel gyorsabb Hamilton szuperlágyas körénél. Vajon itt is több kör van ezekben a gumikban? Érkezik Räikkönen is...

Origo
20:29

Hamilton üzenni akar Whitingnak

Ezt kérte a rádión, amikor visszatért a bokszba. Vajon Wehrleinre akar panaszt tenni, aki sokáig ott kolbászolt előtte?

Origo
20:31

Vettel tovább javít

Szóval a válasz az előző kérdésre igen: egy hűtőkör után 1:13.200-ra szorította le a lécet. Räikkönen elsőre is csak 0,166 mp-vel maradt el tőle, úgyhogy a két Ferrari visszavette a vezetést. De a többiek még nem voltak kint az ultralágy gumikon - Bottas most jelent meg a pályán.

Origo
20:32

Ricciardo kiszállt az autójából

Ez nem jó jel: a Red Bull ezek szerint komolyabb javításra szorul. Úgy tűnt, a kipufogója környékén nézelődtek a szerelők. Hülkenberg azt mondja, a 9-es kanyarnál súrolta a falat, át kell nézni az autóját.

Origo
20:33

Vettel majdnem megint javít

Az első két szektorban a harmadik gyors köre során is abszolút legjobb részidőt ért el, de a harmadikban több másodpercet vesztett. A Ferrariban mindenesetre még maradt tartalék. Bottas az első körét 0,282 mp-s lemaradással teljesítette, egyelőre a 3. helyen áll.

Origo
20:35

Räikkönen az élre áll

Ő is lefaragott az idejéből a harmadik körében, bár csak a középső szektorban volt gyorsabb Vettelnél. Az ideje 1:12.935 - ez még 7 tizedre van Ralf Schumacher pályacsúcsától. Hamilton is megkezdi az időmérő-szimulációját.

Origo
20:36

Kvjat feljön a 10. helyre

Ricciardo mögé, akinek a műszaki hiba miatt már nincs esélye javítani. Alonso neve mellett még mindig 0 kör áll: ez (megint) nem az ő napja...

Origo
20:38

Tarolnak a Merci-motoros autók

Az élen továbbra is a két Ferrari áll, de mögöttük a két gyári Mercedes, Massa Williamse és a két Force India van.

Origo
20:39

Hamilton megelőzi Vettelt

Úgy tűnik, a Mercedesnek megint két előkészítő körre van szüksége a gumikkal. Hamilton 0,215 mp-vel elmaradt Räikkönentől, de 5 századot vert Vettelre, aki persze nem fejezte be a legjobb körét az előbb. Bottas is javított, bár így is csak a 4. helyen van.

Origo
20:41

Grosjean harmadszor is megforog

Ezúttal a 2-es kanyarban. A Haas tavaly óta küszködik a fékekkel, és ez a pálya a fékeket rendesen próbára teszi, úgyhogy nem meglepő, hogy gondjaik vannak. "Mi folyik itt?! Kezd elegem lenni" - morgolódik Grosjean a rádión. Csak a 15. helyen van.

Origo
20:43

Verstappen javít

Az első gyors köre az ultralágy gumikon az 5. helyre elég. 0,843 mp-vel volt lassabb Räikkönennél, ami egy ilyen rövid pályán nagyon sok. Massát 3 tizeddel előzte meg.

Origo
20:46

Verstappen kicsit lefarag az idejéből

Az utolsó szektort elrontotta, de 2 tizeddel így is közelebb került az élbolyhoz. A Red Bull továbbra is a senki földjén van. A tabella utolsó helyeit Ericsson, Vandoorne és Wehrlein foglalja el, de a McLaren versenyzője az utóbbi perceket a lágy gumikon töltötte, még nem tett meg időmérő-szimulációt.

Origo
20:49

A sorrend

A két McLarenen kívül mindenki tett meg kört az ultralágy Pirelliken. Verstappen az imént lesodródott az első kanyarnál, előcsalva a sárga zászlókat. Így fest a tabella: Räikkönen, Hamilton, Vettel, Bottas, Verstappen, Massa, Ocon, Kvjat, Pérez, Grosjean, Hülkenberg, Sainz, Magnussen, Ricciardo, Palmer, Stroll, Ericsson, Vandoorne, Wehrlein.

Origo
20:52

A gumik közötti különbségek

Így javítottak az élversenyzők a szuperlágyról az ultralágy keverékre váltva:

Räikkönen 1:13.990 > 1:13.366, 1:12.935
Vettel 1:14.093 > 1:13.744, 1:13.200
Hamilton 1:13.955 > 1:13.150
Verstappen 1:14.594 > 1:13.778, 1:13.526

Úgy tűnik, az ultralágy 0,8-1,0 másodperccel gyorsabb a szuperlágynál, bár az eltérés a hétvége folyamán csökkenni szokott. Ezzel a keverékkel is több gyors kört lehet futni, akárcsak Monacóban.

Origo
20:55

Bottas megkezdte az versenyszimulációját

Egy 1:16.446-os körrel nyitott az ulttralágy gumikon. Räikkönen és Hamilton is készülődik, Ocon már rója a köröket. Vandoorne megpördült az utolsó sikánnál, és láss csodát: Alonso beszáll a McLarenbe...

Origo
20:57

A Ferrari nagyon lassú az egyenesben

Tanulságos lista, de a különbség olyan óriási, hogy a Ferrarik motorja nem lehet teljesen feltekerve:

Közben szuperlassításban is megcsodálhattuk, ahogy Vandoorne McLarenjének hátulja megelőzi az elejét.

Origo
20:58

35 fokos az aszfalt

Ez nem olyan vészes, Monacóban, ahol ugyanezek a keverékek voltak használatban, sokkal melegebb volt.

Origo
21:00

Räikkönen és Hamilton is nekivágott

Mármint a versenyszimulációjának. A finn 1:16.202-es, a brit 1:16.565-ös körrel indította az etapját - az ultralágy gumikon vannak, ahogy jelenleg mindenki. Alonsót leszámítva, aki végre megjelent a pályán, egyelőre a szuperlágyakon.

Origo
21:02

Bottas megpördül

Még mindig sok a vezetői hiba: Bottas egyszerűen túl nagy tempót próbált vinni az első kanyarba, de a gumik köszönték, nem kérték. Vettelnek is át kellett vágnia a bukótéren, hogy elkerülje a kicsúszott Mercedest.

Origo
21:06

A Ferrari megosztja a munkát

A szokásos procedúrát követik: míg Räikkönen az ultralágy, addig Vettel a szuperlágy gumikon teljesíti az első hosszú etapját. A német az előbb 1:16.333-as kört ment, ami az ultralágyat használókéval összemérhető, de aztán megpördült a 6-os kanyarnál, és elvétette a csúcspontot a 9-esnél.

Origo
21:08

Alonso már a 16.

Megtette az első mért köreit, a hátránya egyelőre 2,2 másodperc Räikkönenhez képest. Vandoorne az utolsó előtti helyen áll.

Origo
21:09

Nagyon hasonlóak az idők

Szinte mindenki 1:16-os köröket fut, Räikkönentől Hamiltonon át Massáig és Oconig. És egy újabb megpürdülés: ezúttal Kvjattól az első kanyarnál.

Origo
21:12

Piros zászló!

Verstappen Red Bullja megállt. Újabb rossz hír a csapat számára, miután korábban Ricciardo autója is bedöglött. A hollandé rossz helyen áll, ezért meg kellett szakítani az edzést - a többieknek pedig a versenyszimulációjukat.

Origo
21:14

Tiltott helyről fotóznak

Két fotós a 2-es kanyar külső ívén, a fűről próbálja elkészíteni a díjnyertes képeit. Erre Räikkönen hívta fel a figyelmet, teljes joggal. Minden pálya mellett vannak úgynevezett "vörös zónák", ahol tilos tartózkodni - ez biztos ilyen.

Origo
21:16

Verstappen autója füstölt

Még jó, hogy a Renault azért nem hozta el az új specifikációjú motorját Kanadába, mert nem muzsikált elég megbízhatóan a próbapadon... És ez?

Az edzésújraindult, a csapatoknak 14 percük maradt a versenyszimulációik befejezésére.

Origo
21:19

Ricciardo motorját leírták

"Úgy tűnik, elvesztettük egy motorját" - mondja a Sky-nak Christian Horner. Hozzáteszi, hogy sok kilométeres egységről volt szó, Verstappen autójában viszont inkább a váltó dögölhetett be.

Origo
21:20

Újraindultak az etapok

Sokan gumit cseréltek: Bottas a lágy, Räikkönen és Hamilton a szuperlágy keverékre váltott, Vettel viszont eddig is azon volt, és azon is maradt.

Origo
21:24

Räikkönen nagyon gyors

A legutóbbi körét 1:15.756 alatt tette meg, sokkal gyorsabban, mint bárki. Remekül vezet ma: nemcsak ő diktálja a legkobb tempót, hanem a többiekkel ellentétben hibákat sem követ el. Csak meg kellene tartania a formáját egészen vasárnapig... Közben Palmer megpördült az 1-es kanyarnál.

Origo
21:26

Alonso már a 13.

Ő csak későn szállt be a buliba, ezért csak most teljesítette az időmérő-szimulációját. A legjobb ideje 1:14.631, ez 1,7 mp-vel marad el Räikkönenétől. Vandoorne csak a 19.

Origo
21:30

Sainzot vizsgálják

Mert indokolatlanul lassan és kiszámíthatatlanul vezetett Magnussen előtt. Majd az edzés után hoznak döntést róla.

Origo
21:33

Az edzésnek vége

Kvjat búcsúzóul még az első kerekek blokkolására panaszkodik. "Mi a fene folyik itt?!" - teszi fel a költői kérdést a rádión.

Köszönjük a figyelmet! Räikkönen maradt az élen Hamilton és Vettel előtt, míg mindkét Red Bull lerobbant. Alonso a végén még feltornázta magát a 7. helyre. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval, aztán holnap reggel az esélylatolgató elemzéssel is. További szép estét!

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: