Társoldalunk:
Hírlevél

Bottas bírta idegekkel, Hamilton eltűnt a süllyesztőben

2017.04.30., 13:44
rendezés

A Ferrari egy ügyes taktikai húzással a végén újra játékba hozta Vettelt, aki azonban már hiába üldözte a villámrajttal korai lépéselőnyt szerző Bottast. A finn első F1-es győzelmét aratta az Orosz Nagydíjon, Hamilton hátránya az összetettben 13 pontra nőtt.

A 27 éves Valtteri Bottas pályafutása 81. futamán, az Orosz Nagydíjon bebiztosította első F1-es győzelmét a Mercedesszel, a jó rajttal megszerzett 1. helyét higgadtan megőrizve a verseny utolsó 18 körében is, amikor az ügyes stratégiai húzással újra játékba hozott Sebastian Vettel mindent megtett, hogy levadássza őt.

Bottas pályafutása első győzelmét aratta Szocsiban, feledtetve a bahreini csalódást - katt a galériához!Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Kimi Räikkönen is erős tempót diktált, így az idén először felállhatott a dobogóra, az autója túlmelegedésével kezdettől fogva küszködő Lewis Hamilton viszont nem tudta tartani a lépést az élhármassal. A csapattársához képest 36 másodperces hátrányban, csak a 4. helyen ért célba, így az összetettben már 13 ponttal van a listavezető Vettel mögött.

Bár előzést szinte egyáltalán nem láttunk, az Orosz Nagydíj az élen zajló hajszának köszönhetően az utolsó pillanatig izgalmas volt.

Késői kerékcseréje után Vettel 4,7 másodperccel Bottas mögött folytatta a versenyt, de a szuperlágy gumikon keményen rálépett a gázra, és az utolsó körökben párszor a DRS-t is használhatta a Mercedes megtámadásához. Némelyik lekörözés jó alkalmat kínált neki, hogy még nagyobb nyomás alá helyezze Bottast, akinek azonban a legutolsó körben volt williamses csapattársa, Felipe Massa is besegített egy kicsit: míg őt simán elengedte, Vettelt feltartotta a gyors 3-as kanyarban, majdnem összeütközve vele.

Mindent megtettem, hogy elkapjam Valtterit

– mondta a Ferrari pilótája, aki dühösen be is intett Massának. – Azt hittem, ott kihasználhatok egy lehetőséget, de nem tudtam biztosan, Felipe Massa mire készül, és végül én húztam a rövidebbet. Sebaj, nem számít. Szívből gratulálok Valtterinek, ez az ő napja." Massa úgy érezte, nem csinált semmi rosszat. „Berádiózott? De hát úgyis mindig panaszkodik, nem? – nyilatkozta ártatlan mosollyal Vettelről. – A 4-es kanyar előtt leléptem a gázról, hogy elengedjem, de ott nem akart bebújni mellém."

Vettel mindent megtett, hogy elkapja Bottast, de hiába - katt a galériához!Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Vettelnek akkor már úgysem volt sok esélye megelőzni Bottast, aki Massa mögött ügyesen helyezkedett az utolsó előtti kör végén, hogy a célegyenesben, ahol a legsebezhetőbb lett volna, a lekörözésnek köszönhetően ő is felcsaphassa a hátsó szárnyát. Vettel végül alig 6 tizedmásodperccel utána szelte át a célvonalat.

Alapvetően nem vagyok érzelgős típus, de a finn himnuszt hallgatni a dobogón különleges érzés volt

– ismerte el Bottas. – Ez az egész kicsit szürreálisnak tűnik. Remélhetőleg sok ilyen lesz még! Ami a személyes teljesítményemet illeti, ez mindenképpen életem egyik legjobb versenye volt. Az önbizalmam nagyon meg fog nőni tőle. Mindig tudtam, hogy képes vagyok ilyen eredményekre, ha a körülmények megfelelőek, de akkor is jó érzés, hogy ez ma bebizonyosodott."

A rajtnál dőlt el minden

A rajt nem alakult zökkenőmentesen.

Először el is kellett halasztani, mert Fernando Alonso McLaren Hondája a hibrid rendszer hibája miatt ezúttal már a felvezető körben lerobbant.

„Rögtön éreztem, hogy a motor nem húz rendesen – mondta a csalódott spanyol, aki a bokszbejárattól sétált vissza a garázsba. – A rádión megkértek, hogy a kormányon állítsak át pár dolgot, próbáljam életre kelteni az ERS-t, de ez nem sikerült, és az autóm végül meg is állt."

Palmer és Grosjean már az 1. körben elbúcsúzott a versenytől - katt a galériához!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Miután a mezőny végre útnak eredhetett, a 2-es kanyarban, ahol az első komoly féktáv van, Jolyon Palmer és Romain Grosjean összeütközött, mindketten azonnal ki is estek. Egymást hibáztatták a történtekért, és az egész hétvégén peches Palmer úgy vélte, szendvicsbe szorult egy Sauber és a Haas között, amelyet ezért szorított rá a belső rázókőre.

Bottas számára viszont tökéletesen alakult a rajt, és pontosan ezzel alapozta meg a győzelmét.

Egy kicsit jobban is indult Vettelnél, aztán a Mercedes Q3-akban is használt erősebb motorprogramjából profitálva elhúzott mellette a 2-es kanyarig tartó, hosszú padlógázos szakaszon, rögtön átvéve a vezetést. „A szélárnyék segített. Szocsiban valószínűleg a 3. helyről a legjobb rajtolni" – mutatott rá a Mercedes főnöke, Toto Wolff.

A 4. helyről startoló Hamilton majdnem eljátszotta ugyanezt Kimi Räikkönennel, de beszorult a Ferrari és Max Verstappen fantasztikusan rajtoló Red Bullja közé, aztán az első féktávon pont Vettel mögött volt, ezért kénytelen volt a vetélytársánál hamarabb lassítani. Röviddel ezután elkezdett az autója túlmelegedésére panaszkodni a rádión, amely egyébként a Mercedes szerint nemcsak neki, hanem Bottasnak is gondot okozott.

Nem ez volt az egyetlen probléma: Wolff azt mondta, Hamiltonnak a gumikat sem sikerült a megfelelő hőmérsékleti ablakban tartania – éppúgy, mint Bottasnak az előző versenyen, Bahreinben, ahol emiatt ő volt sokkal lassabb, és kétszer el is kellett engednie a csapattársát. Most visszavágott az akkori csalódásért.

Gratulálok Valtterinek, egész hétvégén nagyszerű munkát végzett

– ismerte el Hamilton. – Nekem már az első pár kör után eldőlt a sorsom. Tudjuk, mi volt a túlmelegedés oka, a következő versenyre megoldjuk."

Hamilton végig túlmelegedésre panaszkodott, bár ez a probléma a csapattársát is érintette - katt a galériához!Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Wolff szerint Hamilton azért szedett össze fél perces lemaradást, mert a verseny második felében nem volt értelme erőlködnie. „Egy Safety Carban reménykedtünk – árulta el. – Csak az adott volna esélyt rá, hogy megkaparintsuk a 3. helyet, mert Kimi észbontó tempót diktált."

Ami azt illeti, Räikkönen meg is futotta a verseny leggyorsabb körét, amúgy végig 3. volt. „Kicsit döcögősen kezdődött számomra ez a szezon. Nem ideálisan, de ezen a hétvégén előreléptem, bár így is csak harmadik lettem – mondta. – Tovább fogok igyekezni. A győzelemhez minden apró részletnek stimmelnie kell."

Räikkönen akkor került legközelebb a 2. helyhez, amikor Vettel a 35. körben alig 2,4 másodperccel előtte hajtott ki a bokszból. A Ferrari ezúttal nem próbálkozott elé vágással, mert ehhez Bottas a verseny elején túl nagy előnyre tett szert: folyamatosan húzott el Vetteltől, akinek a lemaradása 20 kör után már 5,6 másodperc volt. Ezután fordult a kocka, és a különbség a lekörözések során 2,5 másodpercre csökkent kettejük között, mire a Mercedes a 27. körben behívta a bokszba az élen álló pilótáját.

Az első etapja szuper volt, és végig borzasztóan gyors volt, nem hibázott. Ő a verseny embere"

- ismerte el Vettel.

Mivel Szocsiban alig koptak a gumik, és az új szuperlágyak ekkor még nem voltak lényegesen gyorsabbak a használt ultralágyaknál, a Ferrari további 7 körig kint hagyta Vettelt a pályán. Így nem vesztett számottevő időt Bottassszal szemben, az utolsó 18 körben viszont frissebb gumikon próbálhatta levadászni az ellenfelét. Bottas bírta a nyomást, csak egyszer remegett meg a lába: a 39. körben elfékezte magát a 13-as kanyarnál, így Vettel 2 másodpercre megközelítette.

Vettel a rajtnál elvesztette a pole-t, aztán az első etap elején nem tudta tartani a lépést Bottasszal - katt a galériához!Forrás: AFP/Alexander Nemenov

„Az utolsó tíz körben arra kértem a csapatot, hogy ne zavarjanak a rádión, legyen csend, és kicsit úgy érezhessem magam, mintha otthon lennék" – mondta Bottas, aki a győzelme révén 10 pontra közelítette meg Hamiltont az összetettben.

Vettel végül kénytelen volt beérni a 2. hellyel, mivel azonban az első számú világbajnoki riválisa csak 4. lett, nem lehetett túl csalódott.

A Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene a verseny után a garázson át megpróbált elmenekülni a Sky Sports stábja elől, de amikor mégis elkapták, zavartan vigyorogva azzal mentette ki magát, hogy nem rosszkedvében akarta mellőzni őket, csak nagyon kell pisilnie. „Ezt a futamot rajtnál buktuk el, de a végén megmutattuk, hogy az autónk ma is borzasztóan gyors volt – jelentette ki. – Az idei nagyon izgalmas világbajnokság lesz!"

A Red Bull sehol nem volt

A harmadik erőt jelentő Red Bull közben a senki földjén töltötte az Orosz Nagydíjat. Mármint az egyetlen talpon maradt versenyzője, Max Verstappen, Daniel Ricciardo ugyanis már 5 kör után kiesett, mert kigyulladt a jobb hátsó fékje. Verstappen, aki egy óriási rajttal feltornázta magát az 5. helyre, végig ott is maradt, és mivel Massa nem jelentett rá fenyegetést a Williamsszel, sem előre, sem hátra nem kellett különösebben figyelnie.

Bottastól 60 másodpercet kapott az 52 kör alatt – a Red Bullnak minden reménye a Barcelonában bevetésre kerülő új autójában van.

Verstappen megint nagyot rajtolt, megelőzte Ricciardót és Massát is - katt a galériához!Forrás: 2017 Getty Images/Mark Thompson

Az idén a kiegyensúlyozottság szobrának tűnő Massa, akit a Williams a nyugdíjból rángatott vissza Bottas helyére, simán tartotta a pozícióját a Force Indiák előtt, mígnem lassú defekt miatt egy második, nem tervezett kerékcserére kényszerült, amikor már csak 10 kör volt hátra. Ezzel visszaesett a 9. helyre. „Pedig a 6. a zsebemben volt. Majdnem 8 másodperccel vezettem Checo előtt, és sokkal gyorsabban is mehettem volna – állította, szólva pár kedves szót volt csapattársáról, Bottasról is. – Megérdemelte a győzelmet, szerintem az emberek eddig nem ismerték el eléggé a tehetségét. Még sokra fogja vinni."

Massa közvetlenül Nico Hülkenberg mögött ért célba, aki csak a 40. körben, az összes versenyző közül az utolsóként szabadult meg a rajtnál használt ultralágy Pirelliktől. Addig a 6. helyen haladt, s bár az új szett szuperlágy gumin visszazárkózott Esteban Oconhoz, megelőzni már nem tudta a fiatal franciát.

A Force India zsinórban negyedszer is kettős pontszerzést könyvelhetett el,

és Ocon is örült neki, hogy elmozdult végre a 10. helyről, ahová az eddigi jegye szólt. „Nagyon elégedett vagyok, kihasználtunk minden lehetőséget – mondta a 6. helyet Massától megöröklő Sergio Pérez. – A csapat fantasztikus munkát végzett a stratégiával. Itt nagyon könnyű belekeveredni valamilyen incidensbe, de sikerült kimaradnom belőlük."

Az F1-es világbajnokság két hét múlva, a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Origo
13:09

Eddig a Ferrarinak áll a zászló

Köszöntjük olvasóinkat az Orosz Nagydíj élő közvetítésében! Eddig meglepetésre minden edzést a Ferrari egyik pilótája nyert meg, ráadásul a 2008-as Francia Nagydíj óta először foglalhatják el az autóik az első sort, de a pénteki hosszabb etapok alapján nem lefutott a verseny.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Origo
13:11

Nagy a mozgás a Hondánál

A korábbi csapattulajdonos Eddie Jordan azt állította, hogy a McLaren megszabadul a Hondától, és jövőre Mercedes motorokkal indul az F1-ben. Ez egyelőre nem igazolódott be, de a dominók dőlni kezdtek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Origo
13:12

Két büntetés miatt változott az Orosz Nagydíj rajtrácsa

Carlos Sainz még Bahreinből hozott 3 rajthelyes büntetést, Stoffel Vandoorne-t pedig kvótán felüli erőforrás-alkatrészek használata miatt marasztalták el.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Origo
13:35

23 évvel ezelőtt hunyt el Roland Ratzenberger

1994. április 30-án, szombaton szenvedett halálos balesetet Roland Ratzenberger a San Marinói Nagydíj hétvégéjén, Imolában. Másnap Ayrton Senna is életét vesztette a pályán.

Origo
13:37

A mai lesz a 960. F1-es futam

Szocsiban elérünk egy kerek számot, és ha nem változik a versenyek száma, pont két év múlva jutunk el az 1000. F1-es futamhoz.

Origo
13:40

Megterhelő verseny lesz

Három gumikeverékből az ultralágyból, a szuperlágyból és a lágyból választhatnak a pilóták, 18 kanyart kell teljesíteni egy kör alatt, 10-es skálán 8-as szintű terhelés éri a fékeket, a kör 61%-át tölti padlógázzal a mezőny, 66-szor váltanak sebességet körönként és 220 km/óra az átlagsebesség Szocsiban.

Origo
13:43

Eddig Hamilton a legsikeresebb Szocsiban

Kétszer nyert, háromszor állhatott dobogóra. A többi dobogós az alábbi infografikán látható.

Origo
13:46

Valami nem stimmelt Verstappen autóján

16 szerelő dolgozott megfeszítve, hogy felkészítsék az autót a versenyre. A pilóta a Sky Sportsnak elmondta, valami szivárgott az autóból, de egyelőre rendben van.

Origo
13:48

Kitűnő az időjárás

Verőfényes napsütés, és a korábbiakhoz hasonló hőmérsékletek fogadják a mezőnyt és a közönséget Szocsiban.

Origo
13:50

Egy vízpumpa romlott el Verstappen autóján

Az Auto Motor und Sport tudósítója szerint kétszer is, kicserélni nem volt idő, de a csapat szerint megoldották a problémát.

Origo
13:52

A Mercedes több új gumiból gazdálkodhat a Ferrarinál

Ennek viszont nem biztos, hogy lesz jelentősége, mert ha nem történik váratlan esemény, egy bokszkiállásra lehet számítani a futamon.

Origo
13:55

A rajt különösen fontosnak ígérkezik, a Mercedes támadásba lendülhet

A szokásosnál hosszabb a táv az 1-es kanyarig, ezért a Mercedesek kihasználhatják majd a szélárnyékot. Főleg akkor, ha ismét jól rajtolnak, ami Vettelre az idén eddig nem volt jellemző.

Origo
13:58

Az alsóház is alkalmazkodott az élmezőny gumiválasztásához

Origo
14:01

Mindenki elindult a felvezető körre

Gond nélkül elindult a mezőny a felvezető körre, de Fernando Alonso már beszólogat a mérnökének. Máris vita van a McLaren Honda megbízhatósága miatt?

Origo
14:03

Alonso máris lerobbant, eldobta a kormányát

A McLaren a bokszbejáratnál állt meg a pályán, el kell halasztani a rajtot, pedig már minden autó felállt a rajtrácsra.

Origo
14:04

Új felvezető kör indul, Alonso gyalog indult vissza a bokszba

A sportbírók tanácstalanul állták körbe az autót, de valószínűleg el tudják tüntetni időben. Ez a Mercedesnek jól jön, mert egy körrel tovább tudják melegíteni az abroncsaikat. Az időmérőn látszott, hogy nekik erre szükségük van.

Origo
14:08

Rajt: Bottas vezet, a Ferrarik követik

Räikkönen kifejezetten rosszul rajtolt, de így is csak egy helyet vesztett Bottasszal szemben, aki lerajtolta Vettelt is. Hamilton is próbált előrébb jutni, de nem volt neki elég hely, és maradt a 4. helyen.

Origo
14:09

1. kör: Safety Car, egy Renault és egy Haas csattant

Az 1-es kanyarban az utolsó helyről induló Grosjean meglökte Palmert, majd a megpördülő Renault még nagyobbat ütött a Haason. Mindkét autó alaposan összetört, és Ericsson autója is kapott egy pofont. Kicsit később kiforgatták Lance Strollt is, de az ő autója egyben maradt.

Vandoorne és Ericsson kiállt kereket cserélni.

Origo
14:11

2. kör: Máris sokan kiestek a versenyből, kevesebb lekörözés lesz

Alonso, Grosjean és Palmer is feladta a futamot, így három olyan pilóta is búcsúzott, akit később valüszínűleg leköröztek volna. A visszajátszás szerint Stroll autóját nem lökte meg senki, magától pördült meg.

Origo
14:12

3. kör: Vandoorne-t és Ericssont érdemes lesz figyelni

Hiába ők az utolsók - bár most Wehrlein is kiállt kereket cserélni -, már ultralágy gumit kaptak, és lehet, hogy többet nem is kell kiállniuk a bokszba a leintésig.

Origo
14:14

4. kör: Ismét versenyezhetnek a pilóták, Bottas meglógott

A Mercedes vezet, közben a sportfelügyelők szerint Hülkenberg lökte Strollt a rajt után, de csak tudomásul vették az esetet. Alább Grosjean és Palmer összetört autója látható.

Origo
14:16

4. kör: Bottas diktálja a tempót, a többiek lemaradtak mögötte

Bottas 1:39.000-t futott, Vettel csak ebben a körben fél másodpercet kapott tőle, Räikkönen 0,7 másodpercet, Hamilton 1,4-et.

Origo
14:17

5. kör: Ricciardo lelassított, de gumikkal lehet gondja

Mintha valami hozzáérne a jobb hátsó kerekéhez, aim füstöt ereget, de az is lehet, hogy fékhibája van. Lelassított, és próbál eljutni a bokszig.

Origo
14:18

5. kör: Bottas lerázta Vettelt, még egy hiba is belefért

A Mercedes az első két szektorban ismét abszolút leggyorsabb volt, a kör végén viszont Bottas hibázhatott, mert 1:39.061-et futott, Vettel pedig 1:39.054-et. Räikkönen gyorsabb Hamiltonnál, de valószínűleg így is akadályozza a Mercedest.

Origo
14:20

6. kör: Ricciardo versenyének vége, betolják az autóját a bokszba

Megint a fékek mondták fel a szolgálatot, így Ricciardo az idén másodszorra is feladja a versenyt. Bottas bő 1 tizeddel megint gyorsabb volt Vettelnél, az előnye 2 másodperc, Räikkönen további 2,5-re van a csapattársától, Hamilton még 1,5-re. A DRS-t lehetne használni, de túl messze vannak egymástól.

Origo
14:22

7. kör: Újabb leggyorsabb kör Bottastól, Vettel lemarad tőle

1:38.847-et ért el, Vettel erre csak 1:39.265-öt tudott, Hamilton közben arra panaszkodik, hogy kihagy a motorja. Magnussen 5 másodperces büntetést kapott a pálya levágásáért a 2-es kanyarnál, jelenleg a 10. helyen jár. Ugyanezt kapta Vandoorne is, ő most a 14. helyezett.

Origo
14:23

9. kör: Vettel hátránya egyre nagyobbra nő, Bottas magabiztosan vezet

Az Ezüstnyíl már 3 másodperccel van a Ferrari előtt, Räikkönen hátránya ugyanennyi, Hamilton 2 másodpercre van a 2007-es világbajnoktól. A további sorrend: Verstappen, Massa, Pérez, Ocon, Hülkenberg, Magnussen. Hülkenberget nem büntették meg Stroll meglökése miatt, de figyelmeztették.

Origo
14:25

10. kör: Kezd túlmelegedni Hamilton Mercedese

Azt kérték tőle, hogy hűtse az autót az egyenesekben, de a Sky Sports riportere szerint nagyon nem aggódnak a brit pilóta esélyei miatt. Bottas ismét a leggyorsabb 1:38.706-ot ért el, de Vettel és Hamilton is képes abszolút leggyorsabb szektorokra.

Origo
14:27

11. kör: Palmer és Grosjean egymást okolják a rajtbalesetért

Ez ilyenkor így szokott lenni. Palmer azt mondta a Sky Sportsnak, hogy nem tudott több helyet hagyni Grosjeannak, aki talán nem látta, hogy a külső íven ott volt egy Sauber is.

Origo
14:29

12. kör: Magnussen is morog a rádión a büntetése miatt

Megkérdezte a csapatát, hogy beszéltek-e Charlie Whitinggal, mert szerinte az F1 versenyigazgatójának "nem lehet igaza." Korábban pályaelhagyás miatt 5 másodpercre büntették. Mérnöke azt mondta, hogy nyugodjon meg, elég jó a tempója ahhoz, hogy így is pontokat szerezzen.

Origo
14:30

13. kör: Egyre nagyobb gondot okoznak a hőmérsékletek Hamiltonnak

Mérnöke szerint már a határon van, de megnyugtatta, hogy jó a tempója. Hamilton azzal válaszolt, hogy próbál versenyezni. A lapok most eléggé le vannak osztva az első 5 helyen, Bottas távolodik Vetteltől, ő Räikkönentől, és nőtt a különbség a finn és Hamilton között is. Verstappen hátránya 10 másodperc Hamilton mögött.

Origo
14:32

14. kör: Bottas az elévágást valószínűleg már kivédte

Az előnye 4 másodpercre nőtt Vettel előtt, hacsak valami szarvashiba nem történik a bokszban, Vettel nem tud majd az idén többször sikerrel alkalmazott technikával elé kerülni. Hacsak nem változik a helyzet a szuperlágy gumival, jól áll Bottas szénája.

Origo
14:35

16. kör: Mintha versenyszimulációt futna a mezőny

Az a baj csupán, hogy ez nem szimuláció, hanem maga a verseny. Egymás után róják a köröket, de igazából nem történik semmi különös. Hamiltont megint figyelmeztették, hogy túl magasak a hőmérsékletek, ő pedig visszakérdezett, hogy miért melegszik túl az autója.

Origo
14:36

16. kör: Vettel rákapcsolt, de Bottas is tud reagálni

Vettel a semmiből előhúzott egy 1:38.629-et, Bottas 1:38.850-et futott, majd mindketten egyéni legjobb 1-es szektorokkal folytatták az útjukat, Hamilton viszont náluk is gyorsabb volt.

Origo
14:38

17. kör: Bottas visszaszerezte a leggyorsabb kört

Pillanatnyi megingás lehetett az előző kör vagy csak megnézték, hogy leereszthetnek-e kissé. Bottas most ismét megnyomta, 1:38.404-re javított, Vettel 519-et tudott, Hamilton 610-et, Räikkönen csak 1:39.0-t.

Origo
14:40

18. kör: Újabb apró javítás Bottastól, de Hamiltoné a leggyorsabb kör

Bottas 4 ezredmásodpercet javított az előző leggyorsabb körén, és 1:38.400-zal újabb leggyorsabb kört futott, de aztán jött Hamilton és óriási különbséggel, 2 ezredmásodperccel még gyorsabb volt. Az új legjobb kör 1:38.398.

Origo
14:41

19. kör: Bottas megint a leggyorsabb, Vettel küszködik a gumikkal

1:38.350-re faragta a Mercedes a legjobb kört, Vettel pedig jelezte, hogy szemcsésedik a bal első kereket. Egyelőre nem látni azt a Ferrarit, ami pénteken még a Mercedest is megijesztette. Hamiltonnak azt mondták, hogy a hőmérsékletek terén a határon vannak, de minden rendben van az autóval.

Origo
14:45

22. kör: Mindkét Mercedes túlmelegszik, de Bottasnak szerencséje van

Hamilton érdeklődött, hogy mindkét autónál gond van-e. A mérnöke szerint igen, de Bottas szabad levegőben autózhat, ami kedvező a számára.

Wehrlein és Massa kiállt kereket cserélni, követte őket Magnussen és Kvjat is. Vettel a középső szektorban egyre gyorsabb, abszolút legjobb időket ér el, de a különbség továbbra is 5,3 másodperc.

Origo
14:47

23. kör: Vettelé a leggyorsabb kör

A Ferrari 1:38.197-re javított, ezzel 4,8 másodpercre csökkent a hátránya. Hamilton kivédett egy nagy megcsúszást, ez ma már a második látványos vezetői hibája.

Origo
14:50

24. kör: Bottas lekörözötteket ért utol, Vettel közelít

Az előző körben újabb 7 tizedet hozott Vettel Bottason, köszönhetően annak, hogy a Mercedes kezdi utolérni a nemrég kereket cserélő Magnussent és az előtte haladó Kvjatot. Hamiltonnak azt mondták a rádión, hogy a hőmérsékletek kezdenek visszatérni a kedvező értékekre.

Origo
14:52

26. kör: Megfeleződött Vettel hátránya

Bottas túljutott mindkét lekörözött versenyzőn, Vettelnek még Kvjat hátra van, de a különbség 2,5 másodpercre csökkent. Bottas a szemcsésedésre panaszkodik.

Origo
14:54

27. kör: Bottas kereket cserél, Vettel kint maradt a pályán

Rutinszerű kerékcserének tűnt, 2,5 másodperc alatt végeztek a szerelők, szuperlágy gumikat szereltek fel a Mercedesre. A terv szerint többet már nem jön ki bokszba.

Origo
14:56

28. kör: Vettel még mindig a pályán, hamarosan ismét lekörözni kezd

Stroll autóját kezdi utolérni. Egyelőre nehéz látni, hogy mivel próbálkozik a Ferrari, Paul di Resta szerint korábban kellett volna kihívni Vettelt, így megúszhatták volna a lekörözést.

Origo
14:58

29. kör: A Ferrari kihozta Räikkönent a bokszba

Újabb szokatlan döntés, általában az előrébb lévő autót szokták először kiszolgálni, de inkább hagyják Vettelt a forgalomban. Räikkönen viszont panaszkodott már a hátsó gumikra. Bottas közben 1:38.171-gyel új leggyorsabb kört futott.

Origo
14:59

31. kör: Hamilton is kereket cserél, Vettel még mindig a pályán

A német pilóta már panaszkodik a kék zászlók miatt, Hamilton autóján közben 2,9 másodperc alatt kereket cseréltek. Nincs meglepetés, továbbra is a 4. helyen halad.

Origo
15:01

32. kör: Vettel már biztosan valami mással próbálkozik

Még mindig a pályán van, 1:38.3-at tud, pedig Räikkönen kereken 1 másodperccel gyorsabb nála az új szuperlágy gumikkal. Bottas hátránya 19,6 másodperc mögötte a 2. helyen.

Origo
15:02

33. kör: Vettelt dicsérik, és még mindig kint hagyják

Vettel most gyorsabb Bottasnál, majdnem 4 tizedmásodpercet vert a Mercedesre, és 20 másodpercre növelte az előnyét.

Origo
15:05

34. kör: Hamilton nem érti, miért maradt le ennyire

Megtudta, hogy 8 másodpercre van Hamilton mögött, de nem értette, hogy miért. Elmondták neki, hogy sok időt veszített a forgalomban. Räikkönen közben azt nem látta át, hogy eddig Bottas vezette a versenyt, azt hitte, hogy Hamilton volt az élen.

Origo
15:06

34. kör: Vettel is kereket cserél

Nem sikerült jól a kerékcsere, csak 3,4 másodperc alatt végeztek az autójával, ez 0,9 másodperccel több a Mercedesnél. Vettel a 2. helyre jött vissza, de Räikkönen közelebb került hozzá.

Origo
15:07

35. kör: Vettelnél nem működött a boksztaktika

A hátránya megint 4,5 másodperc Bottas mögött, Räikkönen is közelebb van hozzá, mint korábban, Hamilton viszont 14 másodpercre lemaradt Räikkönen mögött.

Origo
15:10

36. kör: Most Vettel volt a gyorsabb

Bő 3 tizedet faragott a hátrányából, és most nincsenek lekörözöttek sem az útban. Megérkezett Vlagyimir Putyin is a pályára, Bernie Ecclestone üdvözölte őt.

Origo
15:11

37. kör: Hamiltont kihívhatják, ha váratlan esemény történik

Ezért fenn kell tartania egy kerékcserényi különbséget Verstappen előtt. Ha jönne egy Safety Car fázis, új gumikat kapna. Vettel továbbra is lopja a távolságot Bottas mögött.

Origo
15:13

38. kör: Bottas elfékezte magát, Vettel nagyot faragott a hátrányából

A különbség 2,8 másodpercre csökkent, Bottas láthatóan erőlteti az autóját, és kiszélesítette a pályát. Vettelnek jobban fekszik a szuperlágy gumi.

Origo
15:14

39. kör: Vettel újabb nagy lépést tett Bottas felé

Már csak 2,3 másodperc a hátránya, az előző körben 8 tizedet hozott ellenfelén. Az idő viszont fogy, már csak 12 kör van hátra a versenyből.

Origo
15:16

40. kör: Vettel már 2 másodpercen belül, Bottas elfékezte a gumiját

1,8 másodpercre csökkent a különbség, Vettel körönként fél másodperccel gyorsabb az ellenfelénél. Kérdés, hogy támadni is tud-e majd.

Origo
15:17

41. kör: Hülkenberg még csak most állt ki a bokszba

40 kört ment az ultralágy gumikkal, ez extrém hossző időszak. Sokat nem nyert ezzel, a 9. helyre jött vissza.

Origo
15:19

42. kör: Massa megint a bokszban

Ma kétszer cserél kereket, ez szokatlan taktika, és visszaesik Nico Hülkenberg mögé. Vettel közben 1,5 másodpercre feljött Bottas mögé, de már alig tud gyorsabb lenni a turbulencia miatt.

Origo
15:21

43. kör: Megállt Vettel nagy hajrája

A 43. körben már Bottas volt a gyorsabb, és a különbség befagyott 1,5 másodperc körül. Még éppen nem DRS távolságon belül vannak, innen Vettelnek nehéz dolga lesz.

Origo
15:23

45. kör: Az élmezőny megszabadult a lekörözöttektől

Vettel hátránya viszont 2 másodpercre nőtt, innen már nem valószínű, hogy komoly támadást tudna indítani a Mercedes ellen.

Origo
15:24

45. kör: Megvan, miért kellett újra kihívni Massát

Második kerékcsere nem szerepelt a Williams tervei között, de a Sky Sports szerint lassú defekt miatt kénytelenek voltak újra kihívni a brazil pilótát a bokszba. Bottas továbbra is halad pályafutása első F1-es győzelme felé.

Origo
15:26

47. kör: Vettel továbbra is DRS távolságon kívül üldözi Bottast

Visszatért a különbség 1,3-1,4 másodperc közelébe, de nem látni az átütő erőt, ami kellene ahhoz, hogy Vettel előzési pozícióba kerüljön. Erre csak akkor lenne reális esélye, ha Bottas megint hibázna egyet.

Origo
15:29

48. kör: Új leggyorsabb kör Vetteltől

1:37.329, de még mindig DRS távolságon kívül van Bottashoz képest. Bottas hamarosan újra utoléri Massát, ez még érdekes helyzetet teremthet.

Origo
15:31

49. kör: Vettel mindent belead, újabb leggyorsabb kör

1:37.312 - nem mondott le a győzelemről, de még mindig nem elég a tempója, és Räikkönen is tudott 1:36-os kört is futni.

Origo
15:32

51. kör: Vettel már nyithatta a DRS-t

Közeledik a Ferrari, és Bottas is kezdi utolérni előtte a Williamst, de még mindig nem igazán szoros az állás. Másfél kör van hátra.

Origo
15:34

52. kör: Bottas lekörözte Massát, Vettel beragadt

Ezzel a Mercedes lépéselőnybe került, és már csak kevesebb, mint 1 kört kell megtennie az első győzelemért.

Origo
15:35

52. kör: Bottas megnyerte az Orosz Nagydíjat, először nyert az F1-ben

Vettel az utolsó méterekig üldözte őt, de nem tudta támadni, ám így is növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben a mai futamon csak 4. Hamilton előtt. Räikkönen az idén először felállhat a dobogóra.

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: