Räikkönen nyerte a legértelmetlenebb tesztnapot

Események

Forma-1, Kimi Räikkönen, Ferrari, teszt, eső
Vágólapra másolva!
A hét utolsó tesztnapján kétszer is fellocsolták a barcelonai aszfaltot, de a csapatoknak nem igazán volt kedvük az esőgumik teszteléséhez, ezért csak annyit értek el vele, hogy kevesebb időt töltöttek a pályán. Megint a Ferrari volt a legmeggyőzőbb, a Mercedes ma több problémával is szembesült.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

A Forma-1-es csapatok abszurd nappal zárták le a 2017-es előszezon első teszthetét: csütörtökön a lehetségesnél jóval kevesebb kört töltöttek a pályán, mert azt tartálykocsikból kétszer is fellocsolták, hogy ki lehessen próbálni a Pirelli új esőgumijait, ők azonban nem akarták kockáztatni az új autóik épségét a vizes aszfalton.

Ezért a forgalom délelőtt és délután is csak akkor élénkült meg, amikor a pálya elkezdett felszáradni.

Bár egyesek az új rendes esőgumikat és az intermediate-eket is kipróbálták, a Mercedes például egyáltalán nem gurult ki a garázsból, amíg az délelőtt vizes volt. Hivatalosan egy elektronikai hibára hivatkoztak, de Lewis Hamilton elismerte, hogy nem látta értelmét az esőgumikon körözgetni. Így már az ebédszünet előtt átadta a helyét csapattársának, Valtteri Bottasnak, aki eredetileg csak délután került volna sorra, és a változó pályaviszonyok között összesen 68 kört tett meg a nap végéig. Az időjárási körülmények ezen a napon voltak a legjobbak – az aszfalt hőmérséklete egészen 35 fokig emelkedett –, de a Mercedesnek elővigyázatosságból egy órával a teszt leintése előtt be kellett fejeznie a körözést, mert valami gyanúsat találtak az adatokban.

Bottas csak módjával vezetett az esőben, Hamilton egyáltalán nem - a galériához kattintson! Forrás: DPPI/Florent Gooden

A hét legjobb eredményét még szerdán beállító Bottas azt mondta, napról napra otthonosabban mozog a Mercedesnél, „de szerintem még van dolgunk bőven. Talán egy kicsit nagyobb ügy csapatot váltani, mint eredetileg gondoltam, áthatolhatatlan akadálynak azonban semmiképpen nem nevezném. Mindenképpen megugorható, és én már a januári bejelentés óta gőzerővel hajtok, hogy beilleszkedhessek. Eddig minden simán ment." Az ezúttal a 8. helyen végző finn versenyző kifejtette, hogy elsősorban a Mercedes munkamódszerei és a pálya melletti kommunikációja térnek el attól, mint amit a Williamsnél megszokott.

A Ferrari csütörtökön is folytatta hétfő óta tartó szárnyalását: bármilyenek voltak a körülmények, szinte mindig Kimi Räikkönen állt az élen. Bár a pályaviszonyok végig rosszabbak maradtak a szerdainál, a finn ma érte el egyéni legjobb idejét, a lágy gumikon 1 tizedet verve a keddi eredményére, amit ugyanezen a keveréken ért el. A Ferrari egyébként a vizes pályán is viszonylag sok, 38 kört tett meg délelőtt, és az elmúlt négy napban valószínűleg nem fedte fel a valós tempóját: a Mercedesszel ellentétben ugyanis nem vetették be az ultralágy, sőt még a szuperlágy gumikat sem.

Räikkönen vizen és szárazon is gyors volt - a galériához kattintson! Forrás: DPPI/Florent Gooden

Räikkönen elismerte, hogy a Ferrari felkészülése eddig simán ment, de óvatosan fogalmazott, és hangsúlyozta: még ők sem tudják, hol lesznek az erősorrendben. „Az autók természetesen mások lettek. A jelentős szabálymódosítások miatt jobban tapadnak és gyorsabbak – ecsetelte. – Mások, mint a tavalyiak, viszont inkább olyanok, mint a régebbiek.

A 2. helyen, 9 tizedmásodperccel Räikkönen mögött Max Verstappen végzett a Red Bull-lal. Bár nap közben úgy hírlett, az RB13 délután azért vesztegelt sokáig a garázsban, mert visszatért a korábbról ismert kipufogóhibájuk, a csapat vezető versenymérnöke, Guillaume Rocquelin utóbb azt állította, csak tartottak ettől, vagyis óvatosságból maradtak ki a munkából pár órára. Egyébként elégedettek voltak az RB13 balanszával és viselkedésével, akárcsak maga Verstappen.

„Összességében minden jól ment – mondta a holland. – Azt hiszem, a szezon elején a Mercedes a motorerő szempontjából még előnyben lesz velünk szemben, de utol fogjuk érni őket. Az autónk Melbourne-ig jelentős változáson fog keresztülmenni, ahogy mindenkié."

A Renault volt az első üldöző

A Renault-nál váltotta egymást a két versenyző: délelőtt Nico Hülkenberg, délután pedig Jolyon Palmer vezetett. Kettejük közül a brit bizonyult a gyorsabbnak, de miután sokáig a közepes gumikkal szöszmötölt a középmezőnyben, röviddel a leintés előtt bevetette a lágyakat is, és alig 9 ezreddel volt lassabb Verstappennél.

A Renault az ebédszünet táján kicserélte a motort az RS17-ben, ennek az okára azonban nem adtak magyarázatot.

Az autó viselkedéséről mindkét pilótájuk elégedetten nyilatkozott.

Hülkenberg délelőtt vezetett, délután Palmeren volt a sor - katt a galériához! Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Szerintem nagyon elégedettek lehetünk azzal, hogy az első tesztciklus végére idáig jutottunk, bizakodva várom a jövő hetet – jelentette ki Palmer. – Az autó érzésre és tempóra is folyamatosan fejlődik, és több várható tőle, mint amit eddig az időmérő monitorokon láthattunk."

A tavalyi újonc Haas a hét eleje óta jól szerepelt, és ez így maradt ma is: Romain Grosjean a szuperlágy gumikon fél másodpercet kapott Verstappentől, cserébe viszont ő tette meg a legtöbb, 118 kört. Ma a különleges körülmények miatt senki más nem jutott 100 fölé.

A Saubernél a Ferraritól a sérült Pascal Wehrlein helyére kikölcsönzött tesztpilótát, Antonio Giovinazzit hívták segítségül a teszteléshez, és ő a nehéz pályaviszonyok ellenére sem hibázott. Végül az ultralágy gumikat bevetve az 5. helyen zárta a napot, kis híján 2 tizedmásodpercet verve Stoffel Vandoorne-ra, aki a McLarennel ugyanezen a keveréken érte el az eredményét.

Giovinazzi az esőben is magabiztos volt a Sauberrel - katt a galériához! Forrás: AFP/Jose Jordan

A 6. Sergio Pérez lett a tabellán, aki úgy érezte, sikerül egyre pontosabban feltérképezniük az idei gumik határait. A legjobb köridejét a szuperlágy Pirellikkel érte el.

– mondta. – Ezzel az utolsó tesztnappal szerintem elégedettek lehetünk: sok feladatot elvégeztünk, és a teljesítményünkön is sikerült javítanunk."

A 7. helyen a McLaren végzett, Stoffel Vandoorne-nal a volánnál. A motorhibákkal tűzdelt első két tesztnap után a csapat szerdán és csütörtökön jobban boldogult, a belga versenyző ma 67 kört teljesített.

A Williams és az STR betlizett

Két csapat számára viszont teljesen elveszett a csütörtöki tesztnap. A Williams Lance Stroll szerdai kicsúszása óta alkatrészhiánnyal küzdött: az alapos átvizsgálás során úgy találták, az FW40 váza a gumifalnak ütközve annyira megsérült, hogy ma egyáltalán nem tudtak kimenni vele a pályára.

A Toro Rossóval pedig Danyiil Kvjat mindössze 1 ellenőrző kört tett meg reggel, amikor az autója egy motorhiba miatt megállt.

A csapatnál remélték, hogy a csere után folytathatják a munkát, ez azonban végül nem sikerült nekik. Így a hét folyamán ők tették meg a legkisebb távot, mindössze 857 km-t.

„Sajnos megbízhatósági gondok miatt nem tudtuk teljesíteni a programunkat – ismerte el a Toro Rosso főnöke, Franz Tost. – Ezért nem gyűjtöttünk be minden adatot, különösen a lágyabb gumikról. Ettől függetlenül, amikor az autónk kint volt a pályán, nagyon biztató visszajelzéseket kaptunk a pilótáinktól, úgyhogy csak keményen kell dolgoznunk a partnerünkkel a problémák megoldásán."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!