Hamiltoné a pole, a Red Bull lenyomta a Ferrarit

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Spanyol Nagydíj
Vágólapra másolva!
A Spanyol Nagydíj időmérőjén Hamilton végre rátalált a helyes beállításokra, és egy elfékezés ellenére magabiztosan győzte le Rosberget. A Ferrari alulteljesített, Verstappen villogott, de az utolsó pillanatban Ricciardo fantasztikus körrel elcsente tőle a 3. rajtkockát.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Amikor igazán számított, Lewis Hamilton rátalált a helyes útra a beállításokkal, és a Spanyol Nagydíj időmérőjén Nico Rosberget legyőzve megszerezte a pole pozíciót. A világbajnoki címvédőt ezúttal nem sújtotta műszaki probléma, de a pénteki küszködés miatt nem várta kedvező előjelekkel a szombatot.

"A tegnapi nap nagyon rögös volt" - nyilatkozta. "Nico egész hétvégén erősen szerepelt, én

A Q1-ben még Rosbergnél volt az előny, de a Q2-ben Hamilton emelte a tétet, és csapattársa végül az ottani idejét sem tudta elérni a Q3-ban. A brittől 280 ezreddel kapott ki végül. "Csalódott vagyok a 2. hely miatt, hiszen természetesen 1. akartam lenni! De szerencsére a futam az, ami számít, és lesznek a lehetőségeim" - mondta Rosberg.

Hamilton elkapta a fonalat Forrás: AFP/JOSEP LAGO/Josep Lago

Hamilton az első kísérletét elrontotta a Q3-ban, amikor elfékezte magát a hajtűkanyarnál, de végül ő örülhetett az első rajtkockának.

A Red Bull erőből lenyomta a Ferrarit

A Mercedes utolérhetetlennek bizonyult, és meglepetésre a Red Bullok foglalták el a második rajtsort mögöttük. Sokáig Max Verstappen vitte a prímet, ám

Daniel Ricciardo jól reagált a kihívásra, és egyetlen Q3-as körével meg tudta előzni a csapat újoncát,

4 tizedet verve rá kiélezett helyzetben, s ugyanennyire megközelítve Rosberget.

"A Q3-ban csak egyetlen köröm volt, de tudtam, hogy megvan a kellő tempóm, csak megfelelően össze kellett raknom a kört" - mondta Ricciardo, lenyűgözőnek nevezve a Red Bull eredményét. Ami elsősorban amiatt káprázatos, hogy legyőzték a Ferrarit.

Az olasz istállónál szemmel láthatóan értetlenül szemlélték a visszaesést. "Valami félresiklott, ezt meg kell vizsgálnunk" - nyilatkozta Maurizio Arrivabene csapatfőnök kissé zavartan a Sky Sportsnak. "Délelőtt sokkal jobbnak tűntünk. Ezt meg kell vizsgálnunk..."

Sebastian Vettelnek és Kimi Räikkönennek már az első Q3-as körei sem sikerültek jól, és második nekifutásra sem tudták lenyomni legalább Verstappent. Vettel kijelentette, hogy a Q1-től kezdve érezte, hogy nem stimmel valami. "Megváltoztak a körülmények, de nem túlságosan" - mondta. "A barcelonai pálya nagyon érzékeny a levegő és az aszfalt hőmérsékletének változására, nekünk pedig nem sikerült működésre fogni az autót."

Alonso már unta tévén nézni a Q3-at

Az utolsó felvonásba egy-egy autót delegált a Force India, a McLaren, a Toro Rosso és a Williams, de végül nem alakult ki olyan szoros csata közöttük, mint a Q2-ben. Ott még Sergio Pérez volt a leggyorsabb a négyesben, utána viszont keveset tudott gyorsulni, így Valtteri Bottas és Carlos Sainz is befurakodott elé.

A spanyol úgy érzi, ez volt a maximum a Toro Rossótól. "Csak az egyik Williams győzött le minket az utolsó pillanatban, de erre számítottunk. Összességében nagyon örülök" - közölte. Honfitársa, Fernando Alonso pedig idén első ízben repítette be a McLarent a Q3-ba. "Már néhány versennyel ezelőtt megérdemeltük volna, és végre összejött" - mondta. "Túl sokáig kellett tévén néznem a Q3-at. Jó, hogy végre részesei vagyunk a shownak."

Alonso a 10. rajtkockából indulhat Forrás: NurPhoto/Miquel Llop/NurPhoto/Miquel Llop

Jenson Button a másik McLarennel 12. lesz a rajtrácson (Nico Hülkenberg mögött), de nem volt túlságosan csalódott amiatt, hogy neki nem sikerült eljutnia a Q3-ba.

Az időmérő első felvonásában a szokásos Renault-Sauber-Manor hatosnak volt a legkisebb esélye a továbbjutásra, de a Williams hibájának jóvoltából Kevin Magnussen részt vehetett a Q2-ben: Felipe Massa ugyanis az egyetlen kísérletében a forgalom miatt nem tudott elég jó kört összerakni, s nem maradt ideje még egyszer kijönni egy újabb szett gumival. Így a garázsból volt kénytelen végignézni, hogy többen megelőzik.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!