Társoldalunk:

Leszakadó gumik miatt botrányba fulladt az első edzés

2016.04.15., 03:53
rendezés

A Kínai Nagydíj hétvégéje kicsúszásokkal és megszakításokkal kezdődött. Massa bal hátsó gumija kétszer is, Magnussené egyszer leszakadt, de ezúttal valószínűleg nem a Pirelli hibájából. Az élen a Mercedesek végeztek, Rosberg azonban motorproblémákba ütközött.

Szokatlanul alakult a Kínai Nagydíj első szabadedzése, magyar idő szerint péntek hajnalban. Az időjárás zavartalan körülményeket teremtett Sanghajban, a mezőny mégis rengeteg időt vesztett, mivel kétszer is meg kellett szakítani az edzést piros zászlóval. A visszaszámlálás ilyenkor folytatódik, de a pilótáknak vissza kell vonulniuk a bokszba.

Mindkét kényszerszünet oka a gumikkal kapcsolatos. Először Felipe Massa bal hátsó abroncsa mondta fel a szolgálatot, és kicsúszás közben kavicsot hordott fel a pályára, majd Kevin Magnussen szenvedett hasonló balesetet, az ő esetében viszont az abroncsának és autójának darabjai szóródtak szét a hosszú, hátsó egyenesben. A két incidens között Massának még egy defektje is volt, de akkor szándékosan lassan autózott.

Rosberg volt a leggyorsabb pénteken reggelForrás: Imaginechina/Cao haigen - Imaginechina/Cao Haigen

A Pirelli gyorselemzése szerint Massa hibáját nem defekt idézte elő, arra utaltak, hogy az autó vagy a felni problémájára vezethetők vissza. Jenson Button mérnöke úgy vélte, Magnussen defektjét a törmelék okozta, ezért a második alkalommal már sokkal alaposabban takarítottak a kínai sportbírók. 

Nem csupán a defektek okoztak fejfájást a csapatoknak: Lewis Hamilton az edzés elején kétszer is megpördült ugyanabban a kanyarban, és arra panaszkodott, hogy féktávon blokkolnak a hátsó kerekei, az edzés elején pedig Kimi Räikkönen is elégedetlen volt az autó hátuljával. A tréning végén a rádión arról tájékoztatták Nico Rosberget, hogy a motorja beállításaival gond van. Ennek ellenére

a Mercedesek voltak ezúttal is a leggyorsabbak. Már az edzés elején az élre álltak, sokáig Hamilton volt előnyösebb helyzetben, az utolsó mért körök alkalmával, a lágy gumikon viszont Rosberg javítani tudott, és egy hajszállal felülmúlta csapattársát. A német pilóta eredménye 4 ezredmásodperc híján egy teljes másodperccel volt gyorsabb a tavalyi első szabadedzésen Hamilton által elért legjobb köridőnél.

A kényszerszünetek alatt a csapatok ellenőrizték az abroncsaikat, nem találtak rendellenességet, ahogy egyelőre a Pirelli semForrás: © FOTO STUDIO COLOMBO PER PIRELLI MEDIA (© COPYRIGHT FREE)/© Foto Studio Colombo

Az élmezőny egységesen a lágy gumikon érte el a legjobb eredményeket – ezek mondták fel a szolgálatot Massa és Magnussen autóján is –, így viszonylag jól összehasonlíthatók a körök. Ezek alapján a Mercedes előnye Kínában is jelentősnek tűnik, Sebastian Vettel már bő 6 tizedmásodperc lemaradást szedett össze, Daniel Ricciardo vezetésével a többiek pedig legalább 1 másodpercet kaptak. Fernando Alonso 2,5 másodperces lemaradással tért vissza az F1-es mezőnybe: a spanyol pilóta kénytelen volt a partvonalon tölteni a Bahreini Nagydíjat, csütörtökön viszont feltételes rajtengedélyt kapott, így ha az első szabadedzés utáni vizsgálatok eredménye is kielégítően alakul, ott lehet a vasárnapi Kínai Nagydíj rajtjánál.

A problémák miatt Massa és Magnussen nem futott mért kört, a Haas színeiben Esteban Gutiérrez pedig pályára sem lépett egy elektromos hiba miatt. A mexikói pilóta csak délután ülhet ismét autóba. A második szabadedzés magyar idő szerint 8 órakor kezdődik Sanghajban.

Origo
05:33

Amikor mehettek, a Mercedesek voltak a leggyorsabbak

Hamilton kétszer megpördült, Massa kétszer defektet kapott, majd Magnussennek is meggyűlt a baja a gumikkal. Rosberg végzett az élen, a Mercedesek előnye egyelőre jelentős Vettel előtt. Hamarosan jövünk bővebb összefoglalónkkal!

Origo
05:26

Nasrt lassú haladásra kérik

A Saubernél is valami gond akadt, de nem tudni, hogy a gumik okozzák-e. Hamilton 1:38.183-ra javítja a legjobb idejét, de Rosberg még nála is gyorsabb, 1:38.037-tel átvette a vezetést. Vettel jön fel a 3. helyre 1:38.665-tel Ricciardo és Räikkönen elé.

Origo
05:24

Bő 7 percük maradt

Ez valószínűleg két mért körre lesz elég a mezőny többségének. A piros zászlók rengeteg időt elvettek  a versenyzőktől.

Origo
05:22

A Toro Rossónál is megnyugodhatnak

A Sky Sports szerint náluk sem látnak problémákat a gumiknál. Folytatódik az edzés, a két Mercedes mögött sorakozik fel a mezőny a bokszutca kijáratánál.

Origo
05:20

Massának fogalma sincs, mi a gond a gumival

A Sky Sportsnak azt nyilatkozta, hogy valami hozzáért a gumijához az autón, de még nem tudja, hogy mi és miért. Azt mondta, hogy mindkét esetben ugyanaz a probléma merült fel, csak másodszor már lassan hajtott.

Origo
05:17

Kevesebb, mint negyed óra maradt

Egyelőre nem tudni, mikor indulhat újra a szabadedzés, talán egy időmérős etap szimulációjára még marad idő. A megszakítások miatt a mezőny igen kevés kört tett meg eddig.

Origo
05:16

Íme Vettel cukorkái

Ezekre csodálkoztunk rá néhány perccel ezelőtt:

Origo
05:15

Pirelli: Nem defektek történtek a Wlliamsnél

A gyártó közlése szerint Massa egyik balesetét sem defekt idézte elő. A légnyomás csökkenése technikai hibához kapcsolódik" - ezzel minden bizonnyal az autó hibájára utaltak. A Renault esetében még vizsgálódnak.

Origo
05:12

Folytatódik a munka a pályán

Az FIA közleménye szerint tovább folytatódik a pálya vizsgálata és a takarítás. A munkások és a járművek továbbra is az aszfaltcsíkon vannak, és gyakran látunk egy helyi úriembert is, aki rádión kommunikál kollégájával.

Origo
05:09

A McLarennél nincs gond a gumikkal

Button mérnöke arra tippel, hogy Massa defektjét az autó hibája, a karosszéria okozta, Magnussen esetében pedig úgy véli, hogy törmelék okozta a balesetet, és ez nem jelent majd gondot, ha a kínaiak alaposabban letakarítják a pályát. Ez most folyamatban van egy speciális jármű segítségével.

Origo
05:07

Vettel nemzeti színű cukorkákat kapott

A német nemzeti lobogó színeivel, pirossal, sárgával és feketével ellátott cukorkák vannak Vettel felszerelései mellett, némelyiken az 5-ös rajtszám is látható. A Ferrari versenyzője munkatársait tavaly a sisakját imitáló bonbonnal lepte meg karácsonyra.

Origo
05:04

A csapatok a leszerelt kerekeket vizsgálják

A Sky Sports riportere szerint több csapat, köztük a Red Bull is a leszerelt gumikat ellenőrzi, hogy látnak-e rajtuk valami rendellenességet.

Origo
05:03

Magnussent fékhibára figyelmeztették

"Lehet, hogy gond lesz a fékekkel, légy óvatos!" - mondták Magnussennek a rádión. "Eltört a hátsó felfüggesztés" - válaszolta a dán pilóta.

Origo
05:00

Ez ma a harmadik probléma a bal hátsóval

Massa kétszer, Magnussen egyszer szembesült a bal hátsó abroncs meghibásodásával a szabadedzés alkalmával. A rengeteg jobb kanyar miatt a bal oldali kerekek nagy terhelésnek vannak kitéve, de ez a Pirelli és a csapatok számára sem új információ a sanghaji pálya kapcsán.

Origo
04:57

Magnussen bal hátsója is defektet kapott

A Renault-n is ugyanúgy a lágy abroncs adta meg magát, piros zászlóval leállították az edzést, mert a hátsó egyenes tele van törmelékkel.

Origo
04:55

Massa visszatért a pályára

Egyelőre nagyon óvatos tempóban közlekedik, ami nem is meglepő, mivel nemrég nagy sebességgel megpördült, és a Williams nyilvánosan még nem árulta el, hogy mi történt az autóval.

...és még körbe sem ért, a bal hátsó gumija defektet kapott.

Origo
04:53

Csont üresek a lelátók

Igaz, hogy még csak péntek reggel van, de a hatalmas sanghaji lelátók látványosan konganak az ürességtől. Az már évek óta nem meglepő, hogy az 1-es kanyar köré felhúzott óriási tribünökre inkább reklámfeliratokat helyeztek el, de a pálya többi - egyébként nem sok, de nagy - lelátóján is csak lézengenek a nézők.

Origo
04:49

Ideje lenne felborítani ezt a formátumot

"Nincs autó a pályán, jobb lenne elvetni ezt a szabadedzés formátumot" - viccelődött a brit Channel 4. Közben Haryanto és Palmer is mért kört kezdett, utóbbi ma először.

Origo
04:45

Gutiérrez kihagyja a szabadedzést

Massa és a két Renault-versenyző mellett csak neki nincs mért ideje egyelőre, és a Haas csapat Twitter csatornája szerint nem is lesz: a mexikói pilóta elektromos probléma miatt kihagyja a szabadedzést, de a délutáni tréningen várhatóan ő is megkezdheti a munkát.

Origo
04:44

Pirelli: Massa nem kapott defektet

A gumigyártó Twitter csatornáján jelentette be, hogy gyorselemzésük szerint Felipe Massa megpördülését nem defekt okozta. A Williams tovább vizsgálja a baleset okát.

Origo
04:42

9 percet töltött pályán a mezőny

4:32-kor indult újra az edzés, egyelőre 18 versenyzőnek van mért köre, most pedig mindenki visszatért a bokszban, többen a sisakjukat is levették.

Origo
04:40

Ezen a képen Ricciardo áll a menetirányban

Origo
04:39

Hamilton megint megpördült

Ugyanúgy, a 11-es kanyarban, ahogy korábban tette, de most nem csúszott ki a pályáról. Rádión mondja is, hogy valami furcsaságot tapasztal az autó hátuljában, ezért blokkolnak a hátsó kerekei. Räikkönen is hasonló nehézségekre panaszkodik.

Origo
04:37

Alonso is teljesítette első mért körét

A sérülésből visszatérő spanyol pilóta 1:40.538-cal az 5. leggyorsabb időt futotta, mielőtt Hülkenberg befurakodott elé. Alonso csapattársa, Button 1:39.974-gyel a 4. helyen tartózkodik.

Origo
04:36

Eltérő gumitaktika a Ferrarinál

Vettel a lágy keverékű gumival, Räikkönen a közepessel autózik. A finn pilóta 1:40.940-nel a 4. helyen kezdi a napot, Vettel 1:39.291-gyel az ideiglenes 3. helyezett.

Origo
04:33

Nagy dugó alakult ki a bokszkijáratnál

Sorra lépnek pályára a versenyzők, a két Mercedes rajtgyakorlat miatt félre is állt, majd Rosberg éppen Ricciardo elé befurakodva lépett pályára.

Az ausztrál pilóta egyébként egy visszajátszás szerint négy kerékkel átlépte a záróvonalat, amikor a bokszbejárat felé haladt, túl gyorsan vette azt a balkanyart, ami már Hamiltonnal is kiszúrt 2007-ben.

Origo
04:30

A szorgos kezek még mindig takarítanak

4:32-kor folytatódhat ismét az edzés, Massa közben kiszállt az autóból.

Origo
04:26

Piros zászló

Hiába vártak a sportbírók, a versenyzők csak jöttek és jöttek, így nem volt idejük biztonságosan lesöpörni a kavicsokat a pályáról Massa kicsúszása után. Az óra továbbra is számol vissza, de az autók visszatértek a bokszba.

Origo
04:25

Virtuális Safety Car lépett életbe

Ez még Massa balesetének következménye lehet, apró törmelékek maradtak a brazil pilóta kicsúszásának helyszínén, amiket a sportbíróknak kell lesöpörniük a pályáról.

Közben több pilóta is mért kört futott az incidens óta: Ricciardo, Wehrlein, Haryanto, Ericsson, Bottas, Hülkenberg, Pérez és Verstappen követi Hamiltont és Rosberget.

Origo
04:21

Massa elszállt

A Williams pilótája a lágy keverékű gumikkal a mai első mért körére készült, amikor a 6-os kanyar féktávjánál, nagy sebességgel megpördült. A brazil versenyző szerint valami eltört az autón, a visszajátszás alapján viszont úgy tűnik, hogy a bal hátsó gumi levált a keréktárcsáról. Massa lassú tempóval visszaevickélt a bokszba.

Origo
04:17

Hamilton megpördült

Egyelőre gyenge a tapadás a pályán, valószínűleg ez lepte meg a háromszoros világbajnokot. Közben Marcus Ericsson is feliratkozott az időtáblázatra 1:43.251-gyel, most ő a 3. helyezett, de Rio Haryanto is gyors körön van.

Origo
04:15

Ricciardo új frizurával sokkol

Általában az idén visszatérő Kevin Magnussen kelt feltűnést a többé-kevésbé belőtt hajával, be is vezették miatta a Twitteren a #hairodynamics hashtaget, de Daniel Ricciardo sem akar lemaradni, és ezzel állt elő a hétvégére:

Origo
04:12

Ha esetleg elkerülte volna a figyelmét...

...amit erősen kétlünk, akkor megjegyezzük, hogy szombattól visszaáll minden a tavalyi kerékvágásba az időmérővel kapcsolatban, tehát a két versenyhétvégén átívelő szenvedés után végre megszabadulunk a székfoglalós időmérő rendszertől, és visszaáll a tavaly is használt szisztéma.

Origo
04:10

Ricciardo autóján is a légáramlatokra kíváncsiak

A fékhűtő környékét vonták be a zöld színű festékkel, és most a szerelőkre hárul a hálátlan feladat, hogy letakarítsák azt az autóról, míg az ausztrál pilóta a bokszban várakozik.

Origo
04:08

Óvatos körökkel élen a Mercedesek

A két Ezüstnyíl futotta az első két mért időt Sanghajban: Rosberg 1:39.012-vel vezet, Hamilton 1:49.881-gyel (nem elírás) az ideiglenes 2. helyezett. Hamilton újabb körével 1:38.802-vel átvette az 1. helyet.

Origo
04:07

Nem a bahreini baleset miatt romlott el Hamilton váltója

A brit pilóta cáfolta ezt a Sky Sports kérdésére, és a csatorna riportere azt is megtudta, hogy a csapat nagyon örül annak, hogy Hamilton egyáltalán célba ért Bahreinben, miután egy alkatrész eltört a váltóban.

Origo
04:05

Alonso visszatért a mezőnybe

A spanyol pilóta egyelőre lassan halad ellenőrző körén, a hátsó futómű alkatrészein a légáramlatok hatására elszíneződő, piros flow vis festék látható. A McLaren ezek szerint ismét tesztre használja a pénteki első szabadedzést.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Origo
04:03

Megkezdődött az edzés

Hamilton most hajt ki a bokszból, de ezzel nem ő az első, többen is megkezdték már ellenőrző körüket a sanghaji pályán.

Origo
04:01

Együtt vacsoráztak a pilóták

Csak Räikkönen, Haryanto és a Renault két pilótája hiányzott a versenyzők közös vacsorájáról szerda este. Rosberg szerint a hagyománnyá váló eseményt néhány éve Koreában kezdték el, ezúttal Hamilton választott Sanghajban egy olasz éttermet. A brit pilóta elmondta, ő szívesen állta volna a számlát, de az egyik versenyző ragaszkodott hozzá, hogy fizethessen, így végül mindenki külön rendezte a maga részét. Ezzel Bernie Ecclestone-nak is üzentek, aki korábban azt mondta, hogy ha meghív egy pilótát vacsorázni, vendége nem fogja kifizetni az ételét.

Origo
03:56

Kifogástalan idő van Sanghajban

Oké, a Sky Sports szerint a szmog nem múlt el, de ettől eltekintve nincs akadálya annak, hogy zavartalan időjárási körülmények közepette megkezdődjön a pénteki első szabadedzés.

Origo
03:50

Hamilton nehéz hétvége elé néz

Öthelyes rajtbüntetést kap Lewis Hamilton, miután a Mercedes kicseréli autójában a sebességváltót. A brit pilóta szerint csapattársának, Nico Rosbergnek így könnyű hétvégéje lesz, ő viszont ezt cáfolta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Origo
03:48

A szezon harmadik pénteki edzésnapja következik

Sok szeretettel köszöntjük velünk virrasztó olvasóinkat a Kínai Nagydíj első szabadedzésének élő tudósításában! Nemsokára kezdünk, addig figyelmükbe ajánljuk a hétvégi előzetesünket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Még több bejegyzés