Az eső tönkretette az év első szabadedzését

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes
Vágólapra másolva!
Hamilton ott kezdte a 2016-os szezont, ahol tavaly abbahagyta: az élen. Az idénynyitó Ausztrál Nagydíj péntek délelőtti szabadedzését azonban teljesen összezavarta a változékony időjárás, csak kevesen tudtak pont akkor kint lenni a pályán, amikor az nem volt vizes. Vettel mért kört sem tett meg.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Nem jutottunk közelebb az erőviszonyok megismeréséhez az idénynyitó Ausztrál Nagydíj első szabadedzése során. A csütörtöki nyárias,

napos időjárást az őszre jellemző változékony körülmények váltották fel,

így a pilóták kénytelenek voltak nedves pályán, általában intermediate gumikon megkezdeni a szezon első edzését. Később feltették a száraz, lágy keverékű gumikat is, de ekkor ismét esni kezdett az eső, és csak a másfél óra végén javultak megint a körülmények.

Hamilton kezdett az élen Melbourne-ben Forrás: NurPhoto/Joan Cros/NurPhoto/Joan Cros

Kisebb meglepetésre Sebastian Vettel volt az első, aki pályára lépett, de ugyanígy szokatlan, hogy ő végül nem futott mért kört az egész edzés során. Ezzel ő és Carlos Sainz egyedül volt, de a spanyol pilótának nyomós indoka volt a kimaradásra, hiszen

Toro Rossója már az edzés elején elromlott.

Szerencséjére a meghibásodás a bokszutca elején történt, így a szerelők gyorsan nekiláthattak a javításnak, de a fiatal versenyző később sem került elő a bokszból.

Nem úgy a Mercedes: a tesztek után nem meglepetés, hogy Nico Rosberg futotta a szezon első mért körét az Ezüstnyíllal, amely Lewis Hamilton autójához hasonlóan

nélkülözte a legújabb fejlesztésű első szárnyat,


mert a csúszós pálya miatt a csapat tartott attól, hogy összetörik. Az aggodalom nem volt alaptalan, Hamilton többször is elfékezte magát, Max Verstappen, Valtteri Bottas, Rio Haryanto, Kimi Räikkönen és Daniel Ricciardo is kicsúszott vagy megpördült, utóbbi a közvetlenül a leintés előtt a kavicságyban is ragadt.

Nem volt könnyű dolguk

A pálya folyamatosan változó állapota nem kedvezett a mezőnynek. Paddy Lowe, a Mercedes technikai vezetője a Sky Sports kérdésére

nevezte, hogy az időjárás kiszúrt a mezőnnyel, és elárulta, hogy csupán néhány tapogatózó kört akartak megtenni, mert a melbourne-i pálya teljesen más, mint a teszteket rendező barcelonai helyszín, de rámutatott, hogy Hamilton így is futott néhány jó kört. 1:29.725-tel ő végzett az élen a lágy abroncsokat használva.

A bajnoki címvédőt a Red Bull duója követte, Danyiil Kvjat néhány másodperccel Hamilton köre előtt érte el saját egyéni legjobbját, mögötte pedig Daniel Ricciardo végzett, még mielőtt az edzés utolsó pillanataiban

besokallt, és a kavicságyba csúszott.

A sorrendnek innentől nem érdemes jelentőséget tulajdonítani, hiszen a pálya állapota minden pillanatban változott, a valós erőviszonyokról továbbra sincs fogalmunk. Csak kevesen voltak kint abban a két, alig pár perces időszak alatt, amikor az aszfalt úgy-ahogy száraz volt.

Bemutatkozott a Haas csapat

Bár a mexikói pilótának akadt problémája,

a Haas egyelőre teljesen belesimul a mezőnybe,


ami egy új istállótól mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. Az idők nem mondanak semmit, hiszen sem Gutiérrez, sem Romain Grosjean nem használt slick gumit a leggyorsabb köre során, és mindössze 8, illetve 6 kört tettek meg, míg Jenson Button 16-ot, Hamilton, Kvjat és Verstappen pedig 14-et.

Eddig a versenyzőkön sem érződött az új rádiótilalom hatása, mindössze Sergio Pérez küszködött látványosan az indulással: már az edzés elején lefulladt a Force Indiával egy rajtgyakorlat közben, majd egyszer a bokszból kihajtva is gondjai adódtak.

Délután már várhatóan több kiderül az erőviszonyokról, hiszen a csapatoknak a versenyszimulációkhoz fokozniuk kell a tempót.