Hamilton átvette az uralmat az időmérő előtt

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes AMG Petronas, Belga Nagydíj
Vágólapra másolva!
Noha pénteken mindkét szabadedzésen Nico Rosberg volt a leggyorsabb, Lewis Hamilton szombat délelőtt visszavágott, és óriási előnnyel nyerte a gyakorlást. A Ferrari a Red Bullok elé került, A Force India egyelőre gyorsabbnak tűnik a Williamsnél Spában.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Nico Rosberg a péntek délutáni szabadedzés után úgy nyilatkozott, lépéselőnybe került Lewis Hamiltonhoz képest, hiszen a problémái ellenére mindkét gyakorláson az élen végzett Spában. A Mercedes azonban látszólag kiderítette, mi hiányzott Hamilton autójából pénteken, a harmadik szabadedzésen ugyanis meggyőző fölénnyel utasított maga mögé mindenkit.

A két Mercedes csak az edzés utolsó perceire tette fel a lágy gumikat, és rögtön letaszították az élről Daniel Ricciardo Red Bullját. Hamilton még a csapattársánál is fél másodperccel jobb kört futott, 1:48.984-es idővel zárta az élen az edzést. A németek autóit ezúttal a Ferrarik követték, a gyengébb pénteki nap után magabiztosan verték a Red Bullokat.

Hamilton várja a legjobb helyzetből az időmérőt Forrás: Mercedes AMG Petronas

Ricciardót és Danyiil Kvjatot némi meglepetésre Sergio Pérez is legyőzte a Force Indiával, és Nico Hülkenberg is bizakodhat a 8. helye után. A Williamsek egyelőre nem nyújtottak meggyőző teljesítményt, csak a középmezőnyben végeztek a spái pályán, pedig a gyors kanyarok és az egyenesek elvileg kedveznek az autójuknak.

A harmadik edzést egyszer sem kellett piros zászlóval megszakítani, csak néhány megpördülés és pályaelhagyás miatt lengették a sárga zászlókat. Azonban nem mindegyik versenyző edzése alakult problémamentesen, Fernando Alonso például egyetlen mért kört sem tudott megtenni, miután az ellenőrző köre után szétszedték az autóját a garázsban. A McLarenben a kipufogógáz szivárgása okozott túlmelegedést, a csapat kicserélte a hibás alkatrészt.