Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton és Nico Rosberg is kipördült az utolsó Q3-as körében, de a Mercedesnek ez is belefért az első rajtsor elfoglalásához, a pole Hamiltoné lett. A nyirkos pályán kezdődő időmérőn Kimi Räikkönen már a Q1-ben kiesett, Nico Hülkenberg beszúrt a Williamsek közé.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül28 bejegyzés

Furcsa befejezése lett az Osztrák Nagydíj időmérőjének, de a végeredményt tekintve a papírforma érvényesült, és a két Mercedes foglalhatja el az első sort a vasárnapi rajtrácson. Hiába csúszott ki Lewis Hamilton és Nico Rosberg is a kvalifikáció döntő szakaszában, a többiek nem tudták eléggé megközelíteni a Mercedeseket, így Sebastian Vettelnek is meg kellett elégednie a 3. hellyel.

Rosberg két szabadedzésen, sőt az időmérő első két etapjában is gyorsabb volt Hamiltonnál, a pole pozíciót mégis a brit szerezte meg. A második Q3-as mért körében 1:08.455-ös időt futott, kereken 2 tizeddel gyorsabbat, mint Rosberg. Csapattársa a harmadik próbálkozásánál gyorsabbnak tűnt nála, de Hamiltonhoz hasonlóan nem tudta befejezni a körét. A brit az első kanyar után pördült ki, a német pedig az utolsó kanyarnál csúszott ki a kavicságyba.

Az időmérő a délelőtti eső után nedves aszfalton kezdődött, és az edzés során folyamatosan javult a pálya állapota, ami Hamilton szerint nagyon megnehezítette a versenyzők dolgát. „Mindenki számára nagyon nehezek voltak a körülmények, hálás vagyok, hogy az első mért köröm jól sikerült" – mondta a 45. pole pozícióját megszerző brit, aki elmondta, egyszerűen blokkolta a kerekeit az utolsó körében. „Utána nem igazán törődtem azzal, hányadik vagyok, csak vigyázni akartam az autómra."

Hamilton furcsa körülmények között szerezte meg a 45. pole pozícióját Forrás: AFP

Vettel majdnem 4 tizeddel elmaradt Hamilton idejétől, a brit ennek ellenére arra számít, hogy a Ferrari veszélyt jelenthet rájuk a versenyen. Hasonlóan vélekedik Nico Rosberg is, aki csalódottan nyilatkozott a Q3-as hibája után, hiszen úgy érzi, a pole-t is megszerezhette volna. „Nem igazán tudom, mi történt - ráhajtottam a műfűre, ami talán még vizes volt" – mondta. „Lewis 2 tizeddel vezetett, és abban a körben én is pont 2 tizeddel voltam gyorsabb, ezért tudtam, hogy hajtanom kell."

Räikkönen nem érti, mi történt

A szabadedzések alapján úgy tűnt, a Ferrari beférhet a Mercedesek közé, ezért Vettel is némileg jobb időmérőre számított. „Azt hittem, hogy bele tudunk szólni a küzdelembe, de túl gyorsak voltak" – mondta a Mercedesről. „A Mercedes-motoros autók teljesítményét feljebb szokták kapcsolni a Q3-ban, most a Williams is közelebb volt, mint a szabadedzéseken."

A másik Ferrarival Kimi Räikkönen csúnyán elrontotta az időmérőjét: már a Q1-ben kiesett, csak a 18. helyen végzett. Egyelőre nem tudott magyarázatot adni a teljesítményére, és a Ferrari is csak annyit közölt, hogy az autóval nem volt probléma.

Felipe Massa tavaly a pole pozícióból indulhatott Ausztriában, és idén is ő volt gyorsabb a Williamsek közül, a 4. rajtkockát szerezte meg. Mégsem volt teljesen elégedett, mert a Q3-ban futott első köre után már nem tudott javítani. Csapattársa, Valtteri Bottas csak a 6. helyen végzett, meglepetésre ugyanis Nico Hülkenberg befért közéjük a Force Indiával. „Tudtuk, hogy a legjobb tíz közé kerülhetünk, de az 5. hely számunkra is meglepő. Az kisebb csoda, hogy egy Williamst is legyőztünk" – nyilatkozta a német, akinek csapattársa, Sergio Pérez már a Q1-ben kiesett.

Ricciardo idei legrosszabb időmérője

A Toro Rossók a hűvös pályán gyorsak voltak, és Max Verstappen a 7. helyet érő Q3-as körével is elégedett lehet, Carlos Sainz viszont nem tudott előrébb kerülni a 13. pozíciónál. A Red Bullok közül a 8. helyen záró Danyiil Kvjat teljesített jobban, miután Daniel Ricciardo idén először nem jutott be az utolsó szakaszba, és csak a 14. helyen végzett. A problémákkal teli szabadedzések után Fernando Alonso bejutott a Q2-be a McLarennel, de ott senkit nem tudott megelőzni.

Az időmérő eredményéhez képest jelentősen módosul majd az Osztrák Nagydíj rajtrácsa, hiszen a McLarenek 25, a Red Bullok pedig 10 helyes rajtbüntetést kapnak. Kvjat az egyetlen, akit hátra tudnak sorolni ennyi pozícióval, a többiek a versenyen is bűnhődnek majd.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!