Rosberg gyorsabb volt Hamiltonnál a szuzukai nyitóedzésen

Események

Forma-1, Nico Rosberg, Mercedes, Olasz Nagydíj
Vágólapra másolva!
A Japán Nagydíj péntek délelőtti szabadedzését egyelőre elkerülte a rossz idő. A két Mercedes mögött Fernando Alonso és Valtteri Bottas végzett, a 17 éves Max Verstappen bemutatkozása jól sikerült, de rossz véget ért: Toro Rossójában elromlott a motor.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Nyoma sincs egyelőre a Japán Nagydíjat fenyegető tájfunnak: Szuzukában eleinte felhős, majd napsütéses időben rendezték meg az első szabadedzést, amelyen ismét a Mercedes duója, Nico Rosberg és Lewis Hamilton végzett az élen. Rosberg 1:35.461-es ideje 151 ezredmásodperccel volt gyorsabb brit csapattársáénál.

A Mercedes két pilótája láthatóan azonos programot futott, az edzés első felében rövidebb etapokat teljesítettek, majd a többi csapat versenyzőihez hasonlóan a második félidőben hosszabb időt töltöttek a pályán, ennek köszönhetően a végeredmény már nem sokkal a félidő után kialakult.

Noha a hátsó fékek hibája miatt sok időt töltötta bokszban , Fernando Alonso ezúttal is verte Kimi Räikkönent, és a Mercedesektől bő fél másodperccel lemaradva a harmadik helyen végzett. Közéjük a williamses Valtteri Bottas ékelődött be.

Két újonc is szerephez jutott a szuzukai első edzésen. A Caterhamnél Roberto Merhi kapta meg Kamui Kobajasi versenyautóját, de láthatóan küszködve 1,4 másodperccel lassabbnak bizonyult Marcus Ericssonnál. Ennél sikeresebben indult Max Verstappen F1-es pályafutása: a sportág történetének legfiatalabb pilótája mindössze 0,4 másodperccel maradt el Daniil Kvjat legjobb idejétől, és a 12. helyen végzett.

Rosberg ezúttal kicsit gyorsabb volt Hamiltonnál Forrás: Mercedes

Verstappen feltűnésmentesen és nagyobb hiba nélkül vezetett, mígnem három perccel az edzés vége előtt Toro Rossójának Renault motorja megadta magát, ezért kénytelen volt félreállni. A második edzésre visszatérő Jean-Eric Vergne ezzel szinte biztosan új motorral és várhatóan időveszteséggel kezdi majd a második szabadedzést.

Nem tudott viszont autóba ülni a tegnap beharangozott Will Stevens. A Marussia legújabb tartalék pilótájának szerződése adminisztratív okokból nem juthatott el az F1-es szerződéseket vizsgáló bizottsághoz, így nem kapott engedélyt az edzésen való részvételre, ezzel Max Chilton ismét visszakapta helyét a versenyautójában.

Az elmúlt napok változékony időjárásának is köszönhetően a pálya tapadása még a vártnál is gyengébb volt. Ez is hozzájárult, hogy több versenyzőnek is meggyűlt a baja a Degner kanyarokkal, és a Spoon kanyarokban is több kicsúszás történt.

A Degnerre viszont érdemes lesz odafigyelni, hiszen az elmúlt évekkel ellentétben a versenyzők nem az első, hanem a második kanyarból kijövet szélesítették ki a pályát, ahol közelebb van a fal, és a zöld borítás is rátapad a gumikra. A Japán Nagydíj programja magyar idő szerint pénteken 7:00-kor folytatódik a második szabadedzéssel.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!