Társoldalunk:

Hülkenberg kezdett az élen, tovább küszködik a Renault

2014.02.19., 06:57

Az előszezon második tesztciklusának nyitónapján, Bahreinben a Force India volt a leggyorsabb, míg a Red Bull újra csupán 10 kört tudott megtenni, de ezúttal gondjai voltak a Williamsnek is.

08.21 |

Hamilton az élen

A 6. körét 1:40.625 alatt teljesíti a Mercedesszel, 2,2 másodpercet verve az eddig vezető Sutilra. Még csak nekik van mért körük, viszont most Bianchi is megjelent a pályán, vagyis már csak a Red Bull két csapata nem járt kint.

08.11 |

A Sauber új csomagja

A csapatok Bahreinben már kezdenek a teljesítményre is koncentrálni a megbízhatóság mellett. A Sauber főtervezője, Eric Gandelin például elismerte: "Bahreinben már majdnem a versenyre kész aerodinamikai csomaggal fogunk dolgozni, ez alól legfeljebb néhány alkatrész lehet kivétel. Az elképzelésünk tehát az, hogy mechanikai téren felkészültek legyünk, és arra építkezve már foglalkozhassunk a teljesítménnyel is." Úgy tűnik, amikor Sutil a legutóbb kiment a pályára, olyan kamerákat szereltek rá, amelyekkel figyelni tudják az első szárny és a hátsó futómű mozgását.

Ezért mondjuk, hogy a héten már valamivel jobb képet kaphatunk majd az erőviszonyokról, mint Jerezben, bár hozzá kell tenni, hogy a csapatok még a felkészülés eltérő fázisában fognak tartani, ami zavaró tényező lehet.

08.07 |

Pályán a Williams is

Így már csak Vettel, Kvjat és Bianchi nem járt kint, míg Sutil, aki időközben 1:42.849-re javított, már 8 kört tett meg. A Red Bullnál még nagyban szerelnek: az Auto Motor und Sport szerint kb. egy órával ezelőtt kaptak új alkatrészeket egy nagy dobozban.

08.02 |

Alonso visszatért

A Ferrari gondja, amely miatt az előbb megállt a pályán, nem lehetett különösebben súlyos, mert máris újra ki tudott hajtani a garázsból. Az F14 T bal hátsó kereke elé egy csinos áramlásmérő keretet szereltek. Amúgy itt egy újabb kép a Lotusról is.

07.59 |

Sutilé az első mért kör

1:48.710 alatt teljesíti, a másodikat 1:44.335 alatt, a harmadikban 1:43.501-re javít. Ez még csak puhatolózás: Rosberg a tavalyi Bahreini Nagydíjra 1:32.330-as idővel szerezte meg a pole-t. A hétre az lesz a mérce.

07.54 |

A McLaren a pályán

Kevin Magnussen is megtette a kötelező ellenőrző körét, Hamilton pedig nekivágott a harmadiknak: a Mercedes ismét jól kezd. Viszont a Red Bull, a Marussia, a Williams és a Toro Rosso még egyáltalán nem járt kint.

07.49 |

Hamilton két körrel kezd

Mértet ő sem teljesít, de mégis a Mercedes az első, amely zsinórban két kört tesz meg: egy bokszból kivezetőt, és egy oda bevezetőt. Szemtanúk szerint a Ferrariból folyt valami, amikor visszavitték a garázsba.

07.42 |

Egyre melegebb van

A pálya most épp üres, de a levegő már 18, az aszfalt 33 fokos; süt a nap, csak egy kicsit fúj a szél. A Red Bullnál látszik, hogy a csapat fontos tesztre készül: a csapatfőnök, Christian Horner mellett ott van a garázsban a főtervező, Rob Marshall, valamint a Renault sportigazgatója, Jean-Michel Jalinier is.

07.38 |

Zöld zászló

Ez rövid szünet volt, a pályát újra megnyitották. Most a Caterham tesztpilótája, Robin Frijns az egyetlen, aki kimegy. A többi csapat nyilván átfutja az imént szerzett adatokat, mielőtt nekivág az érdemi munkának.

07.35 |

Néhány kép a Lotusról

Szóval megint csúszunk, de a Lotus túl van az első jelenésén. Néhány kép róla a Twitteren: egy és kettő. Brrr, ezt a targoncaorrt még szoknunk kell...

07.33 |

Piros zászló...

Korán örültünk: valaki nyilván máris lerobbant. Úgy tűnik, Alonso Ferrarija állt meg valahol a pálya közepén.

07.31 |

Zöld zászló!

Fél óra késéssel ugyan, de végre megnyitották a pályát. Grosjean azonnal ki is hajt rá az új Lotusszal. Azonnal követi őt Hülkenberg, Magnussen, Hamilton, Sutil és Alonso is.

07.21 |

A versenyzők már beöltöztek

Felipe Massa már vagy húsz perccel ezelőtt felvette a sisakját, és Fernando Alonso is a Ferrarijában üldögél, ahogy ezen a képen is látszik. Sebastian Vettel nyugodtan cseverészik Helmut Markóval a Red Bull garázsában. Az Auto Motor und Sport szerint a sportbírók egy része a reggeli csúcsforgalom miatt nem ért ide időben.

07.18 |

Kevés a sportbíró?

Hát ez érdekes, és kissé ciki, ha igaz, de a Lotus a Twitteren azt írja, a pályán terjedő hírek szerint azért csúszik a teszt kezdete, mert nincs elég sportbíró a helyszínen. A pályán viszont azt állítják, a csapatok miatt nem adtak zöld jelzést még. Az óra mindenesetre nem ketyeg, úgyhogy amennyivel később kezdünk, annyival később is fogunk végezni. Magyar idő szerint elvileg 7-től 15 óráig tartanak a tesztnapok Bahreinben, és ha minden igaz, hivatalos ebédszünet nem lesz.

07.13 |

Csúszik a rajt

Ez a nap is jól kezdődik: a tesztnek már negyedórája zajlania kellene, de egyelőre nem nyitották meg a pályát. Hogy miért, az egyelőre nem ismert - talán a kötelező mentőhelikopter nem ért ide. Közben a Lotusnál már azt írják, "készen állunk, hogy kimenjünk a pályára. De nem tűnik úgy, mintha nyitva lenne..."

07.08 |

A Renault bizakodó

Jerezben nem csak a Red Bull küszködött gondokkal: a Renault sem igazodott el a részegységek, különösen az ERS vezérlésén. A motorprogramjukat irányító Rémi Taffin szerint azonban a lemaradásuk néhány hét alatt behozható, és úgy érzik, mostanra sikerült kiküszöbölni az alapvető hibákat.

"Nincs szó arról, hogy rengeteg gondunk lenne. Csak két-három nagyobb probléma merült fel, amelyeket mostanra mind megoldottunk. Nem véletlenül szoktam külön említeni a hardvert és a szoftvert" - mondta az Autosportnak. "A hardvert már rendbetettük, de a szoftverrel és a kalibrációval még sok dolgunk lesz. Elsősorban ezzel a területtel fogunk foglalkozni, amihez a technikai háttér a rendelkezésünkre áll. Csak idő kérdése."

07.04 |

Beindították a Lotust

Bár az E22 ma fog először nyilvánosan mutatkozni, és dupla orrnyúlványa miatt mindenki nagyon várja, hogy szemügyre vehesse közelebbről is, a csapat nem tart formális bemutatót. Az autót már be is indították a garázsban, mindjárt kiküldhetik a pályára. A fotósok gyülekeznek a Lotus tanyája körül.

06.58 |

Fókuszban a Red Bull

Az összes csapat közül éppen a címvédő tette meg a legkevesebb kört eddig, miután a hajtáslánc túl szoros beépítése kóros túlmelegedést okozott, olykor megégetve az RB10 karosszériaelemeit is (a részletes elemzésünk a problémáikról és általában a jerezi tesztről itt olvasható). Adrian Newey bizakodó volt, hogy a gondokat mostanra orvosolni tudják, egy azonban biztos: ez a hét döntő lesz számukra. Ha most sem tudnak elég kört megtenni, tényleg kezdhetnek aggódni.

06.54 |

Ők tesztelnek ma

A Red Bullnál Vettel, a Mercedesnél Hamilton, a Ferrarinál Alonso kezd, és idén először nyilvánosan pályára lép a Lotus is, mégpedig ezúttal Grosjeannal a volánnál. A teljes heti beosztás itt tekinthető meg.

A Ferrarinál az első két napon Alonso vezetForrás: Ferrari
06.50 |

Itt szép az idő

Noha Bahreinbe értelemszerűen drágább elutazni, mint a spanyolországi pályákra, a csapatok úgy gondolták, megéri, mert a hőmérsékleti viszonyok közelebb állnak a szezonban várhatókhoz. Melegebb lesz, mint Jerezben, ami az idén nem csupán a gumik viselkedése szempontjából fontos, hanem azért is, mert az új hajtáslánc hűtése kritikus - a problémák az első teszten nem feltétlenül jöttek elő.

A helyszínen egyébként máris kellemes 16 fok van, és süt a nap. Az időeltolódás 2 óra, tehát Bahreinben most 8.54 van: 5 perc múlva megnyitják a pályát.