Tarolt a McLaren-újonc, betlizett a Red Bull Jerezben

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, teszt
Vágólapra másolva!
Csütörtökön a Mercedes-motoros csapatok uralták a jerezi pályát, az élen végül a McLaren csak délután vezető újonca, Kevin Magnussen végzett. Felipe Massa percekkel a leintés előtt a 2. helyre tornázta fel a Williamst, maga mögé utasítva Lewis Hamilton Mercedesét.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül111 bejegyzés
09:43
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A Ferrarit visszavitték a bokszba, újraindulhat az edzés. A McLaren közben a Twitteren figyelmezteti a rajongóit, hogy Button köridejeibe még "semmit ne olvassanak bele."

Button szerdán is a legjobb időt autózta Forrás: McLaren

09:43
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A közepes keverékű Pirelliken a hét legjobbját futja meg a Mercedesszel: 1:23.952. Így 1,078 másodperc az előnye az immár 2. helyezett Buttonhoz képest. Ő teljesítette a legtöbb, 60 kört is eddig.

Eddig gyors és megbízható is a Mercedes W05 Forrás: AFP/Jorge Guerrero
09:45
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Jó reggelt!

Köszöntjük kedves olvasóinkat a jerezi teszt harmadik napjáról élőben készülő tudósításunkban! A versenyzők ma is 9 órától hajthatnak ki a pályára, és délután 5 óriáig próbálhatják ki az autóikat. 

09:48
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Eddig Buttoné a legjobb idő

A brit 1:24.165-ös köridővel nyerte a szerdai tesztnapot Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas előtt. A Red Bull már kora délután összepakolt, miután a Renault-motoros autók problémákkal szembesültek az első két napban. A címvédő istálló reméli, hogy a teszt második felében már ők is érdemi munkát tudnak végezni.

A Ferrari elégedett volt a szerdai napjával Forrás: AFP

09:50
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Még hideg van

A levegő hőmérséklete egyelőre az 5 fokot sem éri el, de a napsugarak már kezdenek előtörni. Délutánra várhatóan ismét 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

09:58
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Ők vezetnek ma

Szinte minden csapat lecseréli a versenyzőit a szerdai nap után, ma ők kapnak lehetőséget: 

Red Bull: Daniel Ricciardo
Mercedes: Lewis Hamilton
Ferrari: Fernando Alonso
McLaren: Jenson Button / Kevin Magnussen
Force India: Nico Hülkenberg
Sauber: Adrian Sutil
Toro Rosso: Jean-Eric Vergne
Williams: Felipe Massa
Caterham: Robin Frijns
Marussia: Jules Bianchi

10:05
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a tesztnap

Massa azonnal a pályára hajt, hogy megtegye első köreit a Williams versenyzőjeként. Hozzá Robin Frijns, a Caterham holland tesztpilótája csatlakozik, majd Fernando Alonso is megkezdi a munkát. Jó hír a Toro Rossónak, hogy a tegnapi tétlenség után Jean-Eric Vergne máris elhagyta a garázsát. 

10:08
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Button bizakodó

A McLaren kedden még nem tudott kihajtani a pályára, de Button szerdán a leggyorsabb időt futotta meg. Azt mondja, máris jobbnak tűnik a helyzetük, mint tavaly ilyenkor. "Tavaly is gyorsak voltunk az első napon, de az autónknak olyan hibái voltak, amelyeket már egy nap után látni lehetett" - mondta szerda este. "Olyan problémáink voltak, amelyeket nem lehetett könnyen megoldani - jelenleg semmi nem utal arra, hogy az idei autónkkal is hasonló gondok lennének." Button szerint jó jel, hogy a teljesen új autóval gond nélkül tudták teljesíteni a szerdai napot, és az MP4-29 alapvetően "ott tart, ahol szeretnénk."

10:13
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Itt van a Marussia is

Ma már mindenképpen pályára küldik az MR03-at, de külön bemutatót nem fognak tartani. Még nem láthattuk az autót, sajtóinformációk szerint 10 óra körül fognak először kigurulni. Eddig Hamilton, Alonso, Frijns, Massa és Vergne járt a pályán, de a mért körökre szokás szerint várnunk kell. 

10:18
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A Williams aero-munkát végez

Bár a legfőbb céljuk ma is az lesz, hogy minél több kört tegyenek meg az FW36-tal, a nap elején aerodinamikai teszteket is végeznek. Valtteri Bottas az eddigi két napot a 3. helyen zárta, ma Massán van a sor, hogy szokja az autót. 

10:23
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Button töri meg a csendet

Az eredeti tervek szerint ma csak Magnussen vezetett volna a McLarennél, de a kihagyott első nap miatt délelőtt még Button kap lehetőséget. A dán újonc délután kezdi meg a munkát, és a pénteki nap is az övé lesz. 

10:28
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A Renault gyors megoldást ígért

Noha a Renault motorjaival hajtott autók eddig összesen 38 kört tudtak megtenni, Rémi Taffin tegnap este azt ígérte, az éjszaka folyamán kijavítják a hibákat. A Red Bull és a Toro Rosso tegnap az energiavisszanyerő-rendszer meghibásodása miatt nem tudott rendesen dolgozni, mert az energiatároló egységet nem tudták rendesen összehangolni az erőforrás többi részével. "Tudjuk, hol hibáztunk - egyértelműen felismertük a problémát, és holnap délelőtt ki akarjuk javítani" - mondta Taffin még szerda este. Úgy tűnik, ez sikerült is, Vergne már háromszor járt  a pályán.

10:32
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Vergne-é az első mért kör

A francia először 1:53.181-es kört futott, majd a következő körében rögtön javított, most 1:52.368 az ideje. Ez természetesen még semmit nem jelent, de a Toro Rosso már most eredményesebb, mint szerdán. 

10:36
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Furcsa szenzorokat használ a Ferrari

A teszteken megszokott látvány, hogy a csapatok a Ferrariéhoz hasonló eszközöket szerelnek az autóikra. Alonso már négy kört megtett, de ideje még nincs. 

10:43
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Üres a pálya

Eddig csak Vergne tett meg mért kört, rajta kívül öt versenyző - Hamilton, Alonso, Frijns, Massa és Button - járt a pályán. Most mindenki a bokszban várakozik, a szerelők dolgoznak az autókon. 

10:51
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Frijns leállt a bokszban

A holland ki akart hajtani a pályára, de a bokszutca végén megállt az autója, a Caterham most tolja vissza. Közben Hamilton és Vergne vetett véget a várakozásnak, szinte egyszerre hajtottak ki a garázsból. 

10:54
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton az élen

Ő is megtette első mért körét, és rögtön 11 másodpercet vert Vergne-re. 1:36.344 az új szintidő, amely persze még bőven elmarad Button tegnapi, 1:24.165-ös körétől. 

10:57
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Már Alonso vezet

A spanyol már az első mért körében is gyorsabb volt Hamiltonnál, majd tovább javított, és 1:27.515-ös idővel állt az élre. Alonso két köre között rövid ideig Massa állt az élen, ő most 1:33.087-es idővel a második. 

11:07
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Egy órányi tesztelés után így állunk:

1. Alonso (Ferrari F14 T) 1:27.515 - 12 kör
2. Massa (Williams FW36) 1:33.087 - 5 kör
3. Hamilton (Mercedes W05)  1:36.344 - 10 kör
4. Vergne (Toro Rosso STR9)  1:48.152 - 13 kör
5. Button (McLaren MP4-29) - 5 kör
6. Frijns (Sauber C33)   - 3 kör

11:12
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso tovább javít

Már 1:26.321-es időnél jár, ez 2,2 másodperccel lassabb Button tegnapi idejénél. Eddig Vergne a legszorgalmasabb versenyző, már 13 körnél jár, de Ricciardo még mindig nem hajtott ki a bokszból a Red Bull-lal.

11:15
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A Ferrari Räikkönent dicséri

Az olaszok techinakai igazgatóját, James Allisont tegnap este kérdezték meg, hogy az első két nap után mit gondol Räikkönen munkájáról. "Még mindig ugyanaz az erős versenyző, a szokásos flegma hozzáállásával" - mosolygott Allison, aki már a Lotusnál is együtt dolgozott a finnel. "Általában semmi miatt nem izgatja magát túlságosan, de a mérnökök megkapják tőle a munkájukhoz szükséges visszajelzéseket. Bár nem beszél sokat, hihetetlenül pontosan el tudja magyarázni, mire van szükség az autó gyorsabbá tételéhez."

11:20
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Sutil is megjelent

Ő a hetedik versenyző, aki kihajt a pályára, de egy ellenőrző kör után rögtön vissza is tért a bokszba. A Marussiát továbbra sem láthattuk. 

11:23
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton javít

Eddig sorozatban négy kört tett meg, és folyamatosan javított az idejein, most 1:28.641-gyel áll a második helyen, több mint 2 másodperccel lemaradva Alonsótól. Már 16 körnél jár, úgy tűnik, a Mercedes ma is sok kör megtételére készül. 

11:27
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Csak Hamilton köröz

A brit - csakúgy, mint tegnap Rosberg - rendületlenül rója a köröket, ráaádsul egyre gyorsabb: legutóbbi köre 1:27.356 volt, alig több mint egy másodperccel lassabb, mint Alonso eddigi legjobbja. Másfél óra telt el a gyakorlásból, és több csapat, köztük a Red Bull még mindig nem hajtott ki a garázsból. 

11:33
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Nem az orrokon fog múlni a siker

A Ferrari technikai igazgatója, James Allison szerint az egyes autók merőben eltérő orr-részeinek nem sok hatása lesz a teljesítményre. "Nincs sok hasonlóság az autók között, hiszen az orra vonatkozó szabályok elég nagy szabadságot engednek meg, ezért mindenki szabadon kísérletezhet" - mondta. "Azért nem csak egy megoldást láthatunk, mert ez nem különösebben érzékeny terület - sokféle verzió működhet."

"Korábban egy másik csapat autóján dolgoztam (Lotus) , ők egy nagyon agresszív megoldást választottak. A Ferrari más úton indult el" - tette hozzá. "Ez igazából ne sokat jelent, de az orrok jó beszédtémát adnak, hiszen ott vannak az autó elején."

A Mercedesé az egyik legelegánsabb orr-rész Forrás: AFP

11:39
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Már Sutil is futott mért kört

A német egy óvatos, 1:33.775-ös körrel kezdett. Rajta kívül most csak Alonso van a pályán, aki továbbra is vezet Hamilton előtt. A brit egy 12 körös etap teljesítése után hajtott a bokszba. 

11:44
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso tovább javít

3 tizedet faragott le az idejéből, 1:26.017-tel áll az élen. A Pirelli speciális, hideg aszfaltra kifejlesztett gumijait használta. Ma lassan emelkedik a hőmérséklet, a levegő még mindig csak 8 fokos, az aszfalt pedig ennek a duplája. 

11:48
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Két alkalmazottját vesztette el a McLaren

Egy közúti balesetben szerdán elhunyt a McLaren két munkatársa, akik a cég utcai autóinak fejlesztésén dolgoztak. A csapat wokingi központjában így emlékeznek rájuk. 

11:53
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Button feljött a 2. helyre

Első próbálkozásra 1:26.781-es kört futott, több mint 7 tizeddel maradt el Alonsótól. A következő körében javított, már 1:26.503-nál jár. A Red Bull, a Force India és a Marussia továbbra sem járt a pályán. 

11:58
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A Renault már 20 körnél jár

Vergne 16, Frijns pedig 4 kört tett meg eddig, ezzel már most a csütörtöki a Renault legtermékenyebb napja. A többiektől így is elmaradnak, Hamilton például egymagában 25 körnél jár már. 

12:02
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Két óra elteltével az állás a következő:

1. Alonso (Ferrari F14 T) 1:26.017 - 20 kör
2. Button (McLaren MP2-29) 1:26.503 -15 kör
3. Hamilton (Mercedes W05)  1:27.356 - 27 kör
4. Sutil (Sauber C33) 1:32.150 - 8 kör
5. Massa (Williams FW36) 1:33.087 - 5 kör
6. Vergne (Toro Rosso STR9)  1:48.151 - 17 kör
7. Frijns (Caterham CT05)  - 6 kör

12:07
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton az élre ugrott

1:25.973-as idővel vetett véget Alonso uralmának. A pályán marad, 1:26-os körökkel folytatja az etapját. 

12:10
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Még várunk a Marussiára

A csapat továbbra is zárt garázsajtók mögött dolgozik, pedig az eredeti tervek szerint 10 óra körül megkezdték volna a tesztelést. Most az is kezd kérdésessé válni, hogy a nap során láthatjuk-e őket egyáltalán a pályán. 

12:15
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A McLaren megszabadult a tavalyi problémáktól

Button tegnap esti nyilatkozatát itt olvashatják bővebben. 

12:19
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A Red Bullon még dolgoznak

Ricciardót még mindig nem láthattuk a pályán, miközben a Mercedes már ma is 39 körnél jár. Pedig tegnap Vettel és Horner is úgy nyilatkozott, hogy ma már szükségük van a körökre, ha fel akarnak zárküzni a többi csapathoz. A Toro Rosso a jelek szerint problémák nélkül működik, Vergne már 19 kört tett meg. 

12:22
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Button vette át a vezetést

Majdnem egy másodpercet vert Hamilton idejére, 1:25.030-cal állt az élre. Egy ötkörös etapot teljesít.

12:26
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Így szólnak a V6-os turbók

Egy videó, amelyen jól hallatszik az új motorok hangja. A turbókat egyelőre még nem pörgetik fel a maximális, 15 ezres fordulatszámig, és az ERS kapacitását sem használják ki teljesen, ezért ezek mélg nem a végleges hangok.

12:29
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Alonso Ferrarija állt meg a pálya hátsó részén, az ok egyelőre ismeretlen. A spanyol már útban van a boksz felé, és a csapat is megérkezett a helyszínre, hogy visszaszállítsák az autót. 

12:35
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Váltóhiba a Force Indiánál

Nico Hülkenberg még utcai ruhában álldogál a Force India garázsa mellett, és az Auto Motor und Sportnak azt is elárulta, hogy miért. "Éjszaka felfedeztünk egy váltóhibát. Normál esetben ez nem számítana nagy dolognak, de az új erőforrások miatt most minden egy kicsit hosszabb ideig tart. Remélhetőleg 12-12.30 óra között végre mi is pályára hajthatunk."

12:38
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Egy hosszabb videó Räikkönenről

Miközben a pályán továbbra is piros zászló van érvényben, egy újabb klipet nézhetnek meg a Ferrari tegnapi napjáról:

12:49
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Chilton reménykedik

Az eredeti tervekkel ellentétben ma mégsem Bianchi, hanem Chilton ülne autóba a Marussiánál, ha pályára tudnának hajtani. A brit reménykedik benne, hogy időben elkészül az autójuk, a francia pedig már készülődik a pénteki tesztnapra. 

12:55
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Button és Sutil a pályán

A német 1:30.888-cal megfutotta eddigi legjobb körét, a 4. helyen áll. Az előtte lévő Buttontól, Hamiltontól és Alonsótól viszont így is több mint 4 másodperccel elmarad. 

12:57
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Készülődik a Red Bull

Ricciardo már menetkészen ült az RB10-ben, de az autót még nem vették le az emelőről. Úgy néz ki, délután ők is csatlakoznak a többiekhez a pályán, de már most komoly hátrányba kerültek a Mercedeshez képest. 

13:00
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

A Red Bull valóban kihajtott a pályára, de nem jutottak messzire: Ricciardo egyetlen kört sem tudott megtenni, máris le kellett állítania a füstölgő RB10-et a pálya szélén. Az ausztrál gyorsan kiszállt, majd az autó hátulját kezdte nézegetni. 

13:06
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Három óra telt el a mai napból, így állunk: 

1. Button (McLaren MP2-29) 1:25.030 - 29 kör
2. Hamilton (Mercedes W05)  1:25.973 - 45 kör
3. 
Alonso (Ferrari F14 T) 1:26.017 - 26 kör
4. Massa (Williams FW36) 1:27.812 - 10 kör
5. Sutil (Sauber C33) 1:30.888 - 8 kör
6. Vergne (Toro Rosso STR9)  1:48.151 - 20 kör
7. Frijns (Caterham CT05)  - 8 kör
8. Ricciardo (Red Bull RB10) - 1 kör

13:11
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb bajban a Red Bull

Két és fél nap alatt eddig 12 teljes kört sem tudtak megtenni, bár délután bizonyára újra pályára küldik az autót. Az RB10-et már visszavitték a bokszba, hamarosan meglengethetik a zöld zászlókat. 

13:16
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Már 11 fok van

Lassan felmelegedett a hőmérséklet, és a nap is szépen süt Jerezben. Az aszfalt már 21 fokos. A csapatok továbbra is várnak a zöld zászlóra Ricciardo leállása után. 

13:22
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Újraindult a gyakorlás

Zöld zászló van érvényben, többen azonnal a pályára hajtottak - köztük Nico Hülkenberg is, aki először próbálhatja ki az új Force Indiát. Az autót délelőtt váltóhiba miatt szerelték. 

13:25
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Felfújják a hangyászorr jelentőségét

A mérnökök szerint a különböző orrok nem lesznek hatással a teljesítményre. Erről bővebben itt olvashat.

13:30
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Senki sem javít

Button, Massa és Sutil percek óta köröz, de a legjobb idejüket egyelőre nem tudták felülmúlni. A Williams továbbra is aerodinamikai munkát végez. Miután az ellenőrző kör után átvizsgálták Hülkenberg autóját, a Force India is visszatért a pályára. 

13:36
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso visszatért a pályára

Bő egy órával azután, hogy piros zászlót okozott, a Ferrari ismét megjelent a pályán. Egyelőre nem tudni, mi okozta az F14 T leállását, de úgy tűnik, nem volt komoly a probléma.

A Ferrari okozta a nap első piros zászlóját Forrás: Origo

13:40
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso feljött a 2. helyre

Rögtön javított, majd másodszorra még gyorsabb kört futott, most 1:25.495-ös idővel áll Button mögött a 2. helyen. Majdnem fél másodperccel marad el a McLarentől, Hamiltont viszont ugyanennyivel előzi. 

13:45
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Nem az erőforrás miatt állt le a Red Bull

Az osztrákok tanácsadója, Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak elmondta, hogy Ricciardo leállásáért csak magukat okolhatják, nem a Renault-motor romlott el. Részleteket azonban nem árult el a hibáról, azt sem tudni, hogy Ricciardo mikor tudja folytatni a munkát. 

13:50
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Schumachert elkezdték felébreszteni

Csütörtökön már Michael Schumacher szóvivője, Sabine Kehm is megerősítette, hogy az egy hónappal ezelőtt síbalesetet szenvedett németet elkezdték fokozatosan felébreszteni a mesterséges kómából. Az altatószerek adagját folyamatosan csökkentik, de a hírek szerint a folyamat akár hetekig is eltarthat. 

13:53
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Ricciardo újra a pályán

Az ausztrál ezúttal sikeresen megtett egy ellenőrző kört, sőt a célvonalon is áthaladt, a második köre végén tért vissza a bokszba. Közben Hülkenberg is megfutotta első mért körét, 1:30.205-ös idővel egyelőre a hatodik.

13:57
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Üres a pálya

Bár Jerezben nincs hivatalos ebédszünet, most elcsendesedett a pálya, mindenki visszatért a garázsba. A Ferrari közölte is a Twitteren, hogy Alonso és "a fél csapat" szünetet tart, a többiek persze továbbra is dolgoznak az F14 T-n. 

14:03
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

A nap felénél járunk, így néz ki a tabella:

1. Button (McLaren MP2-29) 1:25.030 - 40 kör
2. Alonso (Ferrari F14 T) 1:25.495 - 32 kör
3. Hamilton (Mercedes W05)  1:25.973 - 45 kör
4. Massa (Williams FW36) 1:27.286 - 24 kör
5. Sutil (Sauber C33) 1:30.161 - 21 kör
6. Hülkenberg (Force India VJM07) 1:30.205 - 6 kör
7. Vergne (Toro Rosso STR9)  1:48.151 - 22 kör
8. Frijns (Caterham CT05)  - 8 kör
9. Ricciardo (Red Bull RB10) - 3 kör

14:09
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Mindenki ebédel

A pályán továbbra sincs egy autó sem, úgy tűnik, mindenki most tart ebédszünetet. Eddig a mai napon is a Mercedes-motoros autók voltak a legaktívabbak: eddig 115 kört teljesítettek, miközben a Ferrari csapatai 60, a Renault-é pedig csak 33 körnél járnak. 

14:14
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg örül régi-új csapatának

A német elmondta, nagyon örül, hogy a sauberes kitérő után visszatérhetett a Force Indiához, hiszen korábban is sikeresen tudtak együttdolgozni. "Szinte ugyanazzal a csapattal fogok dolgozni, mint 2012-ben. Ismerem a versenymérnökömet, a szerelőimet" - mondta. "Nyilván van néhány új arc is, de őket is hamar megismerem majd - ez megkönnyíti a közös munkát."

14:19
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A részletek Schumacherről

Schumacher fokozatos felébresztéséről szóli részletes cikkünket itt olvashatja

14:24
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Massa a pályán

Fél óra után a brazil az első, aki kihajtott a pályára. A speciális kemény gumikon javított is az idején, de 1:26.435-ös körével még mindig a 4. helyen áll. 

14:26
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Button befejezte

A nap hátralévő részében Magnussen folytatja a munkát a McLarennél. Button egyébként elárulta, hogy egy kisebb sérülés miatt nem a legjobb formájában érkezett meg Jerezbe. "Rengeteget edzettem télen, és az étrendemre is figyeltem. Januárban azonban az egészet kidobhattam az ablakon" - mondta. "Három hete nem edzettem, mert begyulladt a térdem. Az első futamra a súlyom is kisebb lesz, mint most."

14:34
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Massa is visszatért a bokszba

Megint üres a pálya. A brazil egy kiegyensúlyozott etapot teljesített, 1:27-es időkkel. Eddig 36 körön van túl, ma csak Hamilton és Button volt nála szorgalmasabb. A Mercedes egyébként szokatlanul hosszú szünetet tart, Hamiltont majdnem két órája nem láthattuk a pályán. 

14:40
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Itt a harmadik piros zászló

Hülkenberg hajtott ki a pályára, de az 5-ös kanyar bejáratánál megállt az autója. Alonso és Ricciardo korábbi megállása után harmadszor kell megszakítani a mai tesztnapot. 

14:45
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A Renault megoldhatta az ERS-problémát

Az Auto Motor und Sport információi szerint a Renault-motoros autókat ma már nem hátráltatják az energiavisszanyerő rendszernél (ERS) tegnap tapasztalt problémák. Korábban Helmut Marko is elismerte, hogy Ricciardo autója nem emiatt állt meg, ettől függetlenül eddig ma is csak 3 kört tettek meg. 

14:52
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Pénteken eshet az eső

A Caterham információi szerint holnap délelőtt rövid záporokra kell számítani, délután azonban száraz idő várható. Közben egyre melegszik a pálya, már 27 fokos az aszfalt. 

14:53
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

A Force Indiát sikeresen visszaszállították a bokszba. A gyakorlás újraindult, de egyelőre senki nem hajtott ki a pályára. Frijns készülődik, ő még nem tett meg mért kört a Caterhammel. 

14:56
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Frijns visszatért a pályára

Régen láthattuk a Caterhamet, de a holland ezúttal sem tett meg egy teljes kört. Rajta kívül csak Sutil járt a pályán a piros zászlós időszak óta. Most megint üres a pálya.

15:02
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Három óra van hátra a mai tesztnapból, a jelenlegi állás:

1. Button (McLaren MP2-29) 1:25.030 - 40 kör
2. Alonso (Ferrari F14 T) 1:25.495 - 32 kör
3. Hamilton (Mercedes W05)  1:25.973 - 45 kör
4. Massa (Williams FW36) 1:26.435 - 36 kör
5. Sutil (Sauber C33) 1:30.161 - 29 kör
6. Hülkenberg (Force India VJM07) 1:30.205 - 6 kör
7. Vergne (Toro Rosso STR9)  1:48.151 - 22 kör
8. Frijns (Caterham CT05)  - 10 kör
9. Ricciardo (Red Bull RB10) - 3 kör 

15:08
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Csak Sutil köröz

Nem akarnak felgyorsulni az események, ráadásul most a német is visszatért a bokszba. A Marussia egyelőre nem adta jelét annak, hogy ma kigurulna a pályára, és Magnussen debütálására is várnunk kell. 

15:18
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A Red Bull autója lehet a hibás

A bokszutcából kiszivárgó hírek szerint nem a Renault, hanem a Red Bull okolható amiatt, hogy a három nap alatt a csapat eddig összesen 14 kört tudott megtenni. Állítólag túl szorosan építették be a hajtásláncot, főleg a turbót és az ERS akkumulátorának vezérlését. Gary Anderson, az Autosport technikai szakértője szerint ezt nem lesz könnyű orvosolni, mert a kábelezésre és úgy általában a beépítésre szolgáló hely az autóban fix. Adrian Newey-ról egyébként közismert, hogy az aerodinamikát minden más fölé helyezi, ami túl szűk karosszériát eredményezve már korábban is okozott gondokat a motorral.

15:24
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Hamarosan láthatjuk a Marussiát

A csapat a Twitteren azt írja, Max Chilton már beöltözött az overalljába az autó első köre előtt. Az ő autójuk az utolsó, amelyről még képet sem láttunk. Most egyébként üres a pálya, a versenyzők zöme alighanem ebédel, és az autókat átállítják a délutáni tesztprogramhoz.

15:27
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Újabb videó a tesztről

Már ezen is egész jó tempóban láthatóak az autók, és hallgathatóak meg a turbómotorok. A hang egyáltalán nem rossz! Tiszta 80-as évek... És lesz ez még jobb is, mert a Mercedes állítólag még mindig csak 13 000-es maximális percenkénti fordulatszámon használja a motorját a megengedett 15 000 helyett, sőt a Ferrari is alig magasabban. Persze nem állítjuk, hogy a régi V10-eseket nem szerettük jobban.

15:31
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Autók a pályán

Közben Alonso és a legutóbbi piros zászlót előcsaló Hülkenberg kigurult a bokszból. Bár az utóbbi csak egy ellenőrző kört tett meg, ez is azt mutatja, hogy nagy gond nem lehet a Force India autójával.

15:35
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Brawn nem megy a McLarenhez

Megy a találgatás arról, hogy ki foglalhatja el a hierarchiában Ron Dennis és Eric Boullier között létrehozott vezérigazgatói pozíciót a McLaren Racingnél, de az egyik feltételezett jelölt, a Mercedes GP-t tavaly elhagyó Ross Brawn a Sky-nak azt mondta, nem ő lesz az.

"Jelenleg a horgászatra koncentrálok, nem tárgyalok senkivel, nem kommentálok semmit" - jelentette ki. "Több nagyon élvezetesnek ígérkező horgásztúrát is tervezek. Majd nyáron esetleg történhet valami - soha ne mondd, hogy soha! -, de egyelőre semmi nem szerepel a terveim között. A megkereséseket udvariasan elhárítottam. Nagyon megtisztelőek, csak egyszeráen nem akarok belefolyni semmibe."

Azért azt érdemes megjegyezni, hogy Brawn megkereséseket emleget, tehát biztosan kapott ajánlatokat.

15:39
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen az autóban

A McLaren újonca délután Buttont váltotta, most teszi meg az első köreit a csapat új autójával. Rögtön egy hosszabb etapnak vágott neki, 1:28.533-as idejével az 5. helyen áll. Alonso ki-be járkál a pálya és a boksz között, Hülkenberg újra megjelent.

15:44
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Magussen egyre javít

6 kör után 1:27.731 a legjobbja, a jerezi specifikációjú, azaz a kemény keverékű "téligumikat" használja. Alonso Ferrariján a közepes Pirellik voltak fent az előbb, de már csak Magnussen és Hülkenberg van kint a pályán. Egyébként ma eddig a McLaren tette meg a legtöbb kört, 47-et. A második helyen a Mercedes áll 45-tel.

15:48
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Megint üres a pálya

Magnussen 8 kör után tért vissza a garázsba. A Red Bullnak továbbra sincs nyoma, ma is csupán 3 kört tudtak teljesíteni eddig. Még a Caterham is 10-et.

15:53
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso gyorsan kezd

1:25.501-es körrel nyitja az újabb etapját, alig 6 ezreddel elmaradva előző legjobbjától. Nézzük, javít-e! Nem, visszatért a bokszba. Közben úgy tűnik, a Marussiára már teszik fel a kerekeket.

15:56
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Emiatt áll le a Force India

Hülkenberg az Auto Motor und Sportnak azt mondta, az üzemanyagellátási rendszer döglött be, amikor bő egy órával ezelőtt megállt a pályán az autója. Hozzátette, hogy a szerelők majdnem egész éjszaka is dolgoztak, össz-vissz két órát tudtak aludni.

15:59
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Egy szép kép a Ferrariról

Csak úgy. Hogy szokjuk a látványt!

Alonso a Ferrari F14 T-vel, ma reggel Forrás: AFP/Jorge Guerrero
16:01
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Itt a Marussia!

Max Chiltonnal a volánnál végre kigurult a garázsból. Nagy pillanat a csapat számára! Jonathan Noble szakíró fotóján látszik, hogy ennek is van egy orrnyúlványa. Sebaj. Közben Hamilton is kimenta pályára.

A Marussia 2014-es autója Forrás: Marussia
16:07
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen javít

Most a normál kemény keverékű Pirelliken van kint, már 1:26.348 a legjobb ideje, amivel felkapaszkodott Hamilton mögé, a 4. helyre.

16:10
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Két órával a tesztnap vége előtt:

1. Button (McLaren MP2-29) 1:25.030 - 40 kör
2. Alonso (Ferrari F14 T) 1:25.495 - 41 kör
3. Hamilton (Mercedes W05)  1:25.973 - 52 kör
4
. Magnussen (McLaren MP2-29) 1:26.348- 16 kör
5. Massa (Williams FW36) 1:26.435 - 36 kör
6. Hülkenberg (Force India VJM07) 1:29.803 - 14 kör
7. Sutil (Sauber C33) 1:30.161 - 32 kör
8. Vergne (Toro Rosso STR9)  1:48.151 - 22 kör
9. Frijns (Caterham CT05)  - 10 kör
10. Ricciardo (Red Bull RB10) - 3 kör
11. Chilton (Marussia MR03) - 1 kör

16:14
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Rosberg a turbókról

Épp a Twitteren nyilatkozik, azt mondja, tetszik neki az új motor. "Jó erős, de kicsit szokatlan, mert sokkal halkabb az eddiginél, és alacsonyabb a fordulatszáma." Az ERS szerinte nem hasonlítható össze a KERS-szel, "de az biztos, hogy pokolian nagy plusz teljesítményt ad. Igazán csak akkor érzem ezt, amikor az egyenes közepén kikapcsol." 160 lóerő az mégiscsak 160 lóerő...

16:17
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A Red Bull napjának annyi

Már megint. Többen látták, ahogy Adrian Newey és Christian Horner távozik a pályáról. Ma is csak 3 kört tettek meg, mint tegnapelőtt. Steve Matchett szerint a gondok abból adódtak, hogy az ERS két vezérlőegységét az RB10 két oldalán, a hűtők alatt helyezték el. Ez csak találgatás, de csoda lenne, ha ezt a problémát a héten meg tudnák oldani.

16:22
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso újra kint

Magnussen visszatért a garázsba, de máris 19 köre van. Hamilton egy 8 körös etapot fejezett be nemrég, Alonso viszont épp most vág neki a következőnek.

16:24
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Elégedett a Marussia

"Épp csak kimentünk a garázsból, és az ellenőrző körünk azonnal zökkenőmentesen alakult. Többet nem is kívánhattunk volna!" - lelkendeznek a Twitteren.

A Marussia MR03 Forrás: Marussia
16:27
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Tényleg befejezte a Red Bull

Már ki is adták a nap végi közleményüket. "Tegnap keményen dolgoztunk, hogy elvégezzük azokat a változtatásokat, amelyeket szükségesnek tartottunk a beazonosított problémák megoldására. Reméltük, hogy ma sikeresebb napunk lesz" - idézik a Red Bull versenymérnök-koordinátorát, Andy Damerumot. "Sajnos a módosításaink csak részben orvosolták a gondokat, ezért a tegnapihoz hasonlóan ismét jobb volt megszakítanunk a programunkat, hogy mélyebbre ásva keressünk megoldást. Természetesen nem így akartunk állni, és az egész csapat bosszús a történtek miatt, de elég jól talpra szoktunk állni az ilyen csapások után." Ricciardo egész nap csupán 3 kört töltött a pályán...

16:43
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen javít

Fokozatosan egyre lejjebb vitte a köridejét, most 1:25.751-gyel áll a 4. helyen, alig 2 tizedre Alonsótól. Az előbb még Hamilton és Sutil is kint volt a pályán, de ők azóta visszatértek a bokszba.

16:48
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

A jelek szerint Sutil kicsúszott, és összetörte a Saubert. Valóban: az 5-ös kanyarnál áll, letört első szárnnyal és balelső kerékkel. Rossz hír!

16:50
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A motorokról még

Rosberg most az Autosport olvasóinak válaszolgat. Az új autók vezetési élményéről azt írta: "Alapvetően hasonló. A gumik pillanatnyilag keményebbek az eddiginél, ami kicsit megnehezíti a dolgunkat... És a motor is más, különösen az alacsony fodulatszám miatt. A nyomaték viszont nagy, és a kanyarokat az eddiginél magasabb sebességfokozatban kell bevenni. Itt tavaly 1-esben fordultunk el a sikánban, idén talán 3-asban kell." Ne felejtsük el, hogy az eddigi 7+1 helyett a 2014-es váltók már 8+1 fokozatúak!

16:54
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Newey Angliába repül

A Sky technikai guruja, Ted Kravitz a Twitteren azt írja, Newey és Horner közvetlenül Milton Keynes-be repül, hogy ott próbálja megoldani az RB10-zel kapcsolatos technikai gondokat. Ricciardo viszont Jerezben marad, mert az autót igyekeznek átmeneti jelleggel úgy megbütykölni, hogy holnap kimehessen vele a pályára.

16:59
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Sutil balesete

Mégsem az eddig neuralgikus pontnak számító 5-ös, hanem a 6/7-es kanyarnál történt. Az Autosport a Sauber furcsa helyzetéből arra következtet, hogy műszaki hiba okozhatta a kicsúszást. Sutil szerencsére épen kiszállt az autóból, amelyet még mentenek a beavatkozó bírók.

17:02
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Egy órával a tesztnap vége előtt:

1. Hamilton (Mercedes W05)  1:23.952 - 62 kör
2. Button (McLaren MP2-29) 1:25.030 - 40 kör
3. Alonso (Ferrari F14 T) 1:25.495 - 49 kör
4
. Magnussen (McLaren MP2-29) 1:25.751- 30 kör
5. Massa (Williams FW36) 1:26.435 - 39 kör
6. Hülkenberg (Force India VJM07) 1:29.803 - 14 kör
7. Sutil (Sauber C33) 1:30.161 - 33 kör
8. Vergne (Toro Rosso STR9)  1:48.151 - 22 kör
9. Frijns (Caterham CT05)  - 10 kör
10. Ricciardo (Red Bull RB10) - 3 kör
11. Chilton (Marussia MR03) - 2 kör

Az utolsó órában annyi változott, hogy Hamillton az élre állt, Magnussen javított, és Sutil összetörte a Saubert. A Toro Rosso és a Caterham nem járt a pályán, a Red Bull megint összepakolt.

17:06
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Sutil Sauberjét elvitték, a pályát újra megnyitották. Alonso és Magnussen azonnal ki is robog rá.

17:08
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Massa hisz a Williamsben

Az F+1 Blogon a brazil versenyző legutóbbi nyilatkozatából szemezgettünk.

17:11
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Pályán a Toro Rosso

Vergne már 3 órája nem járt kint, de most nekivágott egy etapnak, és elsőre 1:32.388-ra javította az eredményét. Alonso a Pirelli téligumjain köröz.

17:19
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Megint piros zászló

Vajon melyik autó a ludas? Naná, hogy az előbb emlegetett Toro Rosso. Az STR9 füstölögve megállt a bokszkijáratot követő részen. Borzasztó napok ezek a Renault csapatainak. Mi lett volna, ha a Toro Rosso kitart a Ferrari mellett?

17:21
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Újra zöld

Vergne egyébként a műszaki hiba előtt felkapaszkodott a 7. helyre, Hülkenberg és Sutil közé. A pályát ismét megnyitiották, még 38 perc van hátra a harmadik tesztnapból. Senki nem tolakszik, hogy kihajthasson a bokszból.

17:27
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen az élre áll

1:23.276-tal a hét eddigi legjobb körét futja a McLarennel, a közepes keverékű gumikon. Szép munka! Chilton és Hülkenberg is kiment.

17:30
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg is javít

Ő 1:26.096-tal felhozta az 5. helyre a Force Indiát. Magnussen második köre 1:23.894-es volt, ami szintén elég lett volna az elsőséghez ma. Legalábbis eddig...

17:39
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Brawn a Mercedesről

A Sky-nak adott interjújában Ross Brawn kifejtette, hogy az idény elején zűrzavarra számít, de szerinte jó kezekben hagyta a Mercedes GP-t. "Szerintem az év elején a megbízhatóság és az erőviszonyok terén is kaotikus lesz a helyzet, mert nem lesz könnyű beosztani az üzemanyagot, és optimálisan levezényelni egy versenyt" - magyarázta. "Lebilincselő lesz látni, hogy mi történik. Úgy érzem, jó állapotban hagytam a csapatot. Szerintem meg fog térülni mindaz a kemény munka, amit az elmúlt évek során végeztek. Nagyon régen indítottuk el ezt a projektet, és most meg fogja hozni a gyümölcsét. Rengeteg jó barátom van ott, szeretném, ha sikeresek lennének. Örömmel nézném, hogy a Mercedes idén megnyeri a világbajnokságot."

17:45
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Massa a harmadik

1:24.766-os idejével felkapaszkodott a képzeletbeli dobogóra a Williamsszel, így már négy Mercedes-motoros autó áll az élen. Magnussen is a pályán van, sőt Vergne is visszatért az előbb elfüstölő Toro Rossóval.

17:47
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Ha jól számoljuk, ma a hatodik. Természetesen ismét a Toro Rosso robbant le, ki sem jutott egészen a pályára. Vergne sisakkal a kezében visszaballag a bokszutcában. A McLaren addig arra használja ki az időt, hogy a kerékcserét gyakoroltassa Magnussennel és a szerelőkkel.

17:49
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Massa már második

Éppen a megszakítás előtt futott egy 1:23.700-as kört, amivel megelőzte Hamiltont is. Nem rossz!

17:51
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Még 8 perc van hátra. Vajon lesz még egy utolsó roham a pályán? Közben az Autosport azt írja, a Caterham is befejezte mára a mókát, vagyis a tesztpilótájuk, Robin Frijns első fellépése mindössze 10 körből állt.

17:54
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen és Massa kimegy

Úgy tűnik, egyelőre ők mérkőzhetnek meg a nap legjobb köridejéért. Massa hátránya pillanatnyilag 0,424 másodperc. Holnap esős idő lehet, ezért nem kizárt, hogy a mai marad a hét legjobb eredménye. Chilton is megjelent a pályán a Marussiával.

17:59
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso is a pályán

Massa sajnos azonnal kiszállt a buliból, Alonso viszont beszállt, mégpedig egy gyakorló rajttal. Egyelőre nincsenek drámai fejlemények.

18:01
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen végzett az élen

A harmadik tesztnapnak is vége, a Red Bull számára újra katasztrófával zárult, a McLaren újonca viszont stílusosan mutatkozott be.

Köszönjük az egész napos figyelmet! Ne menjenek messzire, mert rövidesen bővítjük a cikket a teljes eredménytáblázattal, majd a versenyzői nyilatkozatokat is tartalmazó összefoglalóval.

18:08
január 30, 2014
Vágólapra másolva!

Az eredmények

A Mercedes-motoros csapatok uralták az előszezoni tesztsorozat harmadik napját a spanyolországi Jerezben, ahol csütörtökön a McLaren újonca, Kevin Magnussen érte el a legjobb időeredményt. Mögé az utolsó percekben Felipe Massa tornázta fel magát a Williamsszel, megelőzve a sokáig az élen álló Lewis Hamilton Mercedesét. A Ferrari Fernando Alonso 5. helyével tartotta magát, míg a Red Bull ismét kénytelen volt alig 3 kör után befejezni a munkát.

Az elmúlt négy világbajnokságot megnyerő istállót a hírek szerint nem csupán a Renault hajtásláncával kapcsolatos problémák sújtják, hanem az RB10 konstrukciós hibája is, amely állítólag abból adódik, hogy a kettős hibrid rendszer, az ERS vezérlőegységeit túl szűken és rossz helyre, a hűtők alá építették be. A csapat a három nap alatt összesen 62 km-t tudott teljesíteni, miközben a Mercedes már 784-nél, a Ferrari pedig 602-nél jár.

Ricciardónak nem volt szerencséje a Red Bull-lal: csak 3 kört tehetett meg - a galériához kattintson! Forrás: Red Bull

"Tegnap keményen dolgoztunk, hogy elvégezzük azokat a változtatásokat, amelyeket szükségesnek tartottunk a beazonosított problémák megoldására. Reméltük, hogy ma sikeresebb napunk lesz" – ismerte el a Red Bull versenymérnök-koordinátora, Andy Damerum. "Sajnos a módosításaink csak részben orvosolták a gondokat, ezért a tegnapihoz hasonlóan ismét jobb volt megszakítanunk a programunkat, hogy mélyebbre ásva keressünk megoldást."

Adrian Newey már kora délután hazarepült a Red Bull Milton Keynes-i főhadiszállására, hogy onnan irányítsa az esetleg szükséges átalakítási munkálatokat, de a csapatnál remélik, hogy az éjszaka elvégzett újabb, ideiglenes módosítások révén Daniel Ricciardo pénteken nekiláthat az érdemi körözésnek. Az autó ma azonnal füstölve megállt alatta, amint a pályára hajtott vele, és ő is elismerte, hogy az RB10 betegségeire nincs azonnal ható orvosság. „Adrian valóban visszatért a tervezőasztalhoz. A pályán nem sokat tehet" – erősítette meg. „A Milton Keynes-i irodájában hatékonyabban tud dolgozni."

Jó úton halad a McLaren

A McLarennek viszont nem akadtak gondjai: annak ellenére, hogy az első napot egy hiba miatt ők is teljesen elvesztegették, már majdnem ugyanannyi kört tettek meg a héten, mint a Ferrari. Délelőtt a szerdán is a leggyorsabb Jenson Button állt az élen, később pedig a munkáját délután folytató Magnussen 1:23.276-tal az év eddigi legjobb köridejét állította be. A nap folyamán a McLaren teljesítette a legtöbb (92) kört a csapatok közül.

„Ez nagy nap volt számomra. Tegnap éjjel összeszorult a gyomrom, és nem tudtam aludni – elvégre újonc vagyok, nagyon izgatott voltam, hogy vezethetek" – mondta Magnussen. „Annak nem tulajdonítok túlzott jelentőséget, hogy én értem el a legjobb köridőt. Nyomtam a gázt rendesen, de nem volt az egy határokat feszegető kör. Hasznos adatokat akartunk gyűjteni az autóról, hogy minél többet tanuljunk róla, ezért feltételezem, hogy a többiek is igyekeznek."

A Williams a középmezőnyben töltötte a nap nagy részét, mielőtt Massa negyedórával a leintés előtt felkapaszkodott a 3., majd végül a 2. helyre. Ő élesben ma mutatkozott be új csapatánál, sőt ma volt az első alkalom, hogy nem Ferrari-motoros autót vezetett az F1-ben. A fogadtatással elégedett volt, bár hozzátette: „Sajnos nem tudtunk annyi kört menni, mint szerettünk volna, de a szabálymódosítások mértékéhez képest ez az első napokban elfogadható. Az autó sok területen teljesen másnak érződik, mint megszoktuk. Meg kell értenünk, hogyan érdemes bánni a motorral, a kasztnival, a gumikkal és a turbóval, ez azonban remek móka! Rengeteg alkalmunk lesz fejlődni már az első verseny előtt, aztán a szezon közben is."

Massa a 2. helyre kormányozta a Williams FW36-ot - a galériához kattintson! Forrás: Williams

Bár ma nem töltöttek annyi kört a pályán, mint tegnap, a Mercedes ismét elégedett lehetett. Lewis Hamilton végig az élmezőnyben tartotta a W05-öt, s bár végül Magnussen és Massa mögé szorult a tabellán, ő korábban érte el az időeredményét. Ma azonban a Mercedes motorja sem volt bombabiztos. „Viszonylag jól kezdtük a napot, ebéd előtt két közepes hosszúságú etapot teljesítettünk" – árulta el a csapat igazgatója, Paddy Lowe. „14.30 körül hajtottunk újra pályára, és megtettünk néhány újabb etapot, mielőtt egy erőátviteli probléma korán véget vetett a napunknak." Hamilton hangsúlyozta, hogy a Mercedesnél ettől függetlenül elégedettek az eddigi eredményekkel.

Alonso ma vezette először a Ferrari F14 T-t - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Jorge Guerrero

A Ferrari ugyancsak jó napot zárt, annak ellenére, hogy Fernando Alonso miatt egyszer meg kellett szakítani a tesztelést, mert az F14 T megállt a pályán.

Döccenők a középmezőnyben

A Sergio Pérezt váltó Nico Hülkenberg 1:26.096-tal a Force India eddigi legjobb időeredményét könyvelhette el, a csapat ennek ellenére nem volt igazán eredményes, mivel mindössze 17 kört tett meg, és egyszer – vélhetően az üzemanyag-ellátás hibájából – le is robbant az autójuk. A Force India technikai igazgatója, Andy Green elismerte, hogy a kelleténél többet rostokoltak a garázsban, de azt mondta, az első teszthetet eleve rendszerellenőrzésre szánták.

Hülkenberg napja sem alakult zökkenőmentesen - a galériához kattintson! Forrás: Sahara Force India/Sahara Force India/James Moy Photography

„Az autóban töltött első napom után nehéz túl sokat mondanom róla, mert az idő nagy részét állandó sebesség mellett történő adatgyűjtéssel töltöttem" – tette hozzá Hülkenberg. „Ezért még nem alakult ki bennem igazi benyomás az autóról. Elsőre azonban úgy tűnik, a Forma-1 új korszakában nagyon más vezetni, mint amilyen tavaly, Brazíliában volt. Teljesen új érzés, de észben kell tartani, hogy még korán van, sokminden változni fog."

A Toro Rosso, amely tegnap ki sem tudott hajtani a pályára, ma is csupán 30 kört tett meg, de még ez is több, mint amennyire a Renault másik két csapata, a Red Bull és a Caterham együtt képesnek bizonyult. Az STR9 kétszer is előcsalta a piros zászlókat, Jean-Eric Vergne mégis optimistán nyilatkozott. „Ez is nehéz nap volt, de azért biztatóbb az előző kettőnél. Sőt, kifejezetten nagyot léptünk előre" – jelentette ki. „A nap végén már úgy tudtunk megtenni pár kört, hogy a motor jól működött."

A Sauber napja viszont dicstelenül ért véget, amikor háromnegyed 4 körül Adrian Sutil a 6-os kanyar után megpördült, és a gumifalba csapódott, letörve a C33 első szárnyát és az egyik kerekét. Jóllehet, az első jelek műszaki hibára utaltak, Sutil azt állította, csak a hátsó gumik túl alacsony hőmérséklete okozta a balesetet. „Kigyorsítottam a kanyarból, egyenes vonalban haladva felváltottam hármasból négyesbe, de az autó fara ekkor hirtelen kitört" – mondta. Hozzátette, hogy a Saubernek ma elsősorban a fly-by-wire rendszerű fékekkel gyűlt meg a baja. Az autót „egyébként is teljesen más vezetni, mert sokkal nagyobb a nyomatéka, mint eddig, és a hangja is megváltozott. Nagyon halknak tűnik, de a teljesítménye kétségtelenül adott" – erősítette meg Hülkenberg benyomásait Sutil.

A Caterhamnél ma mutatkozott be a csapat új tesztpilótája, Robin Frijns, aki azonban csupán 10 ellenőrző kört tölthetett a pályán. Szerinte az autó „elég furcsán viselkedett", és a Renault mérnökei később fel is fedeztek egy hibát a hajtásláncon, melynek a kijavításához a padlólemezt is le kellett szerelni, ezért a nap maradékát a garázsban töltötték.

Utolsóként a Marussia állt elő az idei modelljével. A kis csapat csak ma csatlakozott a teszthez, de az MR03-at le sem leplezték: egyszerűen kigurultak vele a garázsból. A bemutatkozás a körülményekhez képest zökkenőmentesen alakult, Max Chilton a délután folyamán 5 ellenőrző kört teljesített a Ferrari-motoros autóval.

A csapatok Jerezben péntekig folytatják a tesztelést.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!