Räikkönen kezdte az élen az előszezont

Események

Forma-1, Kimi Räikkönen, Ferrari, teszt
Vágólapra másolva!
Miután a napot a legjobban kezdő Hamilton a leszakadó első szárny miatt balesetet szenvedett a Mercedesszel, a Ferrari átvette a vezetést. Räikkönen tette meg a legtöbb kört is, a McLaren ki sem tudott menni a pályára.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül99 bejegyzés
09:43
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Egyelőre 15 körnél jár (akárcsak Vergne), még négyet kell megtennie ma, hogy övé legyen a napi csúcs. Ezúttal azonban Pérez hajtott ki elsőként a bokszból, de azonnal vissza is tért - neki még nincs mért köre.

Forma-1, Kimi Räikkönen, Ferrari, teszt Forrás: AFP/Jorge Guerrero
09:45
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

9-kor kezdődik az első tesztnap

Köszöntjük kedves olvasóinkat a 2014-es előszezon első tesztjének nyitónapjáról készített tudósításunkban! A csapatok péntekig körözhetnek Jerezben a vadonatúj autóikkal. 

09:47
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Több bemutatóra is sor került ma

A Mercedest és a Red Bullt már reggel leleplezték, a Caterham bemutatója viszont csúszik, miután mégsem sikerült elkészülniük a beharangozott időpontig. A Mercedesről készült galériánkat a képre kattintva tekinthetik meg:

A Mercedes W05 - a galériáért kattintson a képre! Forrás: Mercedes
09:49
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Kilenc csapat kezdi meg a tesztet

A Lotus már korábban jelezte, hogy nem lesz ott Jerezben, mert még időre van szükségük az autójuk fejlesztéséhez. A Marussia tegnap jelentette be, hogy egy váratlan nehézség miatt el kell halasztaniuk a debütálásukat, de keményen dolgoznak a hiba kijavításán, és később szeretnének csatlakozni a többiekhez Jerezben. 

09:55
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Süt a nap, de még hűvös van

A levegő 6 fokos, az aszfalt hőmérséklete ennél is alacsonyabb. A nap már kisütött, várhatóan emelkedni fognak a hőmérsékletek, délután akár 15 fok is lehet. 

10:00
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Itt az új Red Bull is

Az osztrákok az eddigi talán az egyik legelegánsabb autóval álltak elő, bár az orr-részt jól leplezik a festéssel:

A Red Bull RB10 - a galériáért kattintson a képre! Forrás: Red Bull

10:03
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton hajtott először a pályára

A bokszutca végén zöldre váltott a lámpa, elsőként Lewis Hamilton kezdte meg a körözést a Mercedesszel. A brit egy lassú ellenőrző kör után már vissza is tért a bokszba. 

10:07
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ők vezetnek ma

Az első napon a következő versenyzők kapnak lehetőséget:

Red Bull: Sebastian Vettel
Mercedes: Lewis Hamilton
Ferrari: Kimi Räikkönen
McLaren: Jenson Button
Force India: Sergio Pérez
Sauber: Esteban Gutiérrez
Toro Rosso: Jean-Eric Vergne
Williams: Valtteri Bottas
Caterham: Marcus Ericsson

10:15
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Csendes a pálya

Hamilton ellenőrző köre óta senki nem merészkedett ki újra a pályára. Később bizonyára élénkebbek lesznek a csapatok, hiszen mindenki hangsúlyozta, mennyire fontosak lesznek az első napokban szerzett tapasztalatok. A legtöbben sok műszaki hibára számítanak Jerezben, a Toro Rosso technikai igazgatója, James Key szerint "sok piros zászlót látunk majd", és teljesen váratlan hibák is okozhatnak fejtörést az istállóknak.

10:22
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Holnap megérkezhet a Marussia is

Az Auto Motor und Sport információi szerint valószínű, hogy csak az első napot kell kihagyniuk. A csapatfőnök John Booth az Autosportnak elárulta, egészen eddig a terv szerint haladtak az autó építésével. "Találtunk egy kicsi, de bosszantó problémát, ennek megoldásán továbbra is a Banbury-ben található Marussia Technikai Központban dolgozunk" - nyilatkozta. "Úgy találtuk ésszerűnek, ha addig dolgozunk a problémán, amíg minden felszerelésünk és a technikai személyzetünk is egy helyen van." Booth hozzátette, a csapat érkezésére már mindent előkészítettek Jerezben.

10:30
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A gumikon is sokat változtattak

Paul Hembery szerint az új Pirellik ugyanúgy különböznek elődjeiktől, mint a 2014-es autók a tavalyiaktól. Mind a négy keveréket jelentős mértékben megváltoztatták, a kifejlesztésükhöz főleg szimulátort használtak, de a pályán is tesztelték őket. A vizes pályára való gumik mintázatán is változtattak. A kemény keverékből egy különleges, "téli" verziót is elkészítettek. "Tavaly sok csapat időt veszített, mert kivételesen hideg időjárás uralkodott Spanyolországban - volt, amikor még jeget is láttunk a pályán" - magyarázta Hembery. Ezt a gumit csak Jerezben használhatják a csapatok, ha idén is túl alacsony lesz a hőmérséklet. 

10:36
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton visszatért a pályára

De a kör végén rögtön be is hajtott a bokszba. A többiek még mindig a bokszban várakoznak. Vettel édesapjával, Norberttel beszélget a bokszutca falánál. 

10:41
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Pénteken vizes pályás teszt lesz

Az idei szabályok előírják, hogy a 12 előszezoni tesztnap során legalább egyszer vizes pályán kell gyakorolniuk az istállóknak. A Pirelli tegnap jelentette be, hogy a jerezi teszt utolsó napján fogják bevizezni a pályát, hogy a csapatok esőgumikat is ki tudják próbálni.

10:44
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Kimi Räikkönen volt a második versenyző, aki kimerészkedett a pályára, de nem jutott messzire: az F14 T rögtön az első körében leállt a hátsó egyenesnél, ezért piros zászlóval meg kellett állítani az edzést. Nem indul jól a Ferrari napja, de várhatóan nem ők lesznek az egyetlenek, akik problémákkal szembesülnek Jerezben. 

10:50
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Williamsre is várnunk kell még

A csapat ott van Jerezben, de egyelőre nem mutatták meg az FW36-ost. A Twitteren azt írják, kicsit még várnunk kell, de minél előbb megpróbálják pályára küldeni az autójukat. 

10:56
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Elővigyázatosságból állították le a Ferrarit

A Ferrari Twitteren közölte, hogy a mérnökök elővigyázatosságból utasították megállásra Räikkönent. Az autót most szállítják vissza a bokszba, a piros zászló még mindig érvényben van. 

11:03
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Eseménytelenül telt az első óra

Eddig csak Hamilton és Räikkönen járt a pályán, a finn megállása után még mindig piros a bokszutca lámpája. Az F14 T közben egy lepellel letakarva visszatért a garázsba. 

11:08
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Újraindult a teszt

Több mint húsz perces szünet után újra szabad a pálya, de úgy tűnik, a csapatok továbbra is várakoznak. 

11:13
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Marussia már Jerez felé tart

A csapat a Twitteren jelentette be, hogy sikerült megoldaniuk az utolsó pillanatban észrevett műszaki problémát, és az autót már szállítják is Jerez felé. 

11:19
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Így néz ki a Ferrari a pályán

Itt látható egy kép Kimi Räikkönenről, aki néhány kanyarral később meg is állt a pályán. Egyelőre nem tudni, hogy a mérnökök miért látták jónak 5 kanyar után leállítani az autót. 

11:23
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton harmadszor is nekikezdett

Egyelőre ő a legszorgalmasabb versenyző, már harmadszor vitte ki a W05-öst a pályára. A körét most sem fejezte be, egyből visszatért a bokszba. 

11:26
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Force Indián még dolgoznak

Több csapat is most végzi el az utolsó simításokat az autóján, ezért is kell várnunk az érdemi körözésre. Hamilton legutóbbi ellenőrző köre óta megint csendes a pálya. 

11:31
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen újra megpróbálja

Két órával az első, kudarca fulladt kísérlete után megint a pályára hajtott. Ezúttal sikeresebb volt, egy felvezető kör megtétele után önerőből tért vissza a bokszba. 

11:31
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Már 11 fok van

Folyamatosan emelekedik a hőmérséklet, továbbra is süt a nap. Ma biztosan nem lesz szükség a Pirelli téli gumijaira. 

11:38
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Óvatosságra int a Renault

A Renault sportrészlegének főnöke, Rob White szerint felesleges lenne túlzott következtetéseket levonni az első tesztnapok eredményeiből, hiszen a legtöbb csapat még azzal lesz elfoglalva, hogy az eddigiektől merőben eltérő motorokat minél hatékonyabban hangolják össze az autó többi részével. "Nem tervezzük az egész hetet a garázsban tölteni" - mondta. "De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az autók és az erőforrások tekintetében mennyi újdonsággal kell megbirkóznunk."

11:43
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Egyelőre a Mercedesé a legelegánsabb autó

A W05 bemutatójáról szóló részletes cikkünket itt olvashatják

11:46
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Keményen dolgoznak a Caterham szerelői

A csapat még mindig nem tudja, mikor tudják bemutatni és pályára küldeni az autójukat, de megállás nélkül dolgoznak az összerakásán. Éjjel sem álltak le a munkával, néhány szerelőjük tegnap kora reggel óta talpon van. 

11:50
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton megint a pályán járt

Negyedszer is kipróbálta az új autót, de ez a kiruccanása sem tartott tovább, mint az előző három. Lassan két óra telik el a tesztnapból, de a többiek még mindig nem dugták ki az orrukat a garázsból. 

11:54
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vergne is kimerészkedett

Már három autó járt a pályán, de Hamiltonhoz hasonlóan a francia is egyből visszavitte a garázsba a Toro Rossót. A mért körökre továbbra is várni kell. 

12:01
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Pályán a Force India is

Kezdenek felgyorsulni az események, a Force Indiával Sergio Pérez is megjelent a pályán, bár valószínűleg ő is csak egy ellenőrző kört fog végrehajtani. 

12:03
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Megint leállították az edzést

Pérez hasonlóan kezdett, mint Räikkönen: a bokszba sem tudott visszatérni, már az első körében leállt a pályán. Ismét piros zászló van érvényben. 

12:06
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Red Bull egy "buta hiba" miatt vár

Adrian Newey elmondta, éjszaka felfedeztek egy "buta hibát" az úja autón, ezért nem tudtak eddig kihajtani a pályára. Remélik, hogy hamarosan Vettel is kipróbálhatja az RB10-est. Christian Horner szerint óriási erőfeszítésre volt szükségük ahhoz, hogy az autót elkészítsék a jerezi tesztig, a kötelező törésteszteket is csak 10 napja teljesítették. 

12:11
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Sauber is készülődik

Gutiérrez épp készült kihajtani a pályára, amikor Pérez miatt elkezdték lengetni a piros zászlókat. A mexikói autójához már megérkeztek a csapattagok, hamarosan visszaszállítják a bokszba. 

12:17
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Nehéz lesz hozzászokni az új autókhoz

A második F1-es idényére készülő Gutiérreznek legalábbis ez a véleménye. "A stratégia is megváltozik, és az autót is máshogy kell majd vezetnünk. Sok időbe telik majd, mire hozzászokunk, alaposan ki kell elemeznünk a viselkedését" - mondta. "Ebből a szempontból nagyon fontos a tesztelés, hiszen teljesen felkészülten szeretnénk megjelenni az első versenyen - addigra 100 százalékosan alkalmazkodnunk kell az új csomaghoz."

12:18
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Lengetik a zöld zászlót

Ekkora forgalom még nem volt a pályán, az újraindítás után Gutiérrez, Hamilton és Vergne is a pályára hajtott. Hamilton talán már mért körrel is fog próbálkozni. 

12:23
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamiltoné az első mért kör

Majdnem két és fél órát kellett várni rá, de a Mercedes végre megtett egy teljes kört a pályán. Ideje 1:33.305, a levezető kör után visszatért a bokszba. 

12:28
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Megint csendes a pálya

Úgy tűnt, Vergne is megpróbálkozik egy mért körrel, de végül Gutiérrezhez hasonlóan a bokszba hajtott. Räikkönen készülődik, hamarosan folytathatja a körözést. 

12:37
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton köre még semmit nem árul el

Tavaly 1:18.861 volt a legjobb idő az első tesztnap végén, de a nap legelső mért köre egy 1:35.607-es idő volt Felipe Massától. Vergne most visszatért a pályára, egyedüliként köröz. 

12:41
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Red Bull szerény elvárásokkal készül az idényre

Az RB10 leleplezéséről szóló részletes, sok nyilatkozatot tartalmazó cikkünket itt olvashatják.

12:44
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Itt a második mért kör

Vergne is megtett egy teljes kört a pályán, de Hamiltonnál 10 másodperccel lassabb volt, ideje 1:43.299. A harmadik kör végén vissza is tért a bokszba. 

12:55
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Pályán a két legszorgalmasabb versenyző

Hamilton megint a pályára vitte a W05-öst, Vergne pedig azonnal követte őt. A legutóbbi köre óta Räikkönen sem szállt ki az autójából, hamarosan ismét a pályán láthatjuk a finnt.

Räikkönen egyelőre kétszer járt a pályán Forrás: AFP/Jorge Guerrero

12:58
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton javított

Második mért körében 1:29.662-es időt futott, majd megint visszahajtott a bokszba. Vergne egymás után két mért kört is megtett, most 1:36.530 a legjobb ideje. 

13:01
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Három óra telt el a tesztből

Egyelőre csak két versenyzőnek van mért köre, az eredmények:

1. Hamilton (Mercedes W05) 1:29.662 - 10 kör
2. Vergne (Toro Rosso STR9) 1:36.530 - 11 kör

13:06
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Így szól a Mercedes turbója

Ezen a ma készült felvételen meghallgatható a Mercedes 2014-es turbómotorjának hangja. 

13:11
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Felhősödik az ég

Bár kissé beborult, esőre az előrejelzések alapján nem lehet számítani. A levegő hőmérséklete 12, a pályáé 16 fok. 

13:16
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton folytatja a körözést

Az első szektorban még abszolút leggyorsabb időt futott, de végül nem tudott javítani, és három kör után megint visszatért a bokszba. Az egyenesben egyébként 270 km/órás tempót ért el. 

13:26
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Mindenki a bokszban várakozik

Hamilton legutóbbi körei óta senki nem járt a pályán. A sötét felhők továbbra is gyülekeznek, lehet, hogy mégis elered az eső. 

13:31
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ricciardónak fogynia kellett

A tavalyi szezon kezdete óta 4 kilót adott le. A nehezebb autók miatt idén többet számít majd a versenyzők testsúlya, mint a korábbi években. Az ausztrál ma csak a pálya széléről figyeli az eseményeket, csütörtökön és pénteken ülhet autóba. 

13:41
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ilyen az új Force India

Ami az orrkúpot illeti, az istálló az eddigi talán legfurcsább megoldással állt elő, bár ez a hivatalosan közzétett képeiken kevésbé látszik. A galériát itt tekinthetik meg.

13:42
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton javított, majd megállt

Harmadszor is piros zászlókat lengetnek a jerezi teszten: ezúttal Hamilton állt meg rögtön azután, hogy két másodpercet javítva 1:27.820-as időt futott. 

13:45
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton a gumifalban kötött ki

A brit autója nem csak egyszerűen leállt: az első kanyarban elvesztette az uralmát a Mercedes felett, és a gumifalnak csapódott. Hamilton sértetlenül kiszállt, de az autó eleje alaposan összetört. 

13:52
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Fékhiba okozhatta a balesetet

Egyelőre csak találgatni lehet, de a féknyomok arról árulkodnak, hogy műszaki hiba történhetett. A pályán is sok a törmelék. Az autót közben már szállítják vissza a bokszba. 

13:58
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Műszaki hiba miatt csúszott ki Hamilton

A Mercedes megerősítette, hogy nem a brit hibázott, de egyelőre nem tudni, mi romlott el az autóban. A W05-öst visszavitték a garázsba, most alapos vizsgálatnak vetik alá. 

14:00
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Újraindult az edzés

Egyelőre azonban senki nem hajtott a pályára. A köridők az első 4 óra után:

1. Hamilton (Mercedes W05) 1:27.820 - 17 kör
2. Vergne (Toro Rosso STR9) 1:36.530 - 11 kör

14:05
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedes első szárnya adta meg magát

Az Autosport helyszínen lévő újságírói úgy látták, a Mercedes első szárnya szorult be az autó alá, ez okozta Hamilton balesetét. A brit egyébként a tavalyi első tesztnapját is a gumifalban zárta. 

14:14
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen újra a pályán

Talán ő lesz a harmadik versenyző, aki mért kört tesz meg. Eddig csak két felvezető kör erejéig hagyta el a bokszutcát. 

14:18
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Ferrari visszatért a bokszba

Räikkönen ezúttal sem tett meg egy teljes kört, megint elcsendesedett a pálya. A Red Bull, a McLaren, a Williams, a Caterham és a Marussia továbbra sem mutatta meg magát. 

14:25
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedes megerősítette, hogy szárnyhiba történt

Még vizsgálják, miért vált le az első szárny az autóról. Közben Räikkönen megint a pályára hajtott, egyedüliként köröz. 

14:30
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen mért kört futott

1:33.131-es körével a második helyre jött fel, de Hamiltontól több mint 5 másodperccel elmarad. Rajtuk kívül továbbra is csak Vergne neve szerepel a tabellán. Räikkönen a levezető köre után vissza is tért a bokszba. 

14:40
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton napja korán véget érhet

Egyelőre nem tudni, mennyi időre van szükség az autó megjavításához, de könnyen előfordulhat, hogy a Mercedest csak szerdán láthatjuk legközelebb a pályán. Az autó orr-része és az első felfüggesztése is összetört, ahogy ezen a képen is látszik.

Rosszul indult a jerezi teszt a Mercedes számára Forrás: AFP/Jorge Guerrero

14:48
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen javított

Mintegy két tizeddel volt gyorsabb, mint az előző körében, 1:32.917-es körével még mindig több mint 5 másodperccel elmarad Hamiltontól. Rövid ideig Gutiérrez is a pályán járt, de nem tett meg mért kört. 

14:53
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen egyre gyorsabb

Most tovább kint maradt a pályán, és minden körében javít. Eddigi legjobbja 1:29.474, ezzel 1,6 másodperccel követi Hamiltont. Gutiérrez csatlakozott hozzá - a nap során másodszor fordul elő, hogy egyszerre legalább két autó köröz a pályán. 

14:58
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Már Chilton is Jerez felé repül

A brit a Twitteren erősítette meg, hogy útban van a tesztpálya felé. Egyre több jel utal arra, hogy szerdán már a Marussiát is láthatjuk Jerezben. 

15:00
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

A teszt első 5 órájában csak három versenyző futott mért kört, az eredmények: 

1. Hamilton (Mercedes W05) 1:27.820 - 17 kör
2. Räikkönen (Ferrari F14 T) 1:29.474 - 11 kör
3. Vergne (Toro Rosso STR9) 1:36.530 - 11 kör

15:08
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A tavalyi eredmények

Érdemes vetni egy pillantást az egy évvel ezelőtti előszezon összes eredményére. Akkor február 5-én, szintén Jerezben rendezték az első tesztnapot, és 1:18.861-gyel Jenson Button volt a leggyorsabb. Persze most nem várható ilyen eredmény. A Red Bull, a Williams, a McLaren és a Caterham még ki sem ment a pályára az elmúlt öt órában.

15:13
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamarosan jön a Caterham

A Twitteren azt írják, az újonc Marcus Ericsson már overallban van, és rövidesen kimegy a pályára. Reméljük, autóban, nem gyalog!

15:16
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Legális a Lotus orra

Bár felmerült, hogy a riválisok óvnak a Lotus különleges, aszimmetrikus, kétnyúlványú orrkúpja ellen, a csapat technikai igazgatója, Nick Chester azt állítja, nincs okuk aggodalomra, mert az FIA elfogadta a megoldást. "Ahogy tudják, az autónk átment az összes kötelező törésteszten, és abszolút biztosak vagyunk benne, hogy a konstrukció az FIA minden előírásának megfelel" - mondta. "Csupán annyi történt, hogy innovatív irányt választottunk, másikat, mint a többiek." Ugyanakkor a Toro Rosso tervezését irányító James Key elismerte, hogy ők is fontolóra vették egy, a Lotuséhoz hasonló megoldás alkalmazását.Chester továbbá elmondta, hogy bár a Lotus az egyetlen csapat, amely nem utazik el Jerezbe, jól haladnak az E22 építésével, és a következő, bahreini tesztre mindenképpen elkészülnek.

15:27
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Gutiérrez is feliratkozott a tabellára

Igaz, egyelőre csak a sétatempónak megfelelő 1:42.257-tel. A pálya most csendes volt, de Vergne e pillanatban kihajtott rá. Gutiérrez is vissza akart térni az akcióba, a Sauber azonban még a bokszutcában megállt.

15:29
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Force India

Egy kép, amelyen jobban látszik az autó, hm, "orra."

Reggel leplezték le a VJM07-et Forrás: AFP/Jorge Guerrero
15:31
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Motorproblémák a McLarennél

Az Auto Motor und Sport úgy tudja, a McLarenben hidraulikai vagy elektronikus problémák vannak a Mercedes motorral, amelyeket a brixworth-i mérnökök reggel óta hiába próbálnak orvosolni. Az MP4-29-cel ma még ki sem tudtak menni a pályára.

Közben kiderült az is, hogy miért szakadt le az első szárny Hamilton Mercedeséről: a tartópillérek egyike elengedett. A főhadiszálláson ezért gyorsan készítenek egy megerősített változatot, de az várhatóan csak holnap reggel 6-kor ér Jerezbe. Ha így lesz, a csapat ma már nem tudja kiküldeni az autóját. Egyébként a balesetig elégedettek voltak, a riválisoknak láthatóan sokkal több gondjuk van.

15:40
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Newey: Veszélyesek az új orrok

Az idétlen orrkúpokat valójában a fokozott biztonságot szem előtt tartó szabályok keltették életre, Adrian Newey szerint azonban éppen az ellenkező hatást érhetik el. "Az előírásokat azután vezették be, hogy az FIA kutatásaiból kiderült: az alacsonyabb orral kevesebb az esélye, hogy egy ráfutásos baleset során az autó felrepül, mint amikor Mark (Webber) néhány évvel ezelőtt, Valenciában nekiment (Heikki) Kovalainennek" - magyarázta Newey. "Be kell vallanom, hogy most az ellenkezőjétől félek: az autókból lényegében tengeralattjáró válhat. Vagyis ha valaki pont hátulról fut rá egy másik autóra, becsúszik a hátsó gyűrődési zóna alá, ami szerintem még rosszabb."

15:46
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamarosan jön a Williams is

A Caterhamet már beindították a garázsban, és a Williams azt ígéri, rövidesen ők is kimennek a pályára. Közben készülődik a Saubernél Adrian Sutil is.

15:48
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedes napjának vége

A csapat megerősítette, hogy Hamilton balesete után, amely az első szárny leszakadása miatt történt, ma már nem tud kimenni a pályára. Igaz, egyelőre még így is ő áll az élen - bár ez most semmit sem jelent. Holnap már Rosberg fogja vezetni a Mercedest.

15:57
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vergne újra pályán

A Toro Rossóba szerelt Renault-turbó megtörte a csendet. A Caterham és a Williams még nem dugta ki az orrát a garázsból, a McLaren pedig az imént megerősítette az Autosportnak, hogy mindenképpen meg fognak próbálni teljesíteni legalább egy ellenőrző kört a nap folyamán.

16:04
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Hamiltont feldobta a nyitónap

Bár 17 kör után kicsúszott a leszakadó első szárny miatt, Hamilton boldognak tűnt, amikor az első tesztnap délutánján az újságírók elé állt.

„Számomra hihetetlenül biztató kezdetnek tűnik, hogy a miénk volt az első autó a pályán, és ilyen sok kört tudtunk megtenni" – mondta. „A többi csapat csak egy-egy kört teljesített, ráadásul órákkal utánunk ment ki, ezért a mi tesztprogramunk jól indult. Természetesen kár érte, hogy korán véget ért a napunk, amikor pedig mindenki keményen dolgozott, és úgy látszott, könnyedén mi fogjuk megtenni a legtöbb kört. De pótolni fogjuk a most elvesztegetett köröket, és inkább most történjen ilyesmi, mint Melbourne-ben."

A W05 szerdán, már Rosberggel a volánnál tér majd vissza a pályára.

16:08
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

A teszt első hat órája után:

1. Hamilton (Mercedes W05) 1:27.820 - 17 kör
2. Räikkönen (Ferrari F14 T) 1:29.474 - 11 kör
3. Vergne (Toro Rosso STR9) 1:36.530 - 14 kör
4. Gutiérrez (Sauber)  1:42.257 - 7 kör

16:12
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Pályán a Caterham is

Az újonc Marcus Ericsson végre meg tudott tenni egy ellenőrző kört vele. Az autó orra különbözik az összes többiétől: az első szárnyat maga a lelógó orrnyúlvány tartja a két megszokott pillér helyett. Egy hevenyészett kép itt már látható róla. És itt is. Miután a svéd visszatért a bokszba, Räikkönen ment ki helyette a pályára.

16:17
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen megközelíti az előző idejét

1:29.655 alatt tette meg a legutóbbi körét, 2 tizedre megközelítve az előző eredményét. Három kör után visszatért a garázsba.

16:22
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ketten a pályán

Pérez és Ericsson is kimerészkedett. Már csak a Red Bull, a McLaren és a Williams nem tett meg egy bemelegítő kört sem.

16:29
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Vergne, aki éppen csak kiment a Toro Rossóval, lerobbant a 4/5-ös kanyar között.

16:32
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Newey aggódik az akkuk miatt

Nemcsak az orrkúpokat tartja veszélyesnek, hanem a KERS-t váltó ERS nagy kapacitású akkumulátorait is, különösen az elhelyezésüket az autóban. „Biztonsági okokból döntöttek így, de nem igazán értem, az akkumulátor miért lenne biztonságosabb helyen a benzintank alatt, mint a motor mögött" – mondta Newey. „Szerintem ez ismeretlen terület. A Boeing számára rémálomnak bizonyultak a Dreamliner akkumulátorai, a gépek sokáig nem szállhattak fel, amíg a megoldást keresték.

Bár nem hiszi, hogy a versenyzőkre veszélyes lesz az ERS akkuja, más problémái is vannak az rendszerrel. "Úgy gondolom továbbá, hogy a feszültség is nagyon magas lett" - jegyezte meg. "Az erős egyenáram nagyon veszélyes, sokkal veszélyesebb a váltóáramnál, ezért ezekkel az autókkal komoly kihívás garantálni a bokszutcai biztonságot."

16:41
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

A Toro Rossót tréleren elszállították, még 80 perc van hátra a 2014-es előszezon tesztnapjából. A csapatok eddig együtt is csupán 56 kört tettek meg.

16:54
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen átveszi a vezetést

Hamiltonnál elsőre még nem volt gyorsabb, de saját köridejéből faragott, másodszorra viszont 1:27.427-tel az élre állt. Sőt már ő teljesítette a legtöbb kört is.

16:58
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen tovább javít

Futott egy 1:27.104-es kört, begurult a bokszba, de szinte rögtön tovább is hajtott. Állítólag hamarosan várható a pályán a Williams is, Valtteri Bottasszal a volánnál.

17:04
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Pályán az új Williams

Íme egy kép róla. Bottas elsőre csak egy ellenőrző kört tett meg az FW36-tal, míg Räikkönen ki-be járkál a bokszba.

17:06
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az utolsó óra kezdetén:

1. Räikkönen (Ferrari F14 T) 1:27.104 - 22 kör
2.
 Hamilton (Mercedes W05) 1:27.820 - 17 kör
3. Vergne (Toro Rosso STR9) 1:36.530 - 15 kör
4. Gutiérrez (Sauber)  1:42.257 - 7 kör

17:08
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Kép a Caterhamről

Így néz ki a pályán. Közben Räikkönen megunta a folyamatos ingázást a boksz meg a pálya között, és visszatért a garázsba. Most Pérez merészkedett ki.

Marcus Ericsson a CT05-tel Forrás: AFP/Jorge Guerrero
17:14
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Visszatér a Toro Rosso

Pérez ismét anélkül tért vissza a bokszba, hogy megtett volna mért kört, a Toro Rosso viszont azt írja a Twitteren, hogy a legutóbbi megállás után Vergne ismét kész kimenni a pályára, amely most üres.

17:25
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen lassabb köröket fut

A legutóbbit 1:33 alatt teljesítette, bár ez is jobb, mint amire Hamiltonon kívül bárki képes volt ma. Jelenleg csak ő van a pályán, bár Bottas is készül újra kimenni.

17:30
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vonórudas futómű a Caterhamen

A Caterham technikai igazgatója, Mark Smith megerősítette, hogy a CT05 első futóműve is vonórudas rendszerű lett, mert a csapat mérnökei aerodinamikai és mechanikai szempontból egyaránt ezt érezték a legjobbnak. Csak a Ferrari tartott ki emellett a megoldás mellett az idén.

„Most is az aerodinamikai és mechanikai teljesítmény maximalizálására törekedtünk a szabályok adta kereteken belül, de a szokásosnál nagyobb hangsúlyt helyeztünk a súlycsökkentésre, és annak ismeretében, hogy idén mennyire fontos lesz a megbízhatóság, a hajtásláncot érintő területeken – a hűtéssel, a kipufogóval – kicsit óvatosabbak voltunk" – mondta Smith. „Az autó elején, amely a legtöbb vitát válthatja ki, rengeteget foglalkoztunk az orr-rész körüli áramlások optimalizálásával, és az eddiginél kisebb felületű első vezetőszárnnyal."

Az istálló elárulta azt is, hogy már a Toyota szélcsatornáját használja, amelyben az eddigi 50%-os helyett 60%-os méretarányú modelleket is tesztelhet, valamint továbbfejlesztette a CFD-laborját is.

17:34
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen visszatért a bokszba

Az eddig utolsó, 30. körét 1:27.9 alatt tette meg. Megint üres a pálya, már csak a Red Bull és a McLaren nem járt kint ma.

17:38
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel még kijöhet?

A Red Bull az éjszakai malőr után állítólag még azon igyekszik, hogy egyetlen ellenőrző kört megtehessen az utolsó húsz percben. Addig is itt egy kép a Force Indiáról a pályán:

Pérez a VJM07-tel Forrás: AFP/Jorge Guerrero
17:40
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Eleredt az eső...

Hát, lehet, hogy az első tesztnap ennyi volt: elkezdett esni. A Pirelli már korábban bejelentette, hogy pénteken mesterségesen elárasztja a pályát az új mintázatú esőgumik teszteléséhez, de csak akkor, ha addig nem fog esni magától is.

17:47
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel a pályán!

És a Red Bullnak sikerült: Vettel kigurult a pályára az RB10-zel. Az eső elállt, és Pérez ezt kihasználva szintén elhagyta a garázst. Egy kis akció a végére...

17:55
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Bottas feljön harmadiknak

Egész nap mindössze 4 kört tett meg a Williamsszel, de 1:30.082-es köre révén így is megszerzi a 3. helyet. Közben Pérez is teljesítette az első mért körét, 1:41.880 alatt. Vettel visszatért a garázsba.

18:03
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Pérez javít

Bár az utolsó percekben járunk, Pérez 1:38.434-re, majd 1:33.161-re faragta le az idejét, és Bottas is kihajtott a pályára.

18:05
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az első tesztnapnak vége

Räikkönen maradt az élen, mögötte Hamilton és Bottas. Rövidesen jelentkezünk a részletes összefoglalóval és eredménylistával.

18:08
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Ezért nem ment a McLaren

„Annak ellenére, hogy a múlt héten, az MTC-ben (a főhadiszálláson) sikerrel beindítottuk, az autón ma folyamatosan villamossági problémák jelentkeztek" – írták. „Emiatt szét kellett szednünk, át kellett vizsgálnunk és újra össze kellett raknunk több nagy részegységet, így egyáltalán nem tudtunk kimenni a pályára. Holnap reggelig visszaszereljük az autóba az összes fontos alkatrészt, és arra számítunk, hogy Jenson (Button) elkezdheti a bejáratását."

Köszönjük az egész napos figyelmet!

18:30
január 28, 2014
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Végül annak ellenére Kimi Räikkönen és a Ferrari bizonyult a legsikeresebbnek a Forma-1 2014-es előszezonjának első tesztnapján, Jerezben, hogy délelőtt Lewis Hamilton indított a legjobban a Mercedesszel.

Várható volt, hogy az új turbókorszak sok kezdeti nehézséggel jár majd, ezért a csapatok eleve a gyerekbetegségek kikúrálására, illetve a bonyolult hibrid hajtáslánc és az autójuk összecsiszolására szánták a péntekig tartó spanyolországi tesztet, de a nyitónap ehhez képest is kaotikusan alakult. A McLarent egész nap szerelték, a Red Bull mindössze három ellenőrző kört tett meg a leintés előtt, hatan teljesítettek mért kört, és négyszer kellett megszakítani a tesztet piros zászlókkal.

„Forma-1 csigatempóban" – szólt a Ferrari délelőtti sajtóközleményének címe, pedig az F14T-t felavató Kimi Räikkönen 1:27.104-gyel nem csupán a legjobb időeredményt érte el, hanem ő tette meg a legtöbb kört is a mezőnyben. Igaz, az ő napja is döcögősen indult, mivel amikor először hajtott ki a garázsból, az autóját „elővigyázatosságból" alig öt kanyar után leállították. Később azonban viszonylag zavartalanul körözhetett.

Úgy vélte, semmi különös nincs abban, hogy a csapatok ma együtt is csupán 93 kört tettek meg. „Bele fog telni egy kis időbe, amíg az idő száz százalékát a pályán tudjuk tölteni, és nem akadnak gondjaink. Szerintem tűrhetően kezdtünk" – mondta Räikkönen. „A legnagyobb kihívást annak a biztosítása jelenti, hogy minden a várt módon működjön, ráadásul egymással összhangban. Ezt sokkal nehezebb elérni, mint ahogy megszoktuk, de ami magát a vezetést illeti, az nem különbözik jelentősen az eddigitől. Egyszerűen arról volt szó, hogy az első napon nehéz volt megszokni ezt a sok újdonságot."

Räikkönen mindenkinél több, 31 kört teljesített - a tesztnapról készült galériához kattintson! Forrás: AFP/Jorge Guerrero

A Mercedesnek a Ferrarival ellentétben zavartalanul indult a napja, és egészen addig nem is akadt semmilyen gondjuk, amíg háromnegyed egy tájban Hamilton kicsúszva a gumifalba nem csapódott a reggel leleplezett W05-tel. Hamar kiderült, hogy a balesetet műszaki hiba okozta: az első szárny leszakadva bekerült az autó alá, miután az egyik tartópillére elengedett. Bár a Mercedes napja ezzel 18 kör után véget ért, mert csak szerda reggelre tudnak Jerezbe szállítani egy megerősített szárnyat, elégedettek voltak az első benyomásokkal.

„Számomra hihetetlenül biztató kezdetnek tűnik, hogy a miénk volt az első autó a pályán, és ilyen sok kört tudtunk megtenni" – mondta Hamilton, aki a kicsúszásakor még több másodperces előnnyel állt az élen. „A többi csapat csak egy-egy kört teljesített, ráadásul órákkal utánunk ment ki, ezért a mi tesztprogramunk jól indult. Természetesen kár érte, hogy korán véget ért a napunk, amikor pedig mindenki keményen dolgozott, és úgy látszott, könnyedén mi fogjuk megtenni a legtöbb kört. De pótolni fogjuk az elvesztegetett köröket, és inkább most történjen ilyesmi, mint Melbourne-ben."

Valtteri Bottas elektromos hibák miatt csak egy órával a tesztnap vége előtt tudott pályára hajtani a Williamsszel, utána azonban jól haladt, és majdnem 3 másodperces lemaradással ugyan, de felzárkózott a 3. helyre az egyelőre nem sokat jelentő tabellán. „A várakozásaimnak megfelelően sokkal nagyobb lett a nyomaték" – magyarázta Bottas. „A tavalyihoz képest az autó teljesen másképp viselkedett, és a teljesítménye is megváltozott. Már néhány kör után találtunk lehetőségeket a fejlődésre, ami biztató volt – holnap ezt az utat kell követnünk."

A McLaren a garázsban maradt

A sokak szerint obszcén orrot növesztő Force India is sokáig a bokszban rostokolt, de Pérez végül összehozott vele 11 kört, jóllehet, az elsőben Räikkönenéhez hasonlóan az ő autója is lerobbant. „Még hosszú út áll előttünk, de elkezdhettük az autó minden új rendszerének, különösen a motornak és a sebességváltónak az ellenőrzését" – magyarázta a csapat technikai igazgatója, Andy Green. „Találkoztunk néhány gyerekbetegséggel, ami egy új autó esetében várható is, de már egyetlen nap alatt rengeteget tanultunk."

Az 5. helyen végző Jean-Eric Vergne lemaradása 9 másodpercnél is több volt Räikkönenhez képest, a csapatok azonban egyelőre nem foglalkoznak az időeredményekkel.

A Red Bull ma reggel leleplezett autója egy éjszaka felfedezett technikai hiba miatt jóformán az egész napot a garázsban töltötte, a címvédő Sebastian Vettelnek szűk negyedórával a leintés előtt mégis sikerült kivinnie a pályára. Mért kört ugyanakkor nem tett meg, és amikor visszatért a bokszba, úgy tűnt, mintha hátul égne a karosszéria.

Vettel csak 3 ellenőrző kört tett meg - a galériához kattintson! Forrás: Red Bull

„Reggel még nem álltunk igazán készen, és egy kicsit minden tovább tartott, mint vártuk" – ismerte el Vettel. „A többiek által teljesített körök számából kiindulva úgy tűnik, mindenki hasonló helyzetben volt. Az a maroknyi kör csak arra volt jó, hogy kipróbáljuk az autót, és elérjük vele az üzemi hőmérsékletet, de a viselkedéséről nem alkothattunk képet."

Az újonc Marcus Ericsson csupán egyetlen ellenőrző körig ismerkedhetett a késve bemutatott Caterhammel, a McLaren viszont még rosszabbul járt. Az MP4-29-en szintén az éjszaka fedeztek fel egy problémát, amitől azonban a nap folyamán nem is tudtak megszabadulni, így ma meg sem tudták kezdeni az autójuk tesztelését.

„Annak ellenére, hogy a múlt héten, az MTC-ben (a főhadiszálláson) sikerrel beindítottuk, az autón ma folyamatosan villamossági problémák jelentkeztek" – írták. „Emiatt szét kellett szednünk, át kellett vizsgálnunk és újra össze kellett raknunk több nagy részegységet, ezért egyáltalán nem tudtunk kimenni a pályára. Holnap reggelig visszaszereljük az autóba az összes fontos alkatrészt, és arra számítunk, hogy Jenson (Button) elkezdheti a bejáratását."

A Lotus az egyetlen csapat, amely nem vesz részt a jerezi teszten, míg a Marussia programja késedelmet szenvedett. Ezért, noha már elindultak Spanyolországba, csak szerdán vagy csütörtökön tudják majd kipróbálni az autójukat.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!