Társoldalunk:
Hírlevél

Vettelt a vízszivárgás sem győzte le

2012.11.16., 19:58

Bár fél órát elvesztett az USA Nagydíj második szabadedzéséből egy hasonló próbléma miatt, mint ami délelőtt Webbert hátráltatta, de végül így is 8 tizedet vert az egész mezőnyre. Alonso alig maradt le a lassabbik Red Bulltól.

21.38 |

Az eredmények

Sebastian Vettel leadott egy félreérthetetlen figyelmeztető lövést a Forma-1 versenynaptárába visszatérő USA Nagydíj első napján, amikor a délelőtti után a délutáni szabadedzést is tetemes fölénnyel nyerte meg, pedig a hűtővíz szivárgása miatt csaknem félórát elvesztett a felkészülési idejéből.

A Red Bull ugyanakkor nem lehet nyugodt a megbízhatósága felől: míg az első edzés végén Mark Webber autójából kezdett csöpögni a víz, a második elején Vettel járt hasonlóan, ezért ki kellett szállnia a pilótafülkéből, hogy megvárja, amíg a szerelők végeznek a javítással. Közben csapattársa telemetriájának tanulmányozásával ütötte el az időt, és ez hasznára vált: amikor végre visszatérhetett a pályára, a közepes, azaz lágyabb keverékű gumikkal azonnal jó köridőket ért el, végül 0,757 másodpercet verve még Webberre is. Aki egyébként azt mondta a frissen átadott austini pályáról, hogy "igencsak gyors, különösen az első szektor, a többi része viszont teljesen hagyományos."

Fernando Alonso már vasárnap elvesztheti, de Vettellel szemben meg még nem nyerheti a vb-címet, ez azonban szemlátomást nem szegte kedvét: a 3. helyre kormányozta Ferrariját, alig 8 ezreddel maradva le a lassabbik Red Bulltól, és megelőzve a McLareneket. Lewis Hamilton és Jenson Button versenytempója ismét biztatónak tűnt, ám egy mért körben nem boldogultak tökéletesen a speciális festésű autójukkal: a hátrányuk az egy másodpercet is meghaladta.

Ilyen a COTA

Délután már melegebb volt, mint délelőtt, az aszfalt hőmérséklete 31 fokosra nőtt, a Lotusoknak azonban ez sem tűnt elégnek. Kimi Räikkönen és Romain Grosjean egyike volt annak a három versenyzőnek, aki a kemény gumikon érte el a legjobb eredményét.

Az új Circuit of the Americas az első napon általános tetszést aratott a versenyzők körében, bár az aszfalt végig poros maradt, így az eseményeket a helyszínről követő Dario Franchitti meg is jegyezte, hogy egy nap alatt ennyi kicsúszást még sohasem látott a Forma-1-ben. Még az éllovasok is rendszeresen lesodródtak a le-fel hullámzó pályáról. A legrosszabban mégis Heikki Kovalainen járt, akit Jean-Eric Vergne a problematikus 19-es kanyarban próbált megelőzni, de közben az első szárnyával kiszúrta a Caterham balhátsó gumiját.

Forrás: AFP

Vettel 1:37.718-as köre máris jobb annál, mint amit a McLaren szimulációja az időmérőre jósolt, ez azonban nem örömhír a HRT számára, amelynek egyelőre csak az egyik autója tudott a 107 százalékos határon belül kerülni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

21.32 |

Az edzésnek vége, Vettel nyert

Az idő letelt, a sorrend maradt: Vettel, Webber, Alonso, Hamilton, Button, Massa, Rosberg. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan bővítjük a cikket a szöveges összefoglalóval is.

21.31 |

Maldonado Williamse lerobban

Füstölni kezd, ezért Maldonado begurul vele a bokszutcába, de hajtás nélkül. A szerelők odafutnak, és betolják a garázsba. Előzőleg lángok törtek elő az autó farából, a motor valószínűleg elérte az élettartamának végét. Tökéletes időzítés!

21.30 |

Rengetegen csúszkálnak

Pérez és Vettel is lesodródott a pályának egy-egy pontján, Alonso pedig beragadt egy lassabb autó mögé.

21.25 |

Massa a forgalomra panaszkodik

Jogosan: továbbra is 23 autó van a pályán. A sorrend, ahogy sejtettük, mostanában nem változott.

21.24 |

Kobajasi lesodródik

A COTA aszfaltja továbbra is csúszós. Érdekes, hogy Vettel csak 4 tizedet tudott javítani délelőtti legjobbján.

21.22 |

A gumik közötti különbségek

Néhány versenyző legjobb ideje a kemény és a közepes Pirelliken. Nem mindenki javított:

Webber 1:39.277 -> 1:38.475
Alonso 1:39.490 -> 1:38.483
Rosberg 1:39.842 -> 1:39.448
Button 1:39.866 -> 1:38.786
Grosjean 1:40.286
Massa 1:39.061
Räikkönen 1:40.166
di Resta 1:41.750 -> 1:41.430
Hülkenberg 1:42.203 -> 1:40.700

21.21 |

Mindenki a pályán!

Mind a 24 autó kint köröz. Köztük Kobajasi Sauberje, amely korábban a garázsban vesztegelt a repedt kipufogó miatt. Alonso a mumuskanyarban, a 19-esben lesodródott az imént.

21.18 |

Megkezdődtek a versenyszimulációk

Most szokás szerint mindenki hosszú etapot teljesít. A többség a lágyabb Pirelliken: csak Schumacher és Ricciardo használja a keményeket pillanatnyilag. Szép nagy forgalom lett a pályán.

21.16 |

Csak az első három van egy másodpercen belül

Webberen és Alonsón kívül mindenkinek nagyobb a hátránya Vettelhez képest.

21.15 |

Räikkönen panaszkodik

A Lotus fara "instabil", ami szerinte "a versenyen nem lesz túl jó." Grosjean épp most pördült meg. Egyikük sem javított egy kanyi ezredet sem a lágyabb gumikon.

21.13 |

Vége a hajtásnak

Mindenki kipréselte a közepes gumiszettjéből, amit tudott, a köridők most már várhatóan nem igazán fognak javulni. A sorrend: Vettel, Webber, Alonso, Hamilton, Button, Massa, Rosberg, Senna, Schumacher, Räikkönen.

21.10 |

Vettel nagyon odaver

Hát, ez kemény: fél órát kihagyott a vízszivárgás miatt, de most ment egy 1:37.718-as kört, így megint 0,757 mp az előnye a 2. helyezettel - Webberrel - szemben. A McLaren az időmérőre jósolt 1:38-as időket... Alonso is javított, de csak a 3. helyen áll.

21.07 |

Vettel a 4. helyen kezd

Nem igazán zavarja az elvesztegetett idő: kapásból megelőzi Massát, így máris csak Webber és a két McLaren van előtte.

21.04 |

Button is javít

Megszerzi a 3. helyet, 38 ezreddel saját csapattársa mögött. Alonso közben nem jutott sokkal előrébb, egyelőre a 6. helyen áll. Picet figyelmeztetik a rádión, hogy a 19-es kanyarban roncsok vannak, alighanem a Toro Rosso első szárnyából imént letört darab.

21.03 |

Hamilton feljön másodiknak

Megelőzi Massát, aki most tért vissza a pályára. Hamilton 0,273 másodperccel van Webber mögött, míg Vettel is kihajtott a pályára végre, mindjárt a közepes gumikon.

21.01 |

Vergne majdnem ütközik Kovalainennel

A 19-es kanyarban próbálta megelőzni a Caterhamet, de összekoccantak. Kovalainen balhátsó defektet kapott, lassan gurul vissza a bokszba. A gumi már majdnem levált a felniről, ami megrongálhatja a karosszéria-borítást.

21.00 |

Schumacher is feljebb kapaszkodik

A 7. helyre, de a lágyabb gumikon elért 1:40.115-ös körideje rosszabb, mint amit Rosberg a keményeken regisztrált. Hamilton közben megelőzte Alonsót.

20.58 |

Alonso még nem javított

A közepes gumikon már a második vagy harmadik körét teljesíti, de a korábbi eredményéből egyelőre nem faragott le. A 4. helyen áll, Webber, Massa és Button mögött.

Előző
Következő

Kapcsolódó anyagok: