Társoldalunk:
Hírlevél

Hamilton egy másodpercet vert a Mercedesekre

2012.04.13., 3:59

Esős pályán kezdődött a Kínai Nagydíj péntek délelőtti szabadedzése. A végén slick gumikon Hamilton ismét utolérhetetlen volt, mögötte a Mercedesek végeztek.

|

A Kínai Nagydíj első szabadedzése alapján továbbra is úgy tűnik, hogy egy mért körön a McLaren és a Mercedes a leggyorsabb: a hol száraz, hol nedves pályán Lewis Hamilton több mint egy másodperccel előzte meg Nico Rosberget és Michael Schumachert.

Sanghajban szinte egész éjjel esett az eső, amely az edzés kezdete előtt nem sokkal állt el, így a versenyzők némileg nedves pályán kezdhették meg a körözést. Az első fél órában nem is láthattunk mért kört, az esős, illetve intermediate abroncsokat használó pilóták az ellenőrző körök megtétele után visszatértek a bokszba.

Mark Webber volt az első, aki a közepes keverékű Pirelliken mért kör teljesítésére vállalkozott. A harmadik próbálkozásra futott 1:39.558-as idejével az edzés nagy részében az élen is maradt, mivel néhány perccel később ismét eleredt az eső. Bár a versenyzők többsége kipróbálta a slick gumikat, az edzés feléig csak kilencen teljesítettek mért kört. Az aszfalt egyre vizesebb lett, a versenyzők nehezen tudták a pályán tartani az autójukat, ezért mindenki visszatért a bokszba, és hosszú percek teltek el eseménytelenül.

A gyakorlás utolsó húsz percében mindenki a pályára merészkedett, és a legtöbben néhány kör megtétele után úgy érezték, a pálya elég száraz ahhoz, hogy slick gumikra váltsanak. A végső percben a pilóták szinte másodpercenként váltották egymást az élen: először Schumacher előzte meg Webbert, majd Hamilton állt az élre, aki utolsó körében javítani is tudott, így végül 1:37.106-os idővel nyerte meg az edzést a két Mercedes és a két Sauber előtt.

Forrás: McLaren

Az előző két futamon pole pozícióból induló Hamilton valószínűleg öthelyest rajtbüntetést kap majd az időmérő után, a pénteki edzésen azonban még a régi váltó volt az autójában. A McLaren ennek ellenére szinte teljesen biztos benne, hogy szombaton ki kell cserélniük a sérült alkatrészt. Kimi Räikkönennek és Sebastian Vettelnek a DRS-sel gyűlt meg a baja péntek délelőtt: a finn hátsó szárnya nem állt vissza automatikusan csukott helyzetbe, ezért manuálisan kellett visszazárnia. Az utolsó percekben már nem is hajtott ki a száradó pályára, így az utolsó helyen végzett. Vettel röviddel a leintés előtt közölte a Red Bull-lal, hogy nem működik a DRS-e, a tempója azonban így is elég volt a hetedik helyre.

A két Ferrari ismét a középmezőnyben végzett, Fernando Alonso a 11., a pályáról egy alkalommal le is csúszó Felipe Massa pedig a 12. helyet szerezte meg. A spanyol azonban az edzés utolsó tíz percéig várt a mért kör megtételével, előtte csak ellenőrző köröket teljesítve próbálgatta a nyomjelző festékkel bekent Ferrarit.

Az edzésen három tesztpilóta is részt vett. Közülük a Bruno Sennát helyettesítő Valtteri Bottas teljesített a legjobban, csapattársát, Pastor Maldonadót megelőzve a 13. helyen végzett. A Caterhamnél van der Garde másfél másodperccel maradt el Heikki Kovalainentől, a Force India tartalékversenyzőjére, Jules Bianchira pedig majdnem négy másodpercet vert Nico Hülkenberg.

Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják. 

05.38 |

A McLaren továbbra is verhetetlen egy körön

Úgy tűnik, az első két futamon szerzett pole pozíciók után Kínában is lesz esélyük arra, hogy az első sorból rajtoljanak, bár Button az utolsó percekben megtett mért körével csak a nyolcadik helyen végzett. Hamarosan bővítjük a cikket az eredménytáblázatokkal.

05.32 |

Vége az edzésnek

1:37.106-os idővel nyerte meg az edzést, őt Roberg követi több mint egy másodperces lemaradással. Utána Schumacher, Pérez és Kobajasi következik, Webber végül a hatodik helyre esett vissza.

05.30 |

Hamilton az élen

Nyolc tizedet vert Webber legjobb idejére, majd Pérez is az ausztrál elé került.

05.28 |

Vettel DRS-e nem működik

Rádión közölte a hibát csapatával. Közben Hamilton jött fel a harmadik helyre, a két Lotus kivételével mindenki a pályán van.

05.26 |

Schumacher a második

A német egy ideig az élen állt, Webber azonban 1:38.977-el visszavette az első helyet.

05.25 |

Egyre jobban működnek a slickek

A versenyzők most már képesek javítani a köridőkön, Pérez 1:42.419-el a negyedik helyre jött fel.

05.21 |

Räikkönen DRS-ét vizsgálják

A finn autóját szétszerelték, úgy vizsgálják a meghibásodott hátsó szárnyat. Hét perc van hátra az edzésből, így Räikkönen valószínűleg már nem hajt ki a pályára.

05.19 |

Már Vettelnek is van mért köre

A nedves pályán természetesen nem veszélyezteti csapattársa legjobb idejét, a hetedik helyre fért be Massa és Roberg közé. Alonso már a kilencedik körét kezdte meg, mért köre viszont még mindig nincs.

05.14 |

Sokan csúszkálnak

A még mindig nedves pályán sokat kell korrigálniuk a versenyzőknek, ezúttal Pérez állt keresztbe az egyik kanyarban.

05.13 |

Räikkönennek DRS-problémái vannak

Az állítható hátsó szárny nem áll vissza automatikusan eredeti állapotába, ezért a finnek manuálisan kell azt visszacsuknia.

05.10 |

Schumacher slickekre váltana

Szerinte már túl száraz a pálya az intermediate gumikhoz. Nyolc versenyzőnek, köztük a két McLarennek és Alonsónak még mindig nincs mért köre.

05.06 |

Räikkönen megtette első mért körét

A finn intermediate gumikon körözött, így 1:51.541-es köre csak a 10. helyre volt elég. Néhányan, köztük Massa, már a slick gumikkal próbálkoznak.

05.00 |

Hamilton még a régi váltót használja

Martin Whitmarsh a Sky-nak elárulta, hogy Hamilton autójában azért kell váltót cserélni, mert egy repedés keletkezett a sebességváltó házon. A brit pénteken még a régi váltót használja, az edzések után megvizsgálják az állpotát, de Whitmarsh szerint 99% az esélye, hogy ki fogják cserélni, így Hamilton öthelyes rajtbüntetést kap.

04.57 |

Alonso a pályán

A spanyol vetett véget az eseménytelenségnek, majd Hülkenberg is a pályára hajtott. A Mercedes egy ideig még a bokszban marad, és a Sauber szerint is túl nedves még a pálya.

04.54 |

Egyelőre nem tudják utánozni a Mercedest

 A Sky szerint néhány csapat már korábban megpróbálta lemásolni a Mercedes vitatott dupla DRS-ét, de ez egyelőre még senkinek sem sikerült.

04.49 |

A sorrend az edzés felénél

Webber, Grosjean, Maldonado, Ricciardo, Kovalainen, Massa, Rosberg, de la Rosa, Vergne, Karthikeyan.

04.47 |

Csak Ricciardo a pályán

A többiek - vélhetően az enyhe eső miatt - visszatértek a bokszba. Még csak tíz versenyző futott mért kört.

04.43 |

Maldonado is elhagyta a pályát

A venezuelai a 14-es kanyarban hibázott, de gond nélkül visszatért a pályára. Jelenleg a harmadik helyen áll Webber és Grosjean mögött.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

Kapcsolódó anyagok: