Társoldalunk:

A Ferrari zárta az élen a jerezi tesztet

2012.02.10., 9:32

Az utolsó napon Alonso az élre került, de az F2012 teljesítménye továbbra is kérdőjeles. Mögötte szoros küzdelem zajlott, hét csapat volt fél másodpercen belül.

|

A Ferrari felkapaszkodott a tabella élére, amikor Fernando Alonso a jerezi teszt utolsó napján, pénteken a heti összesítésben is a második helyre elég köridőt ért el, a maranellói istállónak mégsem sikerült eloszlatnia az új autójának teljesítményével kapcsolatos kétségeket.

Ahogy az előző három napon, úgy ma is délelőtt született meg a legjobb időeredmény. Alonso 1:18.877 alatt tette meg a körét egy rövid etap során, 4 tizeddel maradva el a lotusos Romain Grosjean csütörtöki idejétől. A spanyol azonban egy elektronikai hiba következtében mindössze 39 kört tudott teljesíteni a nap folyamán. Melynek során egyébként továbbra is sok egyenletes sebességű aerodinamikai tesztet bonyolított le, hogy a csapat minél több adatot gyűjtsön az F2012 viselkedéséről.

A 2. helyen Jean-Eric Vergne végzett a Toro Rossóval, de úgy, hogy egy századmásodperccel elmaradt csapattársa, Daniel Ricciardo szerdai eredményétől. Ennek ellenére azt mondta, kezdi magát kényelmesen érezni az autóban, és az istálló vezető versenymérnöke, Laurent Mekies mindkettejükkel elégedett volt.

Forrás: AFP

Lewis Hamilton nem tudott javítani egy nappal korábbi köridején, mégis ugyanazon a helyen, a negyediken végzett a McLarennel, mint csütörtökön.

A babérokat tegnap learató Lotus ezúttal nem hajtott a dicsőségre, és nem futott neki üres tankos körnek, ezért csak ötödik lett, azaz a közepére került annak a hét autóból álló bolynak, amit mindössze fél másodperc választott el egymástól.

Kamui Kobajasit délután egy hidraulikai hiba hátráltatta, ami miatt Sauberje megállt a pályán, a szerelők azonban lóhalálában meg tudták javítani az autóját, így az utolsó háromnegyed órában visszatérhetett a pályára. "Összességében ígéretesnek tartjuk a C31 első tesztjét" - mondta a Sauber vezető versenymérnöke, Giampaolo Dall'Ara. "Miután az első napon túlestünk a kötelező rendszerellenőrzéseken, és Kamui 106 kört teljesített, aerodinamikai téren sok munkát végeztünk, valamint sokat megtudtunk a 2012-es gumikról is. Ami a beállításokat illeti, szerettünk volna kicsit több időt a pályán tölteni Jerezben, de ez még csak az első teszt volt. Majd Barcelonában behozzuk a lemaradást."

Miután csütörtökön az egész napja elveszett Jules Bianchi balesete miatt, a Force India ma igyekezett behozni a lemaradást. Nico Hülkenberg végre kipróbálhatta a VJM05-öt, de a csapatnak érdekes módon Paul di Resta körideje maradt a legjobbja még a hét első tesztnapjáról. A Force India ma folytatta az előző napon megkezdett aerodinamikai programját, és lehetőséget adott Hülkenbergnek, hogy elkezdjen hozzászokni az új autóhoz és gumikhoz.

A legtöbb kört, 125-öt, Bruno Senna teljesítette a Williamsszel. Délelőtt egy versenyszimuláción is sikeresen túlesett, délután pedig már a teljesítményre koncentrált. A csapat elégedett volt a napjával, és úgy általában a teszthéttel, bár a Caterhamet és a Hispaniát leszámítva csak nekik nem sikerült beférkőzniük 1:20 alá.

A tabella alján Jarno Trulli végzett, aki a héten ezt az egy napot kapta a vezetésre a Caterhamtől. Ezért nemcsak az új CT01-et, hanem a KERS-t is ma próbálhatta ki először, és úgy érezte, az autóban annak ellenére rejlik potenciál, hogy az összesítésben 1,4 másodperccel lemaradtak a Williamstől. "Határozottan előrelépést képvisel 2011-hez képest, jó alapot jelent a közelgő szezonhoz" - vélte. "Egész héten megbízhatóan ment itt Jerezben, és rengeteg adatot tudtunk gyűjteni, különösen a KERS-ről és a 2012-es gumikról, melyek révén a következő néhány teszten tovább csiszolhatjuk a beállításokat. Tudjuk, hogy a tempónk még sokkal jobb lesz - talán mi voltunk az egyetlen csapat az egész mezőnyben, amely egyáltalán nem próbálkozott alacsony üzemanyagszinttel, de át kellett rágnunk magunkat a fejlesztési programunkon minden nap tartva magunkat a tervhez." A Caterham veterán technikai igazgatója, Mike Gascoyne úgy érezte, ez volt a legeredményesebb teszthét egész pályafutása során.

Az előszezoni tesztelés február 21-től 24-ig, Barcelonában folytatódik.

A teszthét összesített köridejeit, a megtett körök számát és az erősorrendet itt tekinthetik meg.

17.12 |

Legális a McLaren és a Ferrari kipufogója

És ráadásként egy bréking: a legfrissebb hír szerint az FIA legálisnak minősítette a két csapat kipufogórendszerét. Ez búcsúzóul jó hír a Ferrari és a McLaren számára.

17.08 |

Folytatás két hét múlva

Köszönjük az egész heti figyelmet! A következő tesztet március 21. és 24. között rendezik Barcelonában, arról természetesen ugyanúgy élőben fogunk tudósítani, mint erről.

17.03 |

Vége, Alonso maradt az élen

A teszthét ezzel véget ért, Alonsót senki nem tudta letaszítani a tabella éléről. A spanyol még utoljára gyakorolta a rajtolást a bokszutca végén. A hét legjobb körideje 2012-es autóval persze így is Grosjeané maradt. Hamarosan bővbítjük a cikket a teljes eredménytáblázattal.

Forrás: Ferrari

16.56 |

Alonso még futott egy gyors kört

1:19.738 lett az ideje, ami nem rossz. Hamilton McLarenjének jobb oldalát bekenték a zöld áramlásjelző festékkel, aztán amikor visszatért vele a garázsba, gyorsan eltakarták a paravánokkal. A lotusos szerelőknek tetszett a jelenet, egyikük még fotót is készített róla. A teszt a végéhez közeledik.

16.49 |

Félabsztrakt a Caterhamről

Egy nem túl informatív, de annál ügyesebb fotó Trulli autójáról:

Forrás: Caterham F1

16.43 |

Lesz-e botrány a kipufogók miatt?

A csapatok remélik, hogy nem maradtak kiskapuk a szabályzatban a befújt diffúzorok betiltása után, mert az FIA szerintük ügyesen fogalmazta meg a kérdéses passzusokat. Erről bővebben itt írtunk.

16.41 |

Alonso mai utolsó dobására készül

A Ferrari a Twitteren azt írja, "ez lehet az utolsó" etapja ma. Rajta kívül csak Vettel és Trulli van a pályán.

16.39 |

Vettel újabb gyors kört fut

Az 1:19.869 elmarad a saját korábbi legjobbjától, de mostani viszonylatban nem rossz. Grosjean viszont nem fejezte be 22 körösnek ígérkező etapját, már 8 után visszamenekült a garázsba.

16.36 |

Di Resta bringatúrával edzett

Mivel ma nem ő, hanem Hülkenberg ül a Force Indiában, megragadta az alkalmat egy országúti edzésre. Íme egy kép. Most már eljött az ideje, hogy a versenyzők felpörgessék az edzésprogramjukat, és leadják a karácsonyi bájglival felszedett extra ballasztot.

16.31 |

Grosjean maratoni etapra készül

Az utolsó fél órában nekivágott egy 22 körös menetnek a kemény gumikon. Hamilton a közepes keveréken teljesít éppen egy 10 körös etapot.

16.26 |

Viszonylag meleg lett délutánra

A levegő 15, az aszfalt 26 fokos Jerezben. Ez már közelíti a keddi értékeket, amikor a legszebb idő volt. A Sauber meg is nyugtatja a szurkolóit a Twitteren, hogy nemsokára a boltokba kerülnek az új baseball-sapkái. Már öten vannak a pályán, köztük

16.23 |

Zöld zászló

A tréler visszavitte a Williamst a bokszutcába, a gyorsaság kedvéért menetiránnyal szemben. Még 37 perc van hátra az első teszthétből. Alonso, Grosjean és Kobajasi azonnal kihajtott a pályára.

16.15 |

A Sauber végzett a javítással

A csapat szerelői kitettek magukért, és rohamtempóban orvosolták a hidraulikai hibát, így Kobajasi az utólsó háromnegyed órában még visszatérhet a pályára. Szép munka! Itt egy (még tegnapi) kép a C31-ről:

Forrás: Sauber

16.14 |

Piros zászló!

Ezúttal Senna Williamse állt meg a 2-es kanyarnál. Úgy tűnt, megpróbált vele visszavergődni a bokszutcáig, de nem járt sikerrel.

16.11 |

A Lotus műszaki hibával küzdött

Egy "idegesítő vízszivárgást" próbáltak kijavítani, most már megtalálták a helyét, és azt ígérik, Barcelonára készen állnak majd a megoldással. Grosjean ismét kimehetett a pályára. Azt mondta, a reggeli hidegben annyira csúszott az aszfalt, hogy a DRS-t nem volt célszerű használni, és még a KERS-t is csak hatodik sebességfokozatban!

16.08 |

Az eredmények egy órával a leintés előtt

Vettel szép lassan felkapaszkodott a 3. helyig az elmúlt órában.

1. Alonso (Ferrari F2012)  1:18.877 - 28 kör
2. Vergne (Toro Rosso STR7)  1:19.597 - 78 kör
3. Vettel (Red Bull RB8)  1:19.606 - 37 kör
4. Hamilton (McLaren MP4-27)  1:19.640- 74 kör
5. Grosjean (Lotus-Renault E20)  1:19.729 - 71 kör
6. Kobajasi (Sauber C31) 1:19.834 - 59 kör
7. Hülkenberg (Forci India VJM-05) 1:19.977 - 76 kör
8. Senna (Williams FW34)  1:20.132 - 122 kör
9. Trulli (Caterham CT01)  1:22.198 - 99 kör

16.06 |

Vettelnek máris több köre van, mint Alonsónak

Még csak másfél órával ezelőtt kezdhette meg a munkát a motorcserét követően, de már azóta is 35 kört tudhat maga mögött, míg Alonso csupán 28-at. És Vettel e pillanatban javított, 1:19.606-tal megelőzve Hamiltont is.

16.04 |

A McLaren máris jobbnak érzi az autóját, mint tavaly

Az egy évvel ezelőtti, pocsék előszezon után az idei biztatóan indult számukra. Íme erről a sztorink.

Előző
Következő

Kapcsolódó anyagok: