Társoldalunk:
Hírlevél

Vettel nyerte a harmadik szabadedzést

2011.07.23., 11:03

Szombat délelőtt az utolsó percekben állt a tabella élére Sebastian Vettel, a tavalyi világbajnok Webbert és Alonsót előzte meg.

|

Szokatlanul hűvös, ám még mindig száraz időben vette kezdetét a Német Nagydíj szombat reggeli szabadedzése, amelyen ezúttal Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak, bő egy tizeddel Mark Webber és két tizeddel Fernando Alonso előtt. Az élcsapatok az első fél órában ki sem dugták az orrukat a garázsaikból, az edzés végén azonban szorgalmasan rótták a köröket, egymás között passzolgatva az első helyet.

Alonso mögött Lewis Hamilton és Jenson Button végeztek, akik tegnaphoz képest ugyan csökkentették a lemaradásukat, azonban most sem tudtak igazán a Red Bull és a Ferrari közelébe férkőzni. A 6. helyen végző Nico Rosberg az edzés elején remek tempót diktált, így végül Felipe Massát is sikerült megelőznie. Az első tízbe még Adrian Sutil, Michael Schumacher és Pastor Maldonado fért be.

A tegnapi edzésekhez képest sokkal kevesebb kicsúszást és vezetői hibát láthattak a nézők, leginkább a Lotusnál lehetőséget kapó Karun Chandhok szolgáltatta az izgalmakat, aki többször megpördült, és végül a pálya szélén volt kénytelen leparkolni az autóját. Ezúttal jelentősen lemaradt az élmenőktől a mezőny vége, Chandhok mellett a Virginek és a Hispaniák is 6 másodperc körüli hátránnyal végeztek. Utóbbi csapat a korábbi edzéseken is többször a 107 százalékos határon kívül végzett, most Ricciardo esett a határon kívül.

A 13-15 fok körüli hőmérséklet és a gumikeverékek közötti hatalmas különbség a szokásosnál is nehezebbé teszi az időmérő előtti erősorrend megállapítását. A csapatok végig küzdöttek a közepes keverékek felmelegítésével, és a tapasztalatok szerint a lágy gumik is inkább a 2-3. körben nyújtanak optimális teljesítményt. Az előrejelzések szerint a kvalifikáción jelentős esély van a csapadékra, az edzés vége után fél órával már el is kezdett esni az eső.

Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják. 

12:03 |

Vége a harmadik szabadedzésnek

A legjobb 10 végső sorrendje:  Vettel, Webber, Alonso, Hamilton, Button, Rosberg, Massa, Sutil, Schumacher, Maldonado.

12:01 |

Chandok Lotusa keresztbe állt

A Scumacher S-kanyarban Karun Chandok Lotusa megcsúszott, és keresztbe állt. Valószínűleg le is fulladt, mert a versenyző kiszált belőle.

11:58 |

Vettel végül az élre állt

Webber tovább javította a hétvége körrekordját, ideje 1:31.049-re, de egy perccel később Vettel még jobbat futott, ideje 1:30.916.

11:56 |

Vettel csak a harmadik

Vettel nem tudja átvenni a vezetést, még Webbertől is kikapott, jelenleg harmadik.

11:50 |

Alonso a leggyorsabb

Fernando Alonso több mint fél másodpercet vert az eddig vezető Rosbergre, ideje 1:31.138. Ez még mindig lassabb pár tizeddel annál az időnél, amivel Lewis Hamilton két éve itt a harmadik szabadedzésen győzött. Alonso mögé Button zárkózott fel másodiknak, de fél másodperces lemaradással.

11:43 |

Liuzzit megbüntették

Vitantonio Liuzzi Hispaniájában váltót cseréltek, ezért a holnapi rajtnál öt hellyel hátrébb fogják sorolni.

11:40 |

Rosberg tovább javít

A német 1:31.694-et ment a lágy gumikkal, ami a hétvége eddigi legjobb köre.

11:39 |

Az eső elkerüli a pályát

A legújabb radarképek alapján az esőfelhők a pálya északi részét nem érik el az edzés végéig.

11:37 |

Ismét Rosberg az élen

A német 1:31.911-et futott lágy gumikon, ez csak két tizeddel lassabb Webber tegnapi legjobb idejénél.

11:32 |

Alonso repült az élre

A Sauber mexikói versenyzője lágy gumikkal átvette a vezetést, de nem örülhetett sokáig, mert Fernando Alonso a keményebb, közepes keverékkel pár pillanattal később gyorsabb volt nála, a ferraris ideje 1:33.302.

11:30 |

Hamilton vezet

Eddig Lewis Hamiltoné a leggyorsabb kör a közepes keveréken, ideje 1:33 646.

11:27 |

Ismét Rosberg az élen

1:34.240-et ment Rosberg közepes keveréken, Schumacher hét kör után visszatért a bokszba.

11:25 |

Már Schumacher vezet

Több mért kört is ment a hétszeres világbajnok egyszerre, az utolsóval (1:34.418) átvette a vezetést.

11:21 |

Rosberg átvette a vezetést

A német 1:34.872-es kört futott a Mercedesszel, mögötte csapattársa, Schumacher tanyázik a második helyen közel négy tizedes hátrányban.

11:20 |

Chandok a fűben

Karun Chandoknak továbbra is gondot okoz a Lotus kezelése a pálya második részén, most az NGK sikán után hajtott rá a fűre, de hamar visszatért az aszfaltra.

11:19 |

Heidfeld az élen

A hazai pályán versenyző Nick Heidfeld ideje 1:35.881, ezzel ő vezet egyelőre.

11:17 |

Rosbergnek szóltak rádión

A Mercedes bokszából szóltak Rosbergnek, hogy időbe telik majd, amíg bemelegíti a közepes keverékű gumikat. Ez eltarthat három-négy körig is.

11:16 |

Közelednek az esőfelhők

A német-belga határ felől érkezhetnek hamarosan esőfelhők a pálya fölé, először az északi részét fogják elérni a Nürburgringnek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

Kapcsolódó anyagok: