A Forma-1-es mezőny az utolsó futamra készül ebben a naptári évben, amit Abu-dzabiban rendeznek majd, és egy szabály miatt sok újonc ülhet majd a legjobb autókba.
A Forma-1-ben érvényben van egy fiatalszabály, ami azt jelenti, hogy a csapatoknak olyan pilótáknak kell lehetőséget adniuk minimum két szabadedzésen, akik pályafutásuk során nem teljesítettek még két F1-es futamot.

Az AlphaTauri már teljesítette ezt a szabályt ebben a szezonban, ugyanis Nyck de Vries, Liam Lawson és Isack Hadjar is vezette már a kocsit első szabadedzésen.
A Williams és a McLaren is csak a szokásos pilótáival állt fel, de Logan Sargeant és Oscar Piastri is újoncként kezdte a szezont, így csak egy pilótát kell autóba ültetniük, így Zak O'Sullivan és Pato O'Ward kaphat majd lehetőséget.
A Red Bull Racing még nem ültetett két újoncot az autóba, így Isack Hadjar és Jake Dennis vár bevetésre. A Mercedesben Frederik Vesti ülhet majd Lewis Hamilton autójába, a Ferrarinál pedig Robert Shwartzman kaphat lehetőséget.
A McLarennél Pato O'Ward, az Aston Martinnál Felipe Drugovich, az Alpine-nél Jack Doohan, az Alfa Romeónál Theo Pourchaire, a Haasnál pedig Oliver Bearman ülhet majd a versenyautóba.