Az idei szezon egyik legizgalmasabb csatáit hozta a dobogóért és a futamgyőzelemért az első Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj, amelyet a háromszoros világbajnok Max Verstappen nyert. A Red Bull holland pilótája mögött a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc szenzációs teljesítménnyel szerezte meg a második helyet a mexikói Sergio Pérez előtt.
Az első Las Vegas-i Nagydíjon Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője indulhatott a pole pozícióból, Carlos Sainz rajtbüntetése miatt pedig a háromszoros világbajnok Max Verstappen rajtolhatott a második rajtkockából. A Red Bull holland pilótája jól kapta el a rajtot és már az első kanyar után letolta Leclerc-t a pályáról és átvette a vezetést, amiért később öt másodperces büntetést kapott. Azonban a rendkívül csúszós pálya miatt tartogatott még drámai jeleneteket a rajt. Az első kanyarban Sainz Hamiltonnal koccant, míg Alonso megforgott és Sergio Pérezzel ütközött. Az Aston Martin spanyol versenyzője az utolsó előtti helyre esett vissza, eközben csapattársa, Lance Stroll volt a rajt legnagyobb győztese, aki tíz helyet javítva feljött a kilencedik pozícióba.

A törmelékek eltakarítása miatt virtuális biztonsági autós szakasz következhetett, majd nem sokkal később Norris csapta falnak az autóját. A baleset után a McLaren pilótáját a pályakórházba szállították további vizsgálatokra.
LAP 4/50
— Formula 1 (@F1) November 19, 2023
⚠️ SAFETY CAR ⚠️
Norris is out of the race and in the barriers, he jumps on the radio to say "I'm okay" #LasVegasGP#F1pic.twitter.com/hYjo1rkUAR
A 12. körben Verstappen autózott az élen, mögötte Leclerc, Russel, Gasly, Albon, Sargeant, Ocon, Piastri, Magnussen és Hamilton volt a sorrend.
A kerékcserék sorát Russell kezdte meg a harmadik helyről, majd egy körrel később Verstappen követte, miután az autóján kezdtek elfogyni a gumik, így Leclerc újra élre állt, igaz a monacói már a pályán megelőzte a címvédőt, aki ekkor töltötte le az öt másodperces időbüntetését.

Hamilton is bokszba kényszerült, a hétszeres világbajnok defektet kapott, majd a kerékcsere után az utolsó helyre csúszott vissza.
Ezt követően Leclerc, Pérez és Oscar Piastri autózott a dobogós helyeken, míg féltávnál Verstappen és Russell csatázott egymással, a címvédő megpróbálta megelőzni a Mercedes pilótáját, aki viszont ráhúzta a kormányt és összeütköztek. A brit öt ezért öt másodperces időbüntetést kapott. A törmelékek eltakarítása miatt ismét jöhetett a biztonsági autó, a korlátozás alatt pedig a mezőny nagy része kiállt kereket cserélni.
Az újraindítás után nem sokkal Pérez megelőzte Leclerc-t, aki alig három körrel később visszavette az első helyet a mexikóitól, közben Verstappen feljött harmadik pozícióba. A futamgyőzelemért hatalmas hármas csata bontakozott ki a Ferrari és a Red Bull két pilótája között, ez azonban nem tartott sokáig, mivel Verstappen pillanatok alatt megelőzte Pérezt, majd Leclerc-t is, így tíz körrel a vége előtt újra a holland állt az élre.

Az utolsó körökben a címvédő megnyugtató, négy másodperces előnnyel autózott újabb győzelme felé, míg a hajrában Leclerc egy elrontott féktáv miatt elveszítette a második helyet, de aztán hihetetlenül drámai végjátékban, az utolsó kör utolsó kanyarjában egy nagyszerű manőverrel visszavette a pozíciót, így a Red Bullnak végül nem jött össze a kettős győzelem.
Verstappennek ez volt pályafutása 53. futamgyőzelme, ezzel beérte az örökranglistán a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettelt az örökranglistán. Ha Verstappen Abu-Dzabiban is diadalmaskodik, akkor egyedüliként lesz harmadik a 103 futamgyőzelemmel rekorder Lewis Hamilton és a 91 F1-es versenyt megnyerő legendás Michael Schumacher mögött. Az örökranglista első 10 helyén három olyan versenyző szerepel, aki jelenleg is aktív: Verstappen és Hamilton mellett a most az Aston Martin színeiben szereplő kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso a harmadik, ő 32 diadallal hetedik a rangsorban.
A világbajnoki szezon jövő vasárnap, Abu-Dzabiban zárul.