Társoldalunk:

Botrányosan, döbbenetes bakival kezdődött a Las Vegas-i Forma-1-es versenyhétvége

2023.11.17. 06:05

Magyar idő szerint hajnali 5.30-kor, helyi idő szerint este 20.30-kor kezdődött a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj első szabadedzése, ami nem tartott sokáig, ugyanis botrányos körülmények között ért véget. A szabadedzés érdemi része nagyjából 10 percig tartott, majd nem sokkal később törölték a gyakorlást.

Botrányos kezdés

10 perc sem telt el a 17 fokos hűvösben kezdődött szabadedzésen, amikor Carlos Sainz Ferrarija állt meg a pályán, ezért piros zászlóval szakították félbe a szabadedzést.

A spanyol Carlos Sainz Ferrariját kellett menteniForrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Chris Graythen

A hosszú mentés kezdett gyanússá válni és később a felvételeken lehetett látni és hallani, hogy Sainz autója egy óriási csattanás után állt meg, és korábban is sok autó padlólemeze szikrázott. Kiderült, hogy a pálya hibája miatt történt a félreállás, a bukkanás után Sainz autója egész egyszerűen leállt, és végül le is fújták a gyakorlást, kevesebb, mint 30 perc elteltével.

Egyelőre az az információ, hogy javítják a pályát, ugyanis egy nem megfelelően rögzített csatornafedél okozott problémát.Később az is kiderült, hogy Sainz már sárga zászló alatt közlekedett, azaz minden bizonnyal már hamarabb kilazulhatott a fedél, amire figyelmeztettek a pályabírók, de hiába, Sainz pont áthajtott rajta. Azt még nem tudni, mekkora kár keletkezett a Ferrariban, de az Lpine már jelezte, hogy Esteban Ocon autóján cserélni kell bizonyos elemeket a csatornafedél okozta sérülések miatt.

Bizonytalan folytatás

A programban a második szabadedzés magyar idő szerint 9.00 órakor kezdődik, akkor újabb élő közvetítéssel jelentkezünk majd és frissítjük a cikkünket, ha van újabb információ.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a gyakorlatilag így teljesen kimaradt szabadedzés idejével mi történik majd, nem kizárt, hogy a második szabadedzés így jóval hosszabb lesz majd.

FRISSÍTÉS: az FIA vizsgálata szerint egészen pontosan egy aknafedél körüli betonkeret sérül meg, ez okozta a problémát. A feladat az, hogy az összes ilyen fedelet megvizsgálják, és amennyiben ez okoz változást a tervezett programban, akkor azt később közlik majd.

Egy ilyen kis betonkeret okozta a hibátForrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Chris Graythen

Az élő közvetítésünket ITT olvashatja. 

A kevés mért kör eredményeit mutatjuk: