Szombaton, 42 éves korában meghalt Kyle LeDuc, az amerikai off-road autóversenyzés legendás alakja.
LeDucnál tavaly novemberben diagnosztizáltak fej-nyaki daganatot, és azóta a legtöbb idejét kórházban töltötte. Az utóbbi hetekben azonban úgy tűnt, felépülhet a betegségéből, halloweenkor még elkísérte a kislányát csokoládét gyűjteni, néhány hete pedig arról posztolt a közösségi médiában, hogy jövőre személyesen látogat ki a Forma–1-es Amerikai Nagydíjra, és hamarosan visszatér az autóversenyzés világába. Ezekre azonban nem kerülhetett sor.

LeDuc 2000-ben, mindössze 19 esztendősen érte el az első nagyobb sikerét, amikor kategóriagyőzelmet aratott az ikonikus Baja 1000-en. Később, karrierje során több mint száz győzelmet és hét bajnoki címet ünnepelhetett, ebből hatot a Lucas Oil Off Road Racing Seriesben, míg egyet a Championship Off-Road Pro (COR) mezőnyében. Versenyzett továbbá a Stadium Super Trucksban és az Extreme E-ben is. Utóbbi sorozat 2022-es idényében, Sara Price oldalán megszerezte a Chip Ganassi Racing első győzelmét is az olaszországi Island X-Prix-n. A szezonzáró, uruguayi fordulón azonban betegsége miatt már nem tudott részt venni – írta az usaracing.hu.
LeDuctól rengetegen búcsút vettek, a családjának pedig részvétet nyilvánítottak. Így tett a COR, a Chip Ganassi Racing, és az a Carlos Sainz Jr. is, akinek az édesapjával is együtt versenyzett korábban az amerikai pilóta.

Kyle LeDuc.
— Chip Ganassi (@GanassiChip) November 12, 2023
Father, Son, Friend, Racer, Winner.
RIP my Man pic.twitter.com/5EqhvEPGB9