A Red Bull Forma–1-es csapatának vezetője, Christian Horner kifejtette a véleményét arról, hogy mi lehet az oka a Ferrari elmúlt másfél évtizedben látott eredménytelenségének.
Horner 2005 óta irányítja a Red Bullt, amely ez idő alatt hét egyéni- és hat konstruktőri bajnoki címet szerzett. A Ferrari eközben 2007-ben nyerte meg mindkét címet, 2008-ban pedig a konstruktőri győzelmet, ám azóta egyetlen év végi trófeát sem sikerült begyűjtenie az csapatnak.

A legendás olasz istálló az év eleji csapatfőnökváltás óta ugyan az egyetlen csapat, amely idén futamon le tudta győzni a Red Bullt [Szingapúrban], a konstruktőrök között mégis még a Mercedes is megelőzi őket.
Így látja a Ferrari legnagyobb gondját Horner
Christian Horner szerint az összességében látott sikertelenség fő oka, hogy a Ferrarit mindenki nemzeti ügynek tekinti, ezáltal olyan hatalmas figyelmet kap Olaszországban, amit nem tudnak kezelni a csapatnál, és így rengeteg hibát követnek el a háttérben.
A Ferrari legnagyobb problémája az, hogy egy nemzeti csapatról beszélünk. Vissza kell térnie a gyökereihez, és versenycsapatként kell működnie. A Ferrari nem csak egy csapat, hanem egy nemzeti intézmény, emiatt pedig talán túl sokan is vannak a csapat élén. Mindenkinek megvan a saját véleménye és beleszólása a csapat életébe. A mi előnyünk pont az, hogy nagyon gyorsan tudunk dönteni, és ha hibázunk is, akkor azt gyorsan ki tudjuk javítani. A Ferrarinál azonban mindenki óriási nyomás alatt dolgozik, még a sajtónak is óriási hatása van arra, hogy mi történik a csapaton belül" – nyilatkozta Horner.