Társoldalunk:

Teljesen más formában térhet vissza 2024-ben a Forma-1 sprintfutama

2023.11.07. 16:53

A 2023-as szezonban összesen hat sprinthétvége volt. Sok pilóta szerette, sokan utálták, de abban a többség egyetért, hogy változásra van szükség, mert a jelenlegi formájában nem elég izgalmas. Ennek következtében teljesen új formában térhet majd vissza ez a változat 2024-ben.

Eredetileg 2021-ben vezették be a sprintfutamokat, aminek az volt a célja, hogy kicsit feldobja a versenyhétvégéket. 2021-ben és 2022-ben is három sprinthétvége volt, majd a második edzést idénre felváltotta a sprintkvalifikáció, így egy napra került a sprint időmérője és a futam.

A jelenlegi formula legnagyobb ellenzője éppen a világbajnok Max Verstappen, aki többször is szarkasztikusan nyilatkozott a futamokról, akkor is, amikor ő nyert.

George Russell az amerikai sprintkvalifikációnForrás: AFP/Chandan Khanna

Az angol Sky Sports szerint elképzelhető, hogy a sprintkvalifikáció átkerül péntek estére, a sprintfutam szombat reggelre és az időmérő szombat estére. Változhat a kvalifikáció is, amiben most kötött gumiválasztás van és az ideje is rövidebb, mint a normál időmérőé.

Van egy másik elképzelés is, ami alapján fordított rajtsorrend lenne a sprintfutamon, ami eddig nem volt az F1-ben. Az nem tiszta, hogy a vb-állás vagy az időmérő fordított sorrendjéről lenne szó, de mindenképp izgalmas lenne.

Van egy olyan ötlet is, ami a pontszámítást érintené, azaz külön számolnák a sprintpontokat és külön világbajnokot is avatnának ebben a szakágban.