Hétvégén Brazíliába, az interlagosi pályára látogat a Forma-1 mezőnye. Brazíliában mindig hihetetlen dolgok történnek, már csak azért is, mert általában a szezon zárásaként szokott Dél-Amerikába látogatni a mezőny. A futam történetének egyik legikonikusabb része volt, amikor Senna végre hazai pályán ért fel a csúcsra.
Az nem is kérdés, hogy Ayrton Senna a mai napi a legnagyobb brazil F1-es hős, majdnem akkora legenda, mint mondjuk Pelé. Senna 1994-es halálakor háromszoros világbajnok volt, de nem kétséges, hogy sokkal több címet is szerezhetett volna.
1991-ben Senna már kétszeres világbajnok volt, de még sosem nyert hazai pályán. Az edzésen is látszott, hogy jól megy neki, hiszen övé lett a pole, nyolcadik nekifutásra is megpróbálkozhatott tehát a hazai futamgyőzelemmel. A versenyen azonban elromlott a váltója a McLarennek és a brazil autója hatos fokozatban ragadt, ami nem könnyítette meg a helyzetét, és azt is vegyük figyelembe, hogy akkor még nem volt szervó az autókban.
Ez akkoriban is egy olyan hiba volt, amit követően a legtöbben feladják a versenyt, de Senna ment tovább és megnyerte a futamot. A brazil annyira kihajtotta magát, hogy alig tudott kiszállni az autóból, a dobogón a trófeát is alig bírt el.
Overcoming the elements and exhaustion, Ayrton Senna claimed his first victory at his home Grand Prix in 1991
— Formula 1 (@F1) November 6, 2022
One of the greatest performances of his career #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/Pt4ZjpRutu