Bár a versenynaptár szerint a hétvégén a Brazil Nagydíjat rendezik a Forma-1-ben, hivatalos nevén azonban nem így hívják a vb-k egyik legfontosabb futamát.
A hagyományosan a szezon végén sorra kerülő Brazil Nagydíj a Forma-1-es versenynaptár egyik ikonikus hétvégéje. Elég csak az olyan felejthetetlen futamokra gondolni, mint az 1991-es, amikor Ayrton Senna úgy tudott győzni, hogy az autója sebességváltója beragadt az ötödik fokozatba.
Vagy, hogy ne menjünk ilyen messzire: 2005 és 2009 között öt egymást követő szezonban is Interlagosban dőlt el a világbajnoki cím: itt ünnepelhetett kétszer Fernando Alonso, valamint egy-egy alkalommal Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton és Jenson Button. És bár azóta is vannak versenyek Interlagosban, az utolsó "igazi" Brazil Nagydíjat 2019-ben rendezték a Sao Paulo melletti pályán.

2020-ban a COVID-19 járvány miatt törölték a futamot, majd a jogtulajdonos külön szerződést kötött Sao Paulo városával, így a futam felvette a dél félteke legnagyobb városának a nevét, és a pálya licencénel 2025-ös lejártáig Sao Paulo Grand Prix a verseny hivatalos neve. A város ezzel szeretné kicsit jobban reklámozni magát, és igyekszik minden eszközzel elérni, hogy Rio de Janeiro ne happolja el tőle az év talán legfontosabb négy napját.