Társoldalunk:

Távozik a Mercedes sikereinek egyik legfontosabb letéteményese

2023.11.01. 13:13

Tizenegy év után távozik a Forma-1-es Merceds-AMG Petronas csapattól Mike Elliott technológiai vezető, erősítette meg a német istálló.

Elliott 2012-ben aerodinamikai vezetőként csatlakozott a Mercedeshez és döntő érdemei voltak abban, hogy a német csapat zsinórban nyolc konstruktőri bajnoki címet begyűjtve egyeduralkodó lehetett a hibrid korszakban. A sikerek után azonban látványosan visszaesett a csapat, a 2023-as idényt már technikai igazgatóként kezdő Elliott is inkább "visszaminősíttette" magát technológiai vezetővé, majd október utolsó napján a csapat gyárában bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését.

"Az itt eltöltött időm alatt átélhettem, ahogy egy fejlődő csapat összefogott, hogy győzelmeket szerezzen, megszerezte az első bajnoki címet, majd innen eljutottunk a rekordot jelentő nyolc egymás utáni konstruktőri győzelemig. Büszkeséggel tölt el, hogy hozzájárulhattam ehhez" - idézi a szakember szavait a Motorsport.com.

Elliott elismerte, hogy az idei szezonban nem a várakozásoknak megfelelően szerepeltek, ugyanakkor már előre is tekintett, az a kép pedig sokkal pozitívabb.

"Az elmúlt hat hónapban élveztem, hogy részt vehettem annak a technikai stratégiának a kidolgozásában, amely reményeink szerint megalapozhatja a csapat következő, sikeres időszakát" - mondta, a hogyan továbbról egyelőre csak annyit elárulva, hogy 23 kemény munkával töltött év után szeretne egy kis szünetet tartani és feltöltődni.

A konstruktőri verseny állása három versenyhétvégével az idény vége előtt:

"Mike az egyik pillére volt a csapat elmúlt évtizedben elért eredményeinek. Hihetetlenül intelligens szakember és nagyszerű csapatjátékos. Nemcsak a győztes autókhoz, hanem a csapat kultúrájának a felépítéséhez is jelentős mértékben hozzájárult" - osztotta bőkezűen a dicséretet Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.