A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a szerencse is nagyban közrejátszott abban, hogy Max Verstappen mögött Lewis Hamilton végzett másodikként a Forma–1-es Mexikóvárosi Nagydíjon.
A Mercedes brit pilótája mindössze a hatodik helyről indulhatott a vasárnapi futamon, és a verseny elején úgy tűnt, Verstappen és Charles Leclerc mögött reálisan legfeljebb a harmadik helyet szerezheti meg. A bokszkiállás időzítése, a Kevin Magnussen balesete miatt létrejött piros zászlós fázis és a Mercedes jobb gumikopása azonban hozzásegítette Hamiltont ahhoz, hogy Leclerc elé kerüljön, és végül sikerült is másodikként zárnia, amellyel 19 ponttal közelebb zárkózott Sergio Pérezhez az összetettben.

Szerencséjük volt, mert nagyon korán kijöttek az egykiállásos stratégia ellenére, így azt hiszem, a végén megverték volna őket a Ferrarik. Ám igaz, hogy jó volt a sebességük, és jól teljesítettek a gumikopás terén is, ahogy ezt egész évben láthattuk tőlük" – nyilatkozta Christian Horner a Mercedesről, majd hozzátette, hogy az is segítette Verstappent és Hamiltont, hogy mindkét Ferrari kemény keverékű abroncsokon volt a táv második felében.
A Forma–1-es szezon a hétvégén a sprintfutamos São Paulo-i Nagydíjjal folytatódik.