Max Verstappen nemes egyszerűséggel marhaságnak nevezte, hogy az FIA vizsgálatot indított több pilóta, köztük ellene is boxutcai feltartás címén a Mexikói Nagydíj időmérője után.
Bár sem a hollandot, valamint George Russellt és Fernando Alonsót sem büntették meg végül, Verstappen nem maradt adós az eset kommentálásával. A három pilóta vétke az volt, hogy megálltak a boxutca kijáratánál, és feltartották a mögöttük érkezőket, miközben szabad utat akartak biztosítani maguknak, hogy a boxutcából kihajtva ne érjék utol rögtön a lassú körön lévőket.
Miután a csapatok azzal érveltek, hogy versenyzőiket éppen a versenyigazgató által korábban bevezetett időminimum kényszeríti arra, hogy már a boxutcában próbáljanak távolságot tartani egymástól, az FIA elállt a büntetés kiszabásától.
Az időlimit lényege, hogy a boxutca kijáratánál lévő második és a bejárata előtti első biztonsági autós vonal között a versenyzőknek minden körben, legyen az mért, levezető, vagy felvezető kör egy meghatározott időn belül kell elhaladniuk, magyarán az adott szakaszon tartaniuk kell egy minimum tempót.
Marhaság, amit csinálnak, maguknak teremtették ezt a helyzetet az új szabállyal - dohogott Verstappen. - Mindenki próbál távolságot tartani. Láttam, hogy egy autó öt autót előzött meg mögöttem, és aztán még engem is meg akart előzni, de én csak próbáltam távolságot tartani a boxból kifelé. Lényegében mindenki ezt csinálta, vagyis mindenkit be lehetne idézni a feltartásért, mivel az új szabály miatt mindenki nagyon lassan halad a boxutcában. Nem gondolnám, hogy bármi furcsát vagy rosszat tettem volna."

Verstappen szerint egyszerűen nincs más megoldás, hogy helyet csináljanak maguknak a versenyzők, ugyanakkor szerinte mégis más megoldásra lenne szükség a jövőben.
"Mert ez minden, csak nem tökéletes. Elő kell állnunk valami mással. Egy kicsit elnézőbbnek kell lennünk ezzel, tudva, hogy ez egy biztonságos közeg, lassan haladunk, és ez az egyetlen hely, ahol távolságot alakíthatunk ki."
A holland véleményét osztotta George Russel is, aki szerint az időmérőn "teljes káosz volt a Q2-ben", az pedig teljesen nonszensz, hogy éppen a boxutca kijáratánál történtek miatt akarják megbüntetni a versenyzőket.
Azt kérik tőlünk, hogy ne álljunk meg a boxban, hogy távolságot tartsunk, de ez azt jelenti, hogy a pályán kell kialakítani a távolságot, ami szerintem sokkal veszélyesebb.