Társoldalunk:

Lewis Hamilton megszólalt a kizárásról

2023.10.23. 13:31

Mint ismert, az FIA a padlólemezük szabálytalansága miatt kizárta Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t a Forma 1-es Amerikai Nagydíjról. A Mercedes brit és a Ferrari monacói pilótája is elmondta a véleményét.

A hétszeres világbajnok Hamilton így vélekedett: „Természetesen csalódást keltő, hogy kizártak, de ez nem vesz el semmit abból a fejlődésből, amit a hétvégén mutattunk. Jó tempónk volt, nagyszerű érzés volt vezetni az autót. Kemény verseny volt, hiszen mindenki nagyon gyors volt körülöttem, de sok mindennek örülhetünk. Pozitívan tekintek előre, még úgy is, hogy győzhettünk volna" - véledekett a brit pilóta az nso.hu beszámolója szerint. Hamilton hozzátette, úgy gondolja, kiállhattak volna már Norris előtt, hiszen a helyzet lehetővé tette volna, hogy elévágjanak.

"Nem tudom, miért nem cselekedtünk így. A csere után nyolc másodperc volt a hátrányom, és vissza kellett zárkóznom, ami egyáltalán nem volt könnyű. A második kiállás után aztán újabb nyolc vagy tíz másodpercet kellett ledolgoznom. Egyik alkalommal sem volt könnyű visszakapaszkodni, szóval van még min dolgoznunk."

Lewis Hamilton a kizárás ellenére sem volt csalódottForrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Ayman Yaqoob

Hamilton a diszkvalifikáció miatt az egyéni összetett második helyéért vívott csatában is fontos pontokat vesztett, hiszen ahelyett, hogy 19 pontra csökkentette volna a hátrányát, a lemaradása 39 pontra nőtt a futamon a negyedik helyet megöröklő Sergio Pérez mögött.

A pole pozícióból induló ferraris, Charles Leclerc is érthető módon frusztráltan nyilatkozott már a leintést követően.

„Nehéz volt, egyszerűen rossz volt a stratégiánk, az egy kiállás határozottan nem volt helyes döntés. Valamilyen okból kifolyólag a számaink azt mutatták, sokkal szorosabb lesz, de nem ez volt a helyzet. Kár érte. Meg kell értenünk, hogy mi ment félre."