A háromszoros világbajnok Max Verstappen 50. futamgyőzelmét, idei 15. sikerét aratta az Amerikai Nagydíjon. A futam nagy taktikai csatát hozott, miközben Verstappen technikai gondokkal küzdött és alig tudott megtartani egy kis előnyt a futam végére Lewis Hamiltonnal szemben. A Red Bull és a Mercedes mögött a 100. futamán induló Lando Norris végzett.
Az Egyesült Államok Nagydíján sok nyitott kérdés nem volt, hiszen Max Verstappen és a Red Bull konstruktőri világbajnoki címe is biztos volt, de komoly izgalmakat vártak a nézők a futamtól.
Austinban Charles Leclerc indult az első helyről, Lando Norris és Lewis Hamilton előtt, míg a sprintfutamon győztes Verstappen csak a hatodik helyről rajtolhatott az 56 körös futamon.
Négyen is a boxutcából indultak, különböző módosítások miatt a két Haas és a két Aston Martin is a mezőny után indulhattak csak.
A rajt után Lando Norris állt az élre, mögötte Leclerc és Sainz autózott, Max Verstappen pedig csak egy helyet jött előre a rajtot követően, mert csak George Russellt tudta lerajtolni.
A negyedik körben Lewis Hamilton meglepően könnyen ment el Carlos Sainz mellett és feljött a harmadik helyre, majd egy körrel később Verstappen is elment Sainz mellett.

Nem sokk később Hamilton Leclerc mellett is elment, majd a hetedik körben Ocon kényszerült kiállni, miután a rajtnál ütközött Piastrival, és nem tudta folytatni a versenyt. Ugyanígy járt három körrel később a másik áldozat, Piastri is, neki is fel kellett adnia a versenyt.
Közben Verstappen hosszú időre beragadt a két Ferrari közé, végül a 11. körben tudott elmenni Leclerc mellett, később vizsgálták is az esetet, mert a holland leterelte a pályáról Leclerc-t, de nem kapott büntetést.
LAP 11/56
— Formula 1 (@F1) October 22, 2023
Verstappen gets past Leclerc but the Ferrari driver is forced wide
Verstappen started P6, he's now P3 #F1#USGPpic.twitter.com/XRW3vChxTp
Az élmezőnyből Verstappen jött ki elsőként kerékcserére a 17. körben, majd jött Sainz és Perez is, Hamilton pedig az élen autózott, és feltűnt az esély, hogy egy kerékcserével próbálja lehozni a futamot, de pár körrel később hibázott a brit, elfékezte magát, majd a boxban is hibázott a csapat, így csak Verstappen mögé tudott visszajönni a 21. körben, igaz, ő kemény keverékű kerekeket kapott.
Ekkor Leclerc haladta az élen és ő még a 24. körig várt, amikor kemény kerekekre váltott. Az első három sorrendje ekkor Norris, Verstappen, Hamilton volt, de a holland folyamatosan közelített Norrishoz.

Végül féltávnál, a 28. körben előzte meg Verstappen Norrist, aki a 35. körben kijött és meglepetésre újra kemény kerekeket kapott. Egy körrel később kiállt Verstappen is és vissza tudott jönni Norris elé.
Hamilton a 39. körben állt ki, ő közepes kerekekre váltott, majd Verstappen és Norris is megelőzte Leclerc-t, aki egyedüliként ment egy cserével az élmezőnyben, Hamilton pedig a monacói mögött autózott ekkor.

Hamilton a 43. körben előzte meg Leclerc-t, majd komolyabb tempóra váltott és a harmadik helyen már arról álmodozhatott, hogy akár a futamgyőzelemért is küzdhet. A 48. körben kezdte támadni, majd a következőben meg is előzte Hamilton a 100. nagydíján harcoló Norrist és Hamilton Verstappen üldözésébe fogott, miközben Sainz megelőzte csapattársát, Leclerc-t.
Az utolsó körökben a közepes kerekeken Hamilton folyamatosan közeledett Verstappenhez, aki a csapatával üvöltött, mert fékproblémái voltak, és éppen akkor közölték vele mindig, mennyivel vezet még Hamilton előtt, amikor éppen fékeznie kellett. Verstappen megőrzött az előnyéből két másodpercnél is többet Hamilton előtt, így az 50. futamgyőzelmét szerezte pályafutása során.

A harmadik helyen Norris ért célba, mögötte pedig Sainz, majd Perez és a mezőnyben egyedüliként egy kiállással versenyző Leclerc. A vb egy hét múlva a Mexikói Nagydíjjal folytatódik.A vb egy hét múlva a Mexikói Nagydíjjal folytatódik.