Társoldalunk:

Káromkodva panaszkodott, majd nem bírta tovább a Forma-1-es pilóta

2023.10.22. 17:21

A Forma–1-es Amerikai Nagydíj sprintfutamát egyetlen versenyző adta fel: Lance Strollnak hivatalosan fékprobléma miatt kellett két körrel a leintés előtt a bokszutcába gurulnia.

Az Aston Martin kanadai pilótája a 14. helyről rajtolhatott az austini sprinten, és noha a futam eleje jól sikerült számára, később jöttek a problémák. Előbb a gumikopásra panaszkodott, így úgy döntött, önként elengedi csapattársát, Fernando Alonsót, majd a fékhiba miatt be is fejezte a versenyt. A versenymérnöke, Ben Michell hiába próbálta nyugtatni, a kanadai káromkodva elégedetlenkedett a rádióban.

Strollnak a reakciói alapján megváltás volt a fékprobléma, hiszen így hamarabb befejezhette a sprintfutamotForrás: Anadolu via AFP/2023 Anadolu/Celal Gunes

„Felőlem menjen el, inkább hagyom, hogy megelőzzön, a gumijaimnak már úgyis annyi" – mondta a 15. körben Alonsóról és az abroncsairól Stroll, miután Michell figyelmeztette, hogy a spanyol közeledik rá. Egy körrel később aztán még dühösebbé vált.

„Oké, Lance, fejet lehajtva nyomjad, tudod, mit kell csinálnod" – mondta a versenymérnöke.
„Tudom és csinálom, haver, de ez egy sz*r, egy kib***ott sz*r" – reagált Stroll.
„Ugyan, Lance, a gumikopás mindenkinek nagy, maradj koncentrált" – próbálta biztatni Michell. 
„Na, persze, de nekem még nagyobb..." – mondta lemondóan Stroll, majd észlelte a fékproblémáját is, és feladta a sprintfutamot.

Az idén szörnyű formában teljesítő Strollra a vasárnapi futamon sem vár könnyű feladat, hiszen mindössze a 19. helyről indulhat.

Forrás