A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az Amerikai Nagydíj sprintkvalifikációja után vizsgálatot indított George Russell ellen az SQ1 végén mutatott feltartásáért.
A végül nyolcadikként záró Mercedes-pilóta a második helyen végző Charles Leclerc-t tartotta fel az első szakasz utolsó perceiben, a 19-es kanyarban. Ez ugyan nem akadályozta meg a monacói továbbjutását, végül mégis mindkét versenyzőt behívták meghallgatásra magyar idő szerint 21 órakor.
Monsieur Leclerc calls out Mr Russell
— Formula 1 (@F1) October 21, 2023
Watch all the best action from a super-close #F1Sprint shootout ⤵️#F1#USGP
Végül a sprintfutam előtt döntést hozott az FIA, eszerint – ahogy azt Leclerc a rádióban azonnal jelezte is – büntetést kapott Russell: a brit pilóta három hellyel hátrébbról indulhat a rövidített versenyen. Ezzel Russell a 11. rajtkockából vág neki a 19 körös futamnak, míg Alexander Albon, Pierre Gasly és Daniel Ricciardo is nyert egy-egy pozíciót.
Az austini sprint magyar idő szerint éjfélkor kezdődik, a futamra pedig vasárnap 21 órától kerül sor. Utóbbin Leclerc az élről, Russell az ötödik helyről rajtolhat majd.