Társoldalunk:

Példátlan módon viselkedett Sergio Pérez

2023.10.19. 10:08

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy eddig nem látott módon készült Sergio Pérez a Forma–1-es Amerikai Nagydíjra.

A szezont kiválóan kezdő Pérez az Azeri Nagydíj óta folyamatos visszaesést mutat, elsősorban a gyenge időmérős eredményeinek köszönhetően. A legutóbbi három versenyhétvégéből ráadásul egyszer sem tudott a legjobb hét között végezni a futamon, ráadásul több balesetet is okozott másoknak. Csapattársa, Max Verstappen már 209 pontos előnnyel rendelkezik előtte az összetettben, a mexikóinak pedig a második helye is egyre nagyobb veszélyben van a pontversenyben.

Miközben egyre többen rebesgetik, hogy Péreznek távoznia kellene a Red Bulltól, a mexikói továbbra is mindent megtesz azért, hogy a hátralévő öt hétvégén bizonyítson – ezt mutatja az is, hogy úgy készült az Amerikai Nagydíjra, mint még korábban sohasem.

Nagy munka zajlik a háttérben Péreznél és a Red BullnálForrás: AFP/Attila Kisbenedek

„Túlórázott, hogy megállítsa a rossz formáját, és helyreállítsa a szezonját. A múlt héten három napon keresztül szimulátorozott, amire korábban soha nem volt példa. Próbáltunk segíteni neki, hogy megtalálja a Katarban és Japánban tapasztalt problémák kiváltó okát. Úgy gondolom, hogy nagy előrelépést tett, így remélhetőleg ez kifizetődik ezen a hétvégén" – nyilatkozta Christian Horner Pérezről, akivel szemben továbbra is töretlen a bizalma, és hiszi róla, hogy megtartja a pontversenybeli második helyét.