Vasárnap este a Forma-1-es Katari Nagydíjon az immáron háromszoros világbajnok Max Verstappen rendkívül sima győzelmet aratott, mögötte a McLaren két pilótája, Oscar Piastri és Lando Norris szerezte meg a másik két dobogós helyezést. A futam után Verstappen és Piastri is azt mondta, hogy a hatalmas hőség miatt ez volt pályafutásuk egyik legnehezebb futama.
A brit Lando Norris az idén már ötödik alkalommal állhatott dobogóra, de először az alsó fokára.
„Nagyon ó volt az első köröm. Tegnap volt egy hibám, de most odafigyeltem. Jó tempóm volt végig, talán a miénk volt a leggyorsabb autó. Zsinórban három dobogó, 1,8 másodperces boxkiállás, egészen lenyűgöző, amit a csapat csinál. A három kiállás megnehezítette a versenyt, fizikailag nehéz volt, de az utolsó időszakban már padlógázzal mentem. Gratulálok Oscarnak, mert nem hibázott, és persze Maxnak is" – értékelt a futam után a brit Lando Norris, aki a szingapúri és a szuzukai második hely után most a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Az ausztrál Oscar Piastri pályafutása legjobb helyezését érte el a második hely megkaparintásával.
„Nagyon boldog vagyok. Egyértelműen ez volt a tervünk, de életem legnehezebb futama volt. Nagyon-nagyon meleg volt, a három kerékcsere miatt pedig padlógázzal mentünk, mindent kiadtunk magunkból. Elképesztően jó futam volt, és örülök, hogy meg lett a második hely, ismét egy remek hétvégét zártunk" – mondta a 22 éves Piastri, aki szombaton megnyerte a sprintfutamot, ezzel pályafutása legsikeresebb hétvégéjét tudhatja maga mögött.
Max Verstappennek ez volt az idei 14., egyben pályafutása 49. futamgyőzelme.
„Az első szakasz volt nehezebb, utána már tudtam menedzselni a futamot. Azonban a McLaren nagyon gyors volt ma is, úgyhogy nyomnom kellett. Ez volt az egyik legnehezebb nagydíjam a körülmények miatt, talán ott van a top ötben. Most nagyon izzadok, úgyhogy majd meglátjuk mit tartogat az este. De az biztos, hogy szeretnénk még versenyeket nyerni az idei szezonban" – mondta a háromszoros világbajnok holland, aki pályafutása 180. futamán vett részt.