A McLaren újonca, az ausztrál Oscar Piastri nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíj szombaton rendezett sprintfutamát, mögötte a címvédő Max Verstappen lett a második, ezzel a Red Bull holland pilótája bebiztosította pályafutása harmadik világbajnoki címét. A sprintfutam után a holland sztár megkapta a kérdés, hogy lesz-e négyszeres vagy ötszörös világbajnok is, Verstappen azonban azt mondta, most csak élvezni szeretné a pillanatot.
„Fantasztikus érzés. Hihetetlen évünk van, nagyon sok jó versennyel. Büszke vagyok a csapat munkájára. Hihetetlen sorozatban háromszor nyerni. Megyünk tovább előre, ma is izgalmas verseny volt. Kár a biztonsági autókért, de így is nagyon élveztem. A közepes abronccsal könnyebb dolgunk volt. Most szeretném élvezni a pillanatot, aztán majd kiderül, lesz-e több vb-címem" – mondta a futam után az immáron háromszoros világbajnok Verstappen, aki 40 év után az első, aki szombati napon diadalmaskodott. Legutóbb ezt Nelson Piquet tette meg 1983-ban.
A sprintfutamot az ausztrál Oscar Piastri nyerte, a 22 éves pilótának ez volt pályafutása első futamgyőzelme a Forma-1-ben.
„Nagyon boldog vagyok, stresszes futam volt. A rajt után azt hittem bajba kerülhetek, főleg amikor Max felzárkózott a biztonsági autós szakaszban. Sok mindent át lehet menteni holnapra, sikerült jól menedzselni az abroncsokat is. A lényeg, hogy megvan a győzelem" – mondta a futam után a McLaren pilótája.

A harmadik helyen a brit Lando Norris végzett, aki az idei szezonban már négyszer végzett a dobogó második fokán, így a McLaren első futamgyőzelmét neki jósolták.
„Gratulálok Oscarnak és Maxnak. Rosszul rajtoltam, meg kellett szenvednem. Tudtuk, hogy a lágy keveréken rajtolók előnyben lesznek a verseny első felében, szerencsénk volt, hogy ennyi biztonsági autós fázis volt. Oscar elképesztő munkát végzett, én hibáztam, ő most nem, de remélem hamarosan nekem is meglehet a győzelem" – mondta a brit pilóta, aki 121 ponttal a hetedik helyen áll a vb-pontversenyben.
A vasárnap esti 57 körös Katari Nagydíj 19 órakor rajtol, az első rajtkockából az immáron háromszoros világbajnok Max Verstappen indulhat majd.