A Forma–1-es Katari Nagydíj időmérője után a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner magasztalta Max Verstappent, majd durván odaszúrt Sergio Péreznek.
Verstappen úgy is 441 ezredes előnnyel zárt az első helyen, hogy a Q3-ban a második gyors körébe belehibázott, így nem tudott javítani a hajrában. Horner erről is beszélt a kvalifikáció után.
„Szerencsére az első kísérleténél igazi megakört teljesített – mondta Horner a Sky Sportsnak, kiemelve az első szektort, azon belül is az első kanyart. – Ezután megpróbált még egy kicsit többet kihozni a következő körben, és hibázott, de szerencsére az a kirobbanó [kör] elég volt."
A brit csapatfőnök ezután a másik pilótáról, Sergio Pérezről is beszélt, aki a Q2 elején gyenge kört futott, majd másodjára hiába javított, azt a körét pályaelhagyás miatt érvénytelenítették, így a 13. helyen zárt.

Nélküle is vezetnénk a konstruktőri pontversenyt, nehéz megmagyarázni a kettejük közt jelenlévő különbséget... – utalt Horner arra, hogy Verstappen 400 ponttal áll, Pérez 223-mal, a konstruktőri-vb második helyén a Mercedes pedig 305-tel. – Nagy kár, hogy Checo Q3-at érő körét elvették, hasonlóan, ahogy később Lando [Norris] és Oscar [Piastri] körét is törölték. De megint az történt, hogy Max elvégezte a munkát, Checón viszont kifogott..."