A Forma–1-es Katari Nagydíj időmérő edzését a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen nyerte George Russell és Lewis Hamilton előtt. Amikor a pilóták a kvalifikáció után az interjúkra érkeztek, még azt hitték, hogy Lando Norris lett a második, ám a brit gyors körét utólag elvették. Így Oscar Piastri tűnt harmadiknak, és miután az ausztrállal elkészítették az interjút, azután derült ki, hogy neki is érvénytelenítették a gyors körét. Így aztán Hamilton nem is értékelte az időmérőt közvetlenül a leintés után, mert addigra elhagyta a pályát.
Az egyetlen, amihez nem igazán férhetett kétség, hogy Max Verstappen pályafutása 30., idei 10. pole pozícióját szerzi – noha az utolsó gyors körén ő is hibázott, így már nem tudott javítani, de nem is kellett neki. A holland így vasárnap az élről rajtolhat a futamon, de már előtte, a szombati sprintfutamon is bebiztosíthatja a harmadik világbajnoki címét.
POLE FOR MAX VERSTAPPEN IN QATAR!!!
— Formula 1 (@F1) October 6, 2023
That's the Dutchman's 10th of the season #F1#QatarGPpic.twitter.com/DKAeMhIPIA
„Nagyon jól kezdtük a hétvégét ezen a nehéz, tapadásmentes pályán, boldog vagyok a pole pozíció miatt. Akárhogy is alakul a holnap, vasárnap győzelemmel szeretném lezárni a hétvégét, de nyilván jó lenne, ha holnap is jó eredményeket érnénk el – értékelt az időmérő után Verstappen. – A körülményekhez, a homokos pályához holnap is jól kell alkalmazkodni, ez ma nagyszerűen sikerült."
A mercedeses George Russell a nyilatkozata közben még azt hitte, hogy harmadik lett, ám Norris büntetése miatt a második pozícióból várhatja a vasárnapi versenyt.
„Nehéz nap volt ez mindenkinek a körülmények miatt, rengeteget javultak a köridők, és ez a harmadik [mint kiderült, második] hely jó eredmény, mert jobbak vagyunk, mint vártuk – nyilatkozta Russell, aki a vasárnapi várakozásairól is beszélt. – A McLarenek továbbra is gyorsak, a Ferrarikkal pedig a konstruktőri második hely megszerzéséért kell harcolni, ez a cél."
Yesss George! He will start on the front row for Sunday’s #QatarGP! pic.twitter.com/c05ueRJ4pl
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) October 6, 2023
Az időmérő leintését követően hosszú percekig úgy tűnt, hogy Lando Norris, a McLaren brit versenyzője lett a második, de utólag törölték az ő köridejét pályaelhagyás miatt. Ugyanígy járt csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri is, akinek már akkor vették el a köridejét, amikor a harmadik starthely birtokosaként nyilatkozott az élő televíziós közvetítésben.
Nem vagyok elégedett magammal, rossz volt az utolsó köröm. Ennél több volt ebben és több van a hétvégében is. Megvan a harmadik hely, innen a dobogó szép eredmény lenne ezen a nagyon csúszós pályán, igyekszem a legjobbamat nyújtani – mondta Piastri, még mielőtt megtudta, hogy hátrasorolták. Majd megtudta, hogy csak a hatodik helyről indulhat. – Nem tudtam, hogy vizsgálat alatt voltam, nagyon csodálatos... De örülök, hogy itt lehettem és beszélhettem."
P3 for Piastri... wait, hang on...
— Formula 1 (@F1) October 6, 2023
The Aussie's time has also been deleted #F1#QatarGPpic.twitter.com/MpwVUAJOwM
A katari hétvége szombati napján a sprintkvalifikációt és a sprintfutamot rendezik meg, míg a futamra vasárnap 19 órától kerül sor.