George Russell bár alulmaradt idén csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, ám a Mercedes fiatal brit versenyzője nem csügged a saját teljesítményét látva, sőt, próbál kapaszkodókat keresni, és Fernando Alonso egy mondatában meg is találta ezt.
A "Beyon the Grid" podcastben elárulta, hogy a 2023-as szünet óta sokkal jobban érzi magát.
"Amikor az idei teljesítményemet vizsgálom, próbálok arra koncentrálni, hogy egy két-három centiméteres körönkénti hiba elhomályosítsa az egyébként csodálatos hétvégét. Mióta visszatértem a nyári szünetről, hatalmas a tempó, és bár mindent beleadtam azért, hogy versenyt nyerjek, az egyetlen esélyt erre elmulasztottam."

Russell elmondta azt is, mi segített megváltoztatni a hozzáállását.
"Hallgattam egy podcastot, amiben Fernando Alonso volt a vendég. Azt mondta, ha valamit meg tudna változtatni a karrierjében, akkor az az lenne, hogy fiatalabb korában jobban és gyakrabban élvezze a pillanatot. Ez visszhangzik bennem, emlékeztetnem kell magam arra, hogy éppen az álmomat élem. Mindent beleadok, de néha elfelejtem élvezni, ezen változtattam. Sokkal jobban élvezem most az életet, boldogabbnak is érzem magam."