Társoldalunk:

Ezért nem volt elégedett az időmérő meglepetésembere

2023.09.23. 09:56

A Forma–1-es Japán Nagydíj időmérő edzését Max Verstappen nyerte a két McLaren, Oscar Piastri és Lando Norris előtt. Lássuk, hogyan értékelte a kvalifikációt az első három helyről induló pilóta – ebből kiderül az is, hogy a harmadik Norris elégedettebb volt a második Piastrinál.

Max Verstappen a gyengébb szingapúri versenyhétvége után egyértelműen dominálta a szuzukai pénteket-szombatot, és kérdés nélkül szerezte meg karrierje 29. pole pozícióját.

„Először is köszönöm a helyi szurkolóknak, hogy ilyen szenvedélyesen támogatnak minket. Nagyszerű a hétvégénk eddig, határon tudtam autózni, nagyon jó érzés volt. Szingapúrban nagyon rossz hétvégénk volt, de éreztem, hogy ez a pálya kedvezhet, még ha biztosra nem is tudtam" – mondta Verstappen az időmérő után, aki azon kicsit meglepődött, hogy milyen nagy (581 ezredes) előnnyel nyerte meg a kvalifikációt.

Oscar Piastri először végzett a legjobb kettő között egy Forma–1-es időmérőn, és a Belga Nagydíj sprintfutama után másodszor indulhat az első sorból. Az ausztrál pilóta mégsem felhőtlenül értékelte a történteket, hanem keresett kifogásolnivalót a köreiben.

„Az első [Q3-as] köröm jó volt, bár az utolsó sikán sikerülhetett volna jobban. A második körömben aztán csak az első szektor sikerült jól. Persze azért örülök a második helynek, ez egy jó hétvége eddig a csapatnak, jól működnek a fejlesztések. Sejtettük, hogy ez a pálya kedvez nekünk, jó, hogy meg is tudjuk ezt valósítani – nyilatkozta Piastri. – Rég rajtoltam utoljára ilyen elölről, hogy egy autó van csak előttem, de majd megpróbálom őt megelőzni."

Lando Norris ugyan kikapott a csapattársától 35 ezreddel, így is jó esélye van egy újabb dobogóra a vasárnapi futamon, és ő is ezt tűzte ki célul az időmérő után.

„Nagyon jó napot zártunk, kiváló munkát végzett Oscar és persze Max is. Elégedett voltam a körömmel ezen a nehéz pályán, ahol a legkisebb hiba is sok időbe kerül – értékelt Norris. – Sok izgalmas McLaren-sztori született már itt Japánban, úgyhogy remélhetőleg mi is írunk egy ilyet, noha Maxot és a Red Bullt nyilvánvalóan nagyon nehéz lesz elcsípni. Mi viszont meg fogjuk próbálni."

Az 53 körös futam vasárnap, közép-európai idő szerint 7.00-kor rajtol a szuzukai pályán.