Társoldalunk:

Hatalmas meglepetések, nem várt kihívók a Japán Nagydíj időmérője előtt

2023.09.23. 05:32

A Forma–1-es Japán Nagydíj utolsó, harmadik szabadedzését az első kettőhöz hasonlóan Max Verstappen nyerte meg, ezúttal a két McLaren, Lando Norris és Oscar Piastri előtt, akik meglepetésre fölényesen a többi élcsapat előtt zártak. A gyakorlásról készült élő szöveges tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.

Az edzés első öt percében senki nem hajtott ki a pályára, és ezután is csak lassan, egyesével kezdték meg a gyakorlást a pilóták. A Ferrariktól a McLarenek vették át a vezetést, majd Max Verstappen az első körében három lila szektorral, 1:30,960-as idővel állt az élre.

Végül ez az időeredmény egészen az utolsó negyed óráig kitartott az első helyen, amikor megkezdődtek a valódi időmérős szimulációk. Verstappen ekkor hét tizedet tudott javítani az addigi legjobbján, és csak a két McLaren tudta őt megközelíteni – negyed másodpercre. A másik Red Bull-lal Sergio Pérez lemaradása a McLarenektől fél másodperces volt, ahogy a Ferrarik hátránya is, a Mercedesek és Fernando Alonso pedig mintegy egy másodperccel zárt a Lando Norris-Oscar Piastri páros mögött.

A McLarenek lehetnek Verstappen legnagyobb kihívói az időmérőnForrás: AFP/Peter Parks

Többen problémákkal küszködtek a napos időben rendezett gyakorlás során: George Russell és Esteban Ocon például a váltójára, Alexander Albon pedig a fékjeire panaszkodott a csapatrádióban.

A Japán Nagydíj időmérő edzését szombaton, magyar idő szerint 8.00-tól rendezik. Az 53 körös futam vasárnap, közép-európai idő szerint 7.00-kor rajtol a szuzukai pályán.