Társoldalunk:

Egy furcsa baleset miatt rövidült le a második Forma-1-es szabadedzés

2023.09.22. 09:07

A Forma–1-es Japán Nagydíj pénteki második szabadedzését az elsőhöz hasonlóan Max Verstappen nyerte meg, ezúttal Charles Leclerc és Lando Norris előtt. A gyakorlásról készült élő szöveges tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.

A végeredmény sokkal szorosabb volt, mint a nyitó edzésen, hiszen a 14.-ként záró Lewis Hamilton lemaradása is csupán 1,1 másodperces volt. A Mercedes ugyanakkor a viszonylag kis hátrány ellenére sem lehet túl bizakodó, pláne mert George Russell többek között a túlzott gumikopásra is panaszkodott az edzés során.

A részben a jövő évi C2-es jelű gumik teszteléséről szóló edzés a tervezettnél néhány perccel előbb ért véget, miután Pierre Gasly ritkán látható balesete miatt egy piros zászlós fázis zárta le a gyakorlást. A francia pilóta Alpine-ja egy elfékezés után kicsúszott a pályáról, majd lassan, de fékezés nélkül és egyenletes tempóban ütközött a gumifalnak. Ugyan először úgy tűnt, Gasly megúszhatja nagyobb autótörés nélkül, végül a fal mentén végigcsúszva összetörte az Alpine-ja bal első felfüggesztését.

A Japán Nagydíj programja szombaton a harmadik szabadedzéssel folytatódik, az időmérő edzést pedig - magyar idő szerint - 8.00-tól rendezik.

Az 53 körös futam vasárnap, közép-európai idő szerint 7.00-kor rajtol a szuzukai pályán.