Társoldalunk:

Szerződést hosszabbított a McLaren a Forma-1 új sztárjával

2023.09.20. 14:40

A 2026-os idény végéig meghosszabbította az ausztrál Oscar Piastri szerződését a McLaren Forma-1-es istálló.

A brit csapat szerdai bejelentése azt is jelenti, hogy a következő évekre biztosított a versenyzőpáros, Lando Norris ugyanis már tavaly aláírt a 2025-ös szezon végéig.

A 22 éves Piastri 2021-ben megnyerte a Forma-2-es bajnokságot, 2022-ben pedig a francia Alpine istálló teszt- és tartalékversenyzője volt. Tavaly júniusban a Williamsnek akarták kölcsönadni, de amikor a kétszeres világbajnok Fernando Alonso bejelentette, hogy az idén már az Aston Martinnál versenyez majd, akkor Piastrival akarták pótolni a spanyolt.

Az Alpine hivatalos közleményt is kiadott erről, az ausztrál versenyző azonban saját Twitter-oldalán cáfolta a bejelentést, közölte, hogy nem írt alá szerződést az Alpine-nal és nem is fog vezetni náluk. Az ügy végül azzal zárult, hogy az Alpine idő előtt felbontotta Piastri szerződését, így az ausztrálnak lehetősége nyílt aláírni 2023-ra a McLarenhez.

Piastri az eddigi 15 idei futamból hatszor pontszerzőként zárt, 42 pontjával 11. az egyéni vb-pontversenyben. Csapattársa az idén már háromszor állt dobogón - minden alkalommal másodikként - és 97 pontot szerzett, amivel nyolcadik az egyéni összetettben. A Norris-Piastri duóval a McLaren 139 ponttal az ötödik helyen áll a konstruktőrök ranglistáján.