Vágólapra másolva!
Fernando Alonso idei remek teljesítménye kapcsán Nico Rosberg felidézte, milyen volt az az időszak, amikor Michael Schumacher a Mercedes versenyzőjeként visszatért a Forma-1-be.

A 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacher először a 2006-os szezon végén intett búcsút a száguldó cikrusznak, 2010-ben azonban visszatért, ám korábbi fantasztikus eredményeit már nem tudta megközelíteni. A hétszeres világbajnok a legjobb teljesítményt 2012-ben nyújtotta, amikor Monacóban pole pozíciót tudott szerezni, Valenciában pedig a harmadik helyet szerezte meg a futamon. Ezek mellett viszont már nem volt túl sok meghatározó pillanata, és 43 évesen végleg abbahagyta az F1-es versenyzést.

A motorsport.com megírta, hogy Nico Rosberg a 42 éves Fernando Alonso remek teljesítménye kapcsán beszélt arról, hogy annak idején mi okozhatta azt, hogy Schumacher talán már nem volt az a legendás bajnok a mercedeses időszaka során, mint korábban a Ferrarinál.

Nico Rosberg és Michael Schumacher csapattársak voltak a Mercedesnél Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

"Nekem nagyon tetszik Alonso visszatérésének a története. A 33. futamgyőzelmére hajt, és ő a valaha volt egyik legjobb. Nemsokára 42 éves lesz majd, és tudom, ez mit jelent, mert Michael Schumacher volt a csapattársam, amikor már a 40-es éveiben járt" - mondta a 2016-os világbajnok.

A DRS például új volt számára, és néha elfelejtette, hogy azzal gyorsabb lehet, vagy elfelejtette kikapcsolni, ami olykor problémákhoz vezetett. Néha egyszerűen hiányzott nála némi alkalmazkodóképesség. Alonso esete eközben más. Tisztelettel mondom, de nemsokára 42 lesz, ő viszont mégis hihetetlenül vezet, és szerintem mindannyian boldogok lennénk, ha meg tudná szerezni a 33. futamgyőzelmét" - tette hozzá Rosberg.