Vágólapra másolva!
A barcelonai Spanyol Nagydíj időmérőjén a Mercedes pilótái, Lewis Hamilton és George Russell összeütköztek egymással. A német istálló vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin elmagyarázta, mi vezetett a két versenyző hibájához.

Lewis Hamilton és George Russell a kvalifikáció második szakaszának végén ütköztek össze a célegyenesben. A koccanást az eredményezte, hogy a gyorskörébe belehibázó és így új próbálkozásnak nekifutó Russell nem tudta, hogy hétszeres világbajnok csapattársa épp mögé érkezett, míg Hamilton azt hitte, a fiatalabb brit szélárnyékot akar húzni neki.

A formula.hu megírta, hogy a Mercedes vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin elmagyarázta, pontosan mi történt az ominózus ütközés során.

"Hogy egyszerűen fogalmazzunk: a pilóták igyekeztek találni egy a körét befejező autót, hogy mögöttük szélárnyékot fogva kezdhessék meg a magukét. Ez nagyobb egyenesbeli sebességet jelentett volna neki, ami egy tizedet vagy akár többet is érhetett volna. A körét befejező autó aztán félrehúzódott volna, így a kör többi részét pedig tiszta levegőben teljesíthették volna.

árulta el a Mercedes mérnöke.

Hamilton és Russell ütközése az időmérőn Forrás: AFP/Josep Lago

"Barcelonában, a pályán arra figyeltünk, hogy magára a versenyre koncentráljunk, ne pedig azzal törődjünk, mi történt az időmérőn. Most, hogy itt vagyunk a gyárban,

le fogunk ülni és meg fogjuk nézni, hogyan változtassunk a kommunikációnkon annak érdekében, hogy ne zavarjuk össze a pilótákat azzal, hogy nem mondjuk el nekik a teljes képet" -

tette hozzá Shovlin.