Vágólapra másolva!
A régi-új vonalvezetésnek, a várható csapadéknak és a Red Bull-kihívók fejlesztéseinek is köszönhetően évtizedek óta nem látott izgalmakat hozhat a hétvégi Forma–1-es Spanyol Nagydíj. A szezon második negyedébe lépve a 41 éves Fernando Alonso odahaza írna történelmet az Aston Martinnal, de a Mercedes és a Ferrari is fogadkozik a hozott frissítései miatt – ugyanakkor ha minden a rendnek megfelelően zajlik, a Red Bull így is legyőzhetetlennek tűnik.

Noha sokan barcelonai pályaként hivatkoznak a jelenleg is otthont adó helyszínre, valójában 1991 óta a katalán fővárostól néhány kilométerre fekvő Montmeló településen láthatjuk körözni a pilótákat. A következő évben áthelyezték a nyári olimpia miatt az időpontját (az ötkarikás játékokon egyébként az országúti kerékpár csapatidőfutamán is látható volt a pálya), és

1996 óta a rendkívüli 2020-as évet leszámítva mindig tavasz végén rendeztek futamot itt – mostanáig.

Az az 1996-os versenyhétvége nemcsak amiatt volt emlékezetes, mert legutóbb akkor volt a futamnak nyári időpontja, hanem azért is, mert Michael Schumacher akkor szerezte az első győzelmét a Ferrari pilótájaként úgy, hogy a szakadó esőben tönkreverte a mezőnyt.

Nos, az azóta eltelt 26 montmelói versenyt egyetlen alkalommal sem befolyásolta az eső.

Ez az elképesztő sorozat idén viszont könnyedén megszakadhat, ugyanis hiába lesz mindhárom nap 20-25 fokos hőmérséklet, pénteken, szombaton és vasárnap sem elhanyagolható annak a valószínűsége, hogy délután megérkezik a csapadék.

Michael Schumacher első ferraris sikere emlékezetesre sikerült Forrás: AFP/Eric Cabanis

Ez pedig több szempontból is különlegessé teheti az alapból az időmérő után egyértelműnek tűnő montmelói futamot. Az esőhiánynak és a nem túl szűk aszfaltcsíknak is köszönhetően az eddigi 32 évből mindössze 8 alkalommal volt szükség biztonsági autós fázisra, ráadásul 2020-ban és tavaly például egyszer sem, és csak 2008-ban és 2018-ban kellett kétszer is a safety car. Piros zászlós fázis pedig még sosem volt itt. Ami szintén megmutatja a kiszámíthatóságot, az az, hogy

az eddigi 32 itteni hétvégéből 23-szor a pole-pozícióból rajtoló pilóta örülhetett a végén, 6-szor a másodikként, 1-szer a harmadikként (Schumacher, 1996), 1-szer a negyedikként (Verstappen, 2016), 1-szer pedig az ötödikként (Alonso, 2013) induló versenyző nyert.

Azaz igencsak megéri jó időmérőt teljesíteni, még a dobogóért is, hiszen 2003 óta csak egy olyan pilóta állhatott fel a pódiumra, aki a hatodik helynél hátrébbról rajtolt.

Max Verstappen az első futamgyőzelmét 2016-ban, Spanyolországban szerezte Forrás: 2016 Getty Images/Clive Mason

Mi ennek az oka? Bár a montmelói pálya közel sem olyan szűk, mint például a monacói aszfaltcsík, de a gyors kanyarok miatt a versenyzőknek meglehetősen nehéz követni az előttük haladót, és ezen a tavalyi szabályváltozások sem segítettek. Most azonban ismét igyekeztek elősegíteni valamivel az előzést a szervezők. Azok után, hogy 2007-ben beraktak egy sikánt a kör végére, 16 év kellett hozzá, hogy rájöjjenek, ez nemhogy nem segít a célegyenesben történő előzésekben, de egyenesen hátráltatja azokat. Így

az idei versenyhétvégén már nem láthatjuk ezt az ominózus sikánt, ezzel pedig a kanyarok száma kettővel (14-re), a pálya hossza pedig 18 méterrel (4657 m-re) csökkent.

Ezt leszámítva apróbb módosítások történtek, köztük az, hogy a célegyenes végén kiszélesítették és biztonságosabbá tették a bukóteret. A pálya viszont így sem lesz ismeretlen a legtöbb pilótának, hiszen amellett, hogy minden évben van itt verseny, szinte minden évben tesztelés céljából is ellátogat ide a mezőny, hiszen gyors, közepesen gyors, illetve lassú kanyarok is akadnak rajta, így jól meg lehet határozni, hogy egy autót miben kell még fejleszteni.

A Spanyol Nagydíj módosított, immáron 4657 méter hosszúságú pályájának rajza Forrás: FIA

Ezt a tesztelést a következő héten a Mercedes és a Ferrari is végrehajtja – igaz, a Pirelli 2024-es gumitesztjének állomásaként. A jövő évi abroncsok már a Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzésein is részben előkerülnek, ugyanis 2-2 szettet próbálhatnak ki a csapatok azokból, amelyek az idei Brit Nagydíjtól felváltják az mostani gumikat.

Nem ez lesz az egyetlen újítás, amit az istállók akalmaznak a hétvégén. A legtöbb csapat az imolai verseny kiesésével mostanra időzítette az év első igazán nagy fejlesztését, és akik Monacóba is vittek már új dolgokat, azoknak is várhatóan inkább most fog ez hasznosulni. A Red Bulltól

Helmut Marko tanácsadó a múlt héten csak rejtélyesen nyilatkozott, hogy „valami újat fogunk kipróbálni Barcelonában",

az élmezőny többi csapata már konkrétabb volt. A Mercedes és az Aston Martin már Monte-Carlóra is teljesen megújulva érkezett,

a Ferrari pedig Spanyolországba hozott új hátsó futóművet, oldaldobozt, padlólemezt és diffúzort is.

A közelmúltban egyre reménytelenebb helyzetbe került Scuderiának szüksége lenne minden pozitívumra, így érthető módon a szurkolók szinte az utolsó reménysugárba kapaszkodnak azzal, hogy talán ez az újabb fejlesztés ismét az élre repíti a csapatot. Azt a csapatot, amely 2017 óta egyszer sem állt dobogóra Spanyolországban, és noha

Charles Leclerc tavaly a pole pozícióból indulhatott, Carlos Sainz pedig mindig pontszerző volt, egyikük sem végzett még itt a legjobb háromban.

Ha ez a rossz széria most megszakadna, az a Ferrari történetének 800. dobogója lenne.

„Zsinórban a második versenyen számíthat az egyik pilótánk hazai szurkolók támogatására, ami további ösztönzést jelent az egész csapat számára, hogy jól szerepeljen a versenynaptár egyik legismertebb pályáján.

ahogyan ezt a szezon eddigi versenyein is megtettük. Reméljük, hogy a teljesítmény terén némi előrelépést fogunk elérni, és reméljük, hogy jó eredményeket hozhatunk haza" – nyilatkozta Frédéric Vasseur csapatfőnök.

Frédéric Vasseur bizakodó a Spanyol Nagydíj előtt Forrás: NurPhoto via AFP/Gongora/NurPhoto/Gongora

A Mercedes hasonlóan fejlesztésekkel és bizakodva érkezett Spanyolországba, pláne, mert ez az egyik legsikeresebb pályája a csapatnak. 2014 óta csak kétszer nem egy Ezüstnyíl állt fel a dobogó tetejére, és tavaly George Russellnek a (már visszább esett Mercedesszel is elért) harmadik helye bizonyította, hogy nem csupán Lewis Hamilton képes itt jól teljesíteni az autóval.
„Lehetetlen értékelni a fejlesztéseinket egy olyan pályán, mint Monaco, de legalább nem értek csúnya meglepetések. Most továbbmegyünk Barcelonába, amely lehetőséget ad arra, hogy új elvárásokat hozzunk létre a W14-gyel. Ismerős a pálya, bár

nyilatkozta a Mercedest irányító Toto Wolff.

Így sem lesz azonban egyszerű dolga a Ferrari-Mercedes duónak megszorítani a Red Bullt, és még az Aston Martint sem. Különösen azért, mert Fernando Alonso a kedvenc, hazai pályájára érkezett, ahol elképesztő buzdításra számíthat.

A 41 éves pilóta idén eddig hatból öt dobogós hellyel érkezett rekordot jelentő 20. alkalommal Montmelóba, ahol mindmáig az utolsó futamgyőzelmét ünnepelte.

2013-ban az ötödik helyről volt képes nyerni, azelőtt pedig 2006-ban (a régi-új vonalvezetésen) is ő győzött, ráadásul emellett még öt dobogója van a pályáról.
„Alig várom, hogy lássam az összes spanyol és Aston Martin-szurkolót, ahogy biztatja a csapatunkat. Remélem, sok zöldet láthatok majd a lelátókon a hétvégén. Eddig sok harmadik helyezést értünk el, majd meglett a második hely Monacóban, így a következő, amire szükségünk van, az a győzelem. Ehhez a hétvége minden részét maximalizálni kell, és

Sok tapasztalattal rendelkezünk ezen a pályán, de ez mindig kihívást jelent. Érdekes lesz újra sikán nélkül versenyezni a kör végén, és remélhetőleg ez több előzési lehetőséget teremt" – mondta Alonso a hazai versenyhétvége előtt.

Fernando Alonso otthon koronázhatja a már eddig is szenzációs szezonját Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

Ám minden bizonnyal egy Aston Martin-győzelemhez szükség van egy Red Bull-hibára is, amit idén csak elvétve, és azt is Sergio Péreztől láttunk. Az energiaitalosok tavaly kettős győzelmet arattak Spanyolországban, ami Verstappen számára a második siker volt ezen a pályán.

Hamiltonon és Alonsón kívül csak a holland volt képes a jelenlegi mezőnyből nyerni, aki ráadásul a 2017-es kiesését leszámítva minden alkalommal dobogóra állt itt a Red Bull-lal.

Nehéz elképzelni, hogy ez a sorozat most szakadjon meg, egy esetleges Verstappen- vagy Pérez-siker pedig azt jelentené, hogy a McLaren (1988) és Mercedes (2019) után a Red Bull a harmadik csapat lesz, amely egy szezon első hét versenyét egyaránt megnyeri.

„Már alig várom, hogy visszatérhessek egy olyan pályára, amelyet mindannyian olyan jól ismerünk. Érdekel az utolsó két kanyar új elrendezése is. Természetesen

Barcelona a pályát nem számítva is nagyszerű város, mindig élvezem ezt a hétvégét, mert ez egy jó hely. Remélhetőleg az időjárás is velünk lesz a következő napokban" – mondta a futamot felvezető nyilatkozatában Verstappen.

A Red Bull pilótái felemás hétvégén vannak túl, és a Spanyol Nagydíjon is Verstappen tűnik esélyesebbnek Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Mark Thompson

„Monaco katasztrófa volt számomra: minden, ami elromolhatott, elromlott. Tehát ez a hétvége arról szól, hogy újrakezdjük, és gondoskodjunk arról, hogy visszatérjünk az egész szezonban felállított magas színvonalhoz.

Tudjuk, hogy egy normális napon a miénk leggyorsabb autó, és ez a pálya meg is felelne nekünk, csak arra kell ügyelnem, hogy tökéletes hétvégém legyen az elejétől a végéig. Ahhoz, hogy fenntartsam a nyomást Maxra a pontversenyben, konzisztensnek kell lennem és néhány győzelmet kell hozzá szereznem" – nyilatkozta Sergio Pérez.

Ahogy azt a mexikói is elmondta, egy "normális" napon legyőzhetetlennek tűnik a Red Bull, márpedig Spanyolországban évtizedek óta "normális" versenyre kerül sor. Idén azonban a megújított aszfaltcsík, a jósolt eső és a kihívók fejlesztései is amellett szólnak, hogy ezúttal olyan Spanyol Nagydíj következik, ahol nem a kiszámíthatóság lesz a jellemző. A Red Bull-drukkereken kívül pedig talán mindenki erre vágyik.

A Spanyol Nagydíj programja

  • 1. edzés: péntek 13:30-14:30
  • 2. edzés: péntek 17:00-18:00
  • 3. edzés: szombat 12:30-13:30
  • időmérő: szombat 16:00-
  • verseny (66 kör): vasárnap 15:00-
Helyezés Versenyző Csapat Pont
1. Max Verstappen Oracle Red Bull Racing 26
2. Sergio Pérez Oracle Red Bull Racing 18
3. Carlos Sainz Jr. Scuderia Ferrari 15
4. Charles Leclerc Scuderia Ferrari 12
5. George Russell Mercedes-AMG 10
6. Lando Norris McLaren F1 Team 8
7. Lewis Hamilton Mercedes-AMG 6
8. Oscar Piastri McLaren F1 Team 4
9. Fernando Alonso Aston Martin Aramco F1 Team 2
10. Lance Stroll Aston Martin Aramco F1 Team 1
Teljes lista