A Ferrarinál úgy gondolják, hogy Charles Leclerc az agresszív gondolkodása miatt szenvedett kétszer is balesetet a Forma-1-es a Miami Nagydíjon, azonban nem fogják azt mondani monacói pilótának, hogy nyugodjon meg.
Leclerc kétszer is balesetet szenvedett a legutóbbi, miami versenyhétvégén, először a második szabadedzésen, aztán pedig az időmérőn is. A versenyen aztán Leclerc csak a hetedik helyet tudta megszerezni, mivel a futam elején küszködött, és belekerült a DRS-vonatba.
Jock Clear, a Ferrari vezető teljesítménymérnöke úgy véli, hogy a balesetek azért történtek, mert Leclerc megpróbálta túlhajtani az autót.

„Bizonyos szempontból ez talán az ő gondolkodásmódját tükrözi, mert egy olyan autóval került szembe, amely bizonyíthatóan gyorsabb nála. Ez egyfajta csak "magamnak kell megteremtenem a különbséget" hozzáállás, aminek a végén persze a fizika kifog rajtad" – idézi a racingnews365.comJock Cleart, aki viszont hangsúlyozta, hogy nem fogják visszafogni a monacói pilótát.
„Nem fogjuk azt mondani neki, hogy "nyugodj meg, Charles". Az év során a kvalifikációkon kiemelkedő és ez nagyon erős helyzetbe hozza őt sok versenyen. Azt hiszem, megérezte a lehetőséget egy újabb pole-pozícióra, és talán csak elébe ment önmagának" – tette hozza a Ferrari vezető teljesítménymérnöke.
Clear úgy gondolja, hogy a Ferrari Miamiba hozott új padlólemez-frissítései is szerepet játszhattak Leclerc második balesetében.
A frissítés a padlólemez elejét és közepét finomította, a diffúzor geometriáját is megváltoztatták, hogy megpróbálják szabályozni és kezelni a diffúzorba beáramló légáramlást - így nagyobb hátsó leszorítóerőt hozva létre.

„Ez következetesebb egyensúlyt biztosít a pilótának a közepes, a nagy sebességű, az alacsony sebességű és természetesen a fékezés, a be- és a kiállás során" – mondta Clear az új frissítés ismertetésekor.
Talán ami a kvalifikáción Charles-szal történt, az tulajdonképpen ennek a bizonyítéka, ő tényleg nagyon belehúzott a nagy sebességű 4-6-os kanyarokban" – tette hozzá a Ferrari vezető teljesítménymérnöke.