Társoldalunk:

Megint másokat okol a rémesen gyenge időmérő után Lewis Hamilton

2023.05.07. 09:11

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton kiábrándítóan szerepelt a Forma-1-es Miami Nagydíj időmérőjén, csak a 13. helyről kezdheti majd meg a vasárnapi versenyt. A brit pilóta a forgalmat okolta a gyenge időmérő után.

Lewis Hamilton csak szenvedett a Mercedessel, ennek ellenére elmondása szerint voltak olyan momentumai, amikor azt gondolta, be tudja verekedni magát a Q3-ba. Végül azonban nem jutott tovább a második szakaszból, ebben pedig elmondása szerint szerepet játszott az is, hogy csapata, a Mercedes úgy küldte ki őt a pályára a Q2 végén, hogy rengeteg autó volt előtte - írja az F1vilag.

Lewis Hamilton nagyon gyengén szerepelt az időmérőnForrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Jared C. Tilton

„Reménykedtem, ugyanis voltak pillanatok, amikor az autó egészen tisztességes volt, és azt gondoltam, talán bejuthatunk a Q3-ba, de amikor pályára gurultam, körülbelül hét autó mögé kerültem, és amikor odaértem az utolsó kanyarba, én voltam az utolsó abban a csoportban, és elveszítettem a gumihőmérsékletet. Amikor elkezdtem a kört, egyszerűen nem volt tapadásom."

Hamilton hozzátette, a 13. helyről rajtolva is mindent belead majd, és igyekszik beverekedni magát a pontszerzők közé. Próbálja elfelejteni azt, ami az időmérőn történt.

"Megesik az ilyen. Igyekszem pozitívan gondolkodni, leszegem a fejem, és majd meglátjuk, hogy át tudom-e rágni magam a mezőnyön."