A Forma–1-es Miami Nagydíjon a Red Bull idén negyedszer aratott kettős győzelmet, ezúttal Max Verstappen tudott nyerni Sergio Pérez előtt. A dobogó harmadik helyére ismét Fernando Alonso állhatott fel. Lássuk, hogyan értékelték a pilóták a futamot!
Verstappen a kilencedik helyről kezdte meg a felzárkózást, és a táv háromnegyedéig el tudott menni a kemény keverékű abroncsokon, a hajrában pedig nem volt kérdés, hogy megszerzi a 38. futamgyőzelmét, amivel utolérte az egy csapatban elért legtöbb siker tekintetében Sebastian Vettelt.
„Jó és tiszta versenyünk volt, kimaradtunk az elején a kakaskodásból, majd le tudtam vadászni a riválisokat. Az is jelentette a különbséget, hogy ilyen sokáig kint tudtam maradni a keményeken. Már tegnap arra jutottunk, hogy a keményeken rajtolva nagyobb esély lesz a jó szereplésre – nyilatkozta a holland a leintés után. – A végén csatáztam Checóval is, de az is tiszta volt, ami a legfontosabb. A tegnapi problémák ellenére nyugodtan tudtunk versenyezni, és különleges, hogy a kilencedik helyről is nyerni tudtam."

Sergio Pérez hiába indulhatott a pole pozícióból, és volt gumielőnyben a verseny elején, így sem tudott ellépni a csapattársától, majd a bokszkiállása után sem tudott lényegesen közeledni rá, és végül meg kellett elégednie a második hellyel. A mexikói lemaradása így 14 pontra nőtt az összetettben Verstappenhez képest.
„Mindent beleadtam, de az első etap nem sikerült jól: túlságosan szemcsésedtek a gumijaim, nem volt meg a tempóm, ez pedig nagyban befolyásolta a futamomat. A közepes keverék rosszabbul működött, mint ahogy arra számítottunk. Azonban Max nagyon jó munkát végzett és megérdemelten nyert – mondta Pérez a futamot követően. – Ki kell elemeznünk, hogy mi volt ma félresikerült, miért nem volt meg a megfelelő tempó."
Fernando Alonso a szabadedzéseken mutatott szenvedés után az első sorból indulhatott, és a szezon során negyedik alkalommal is fel tudott állni a dobogóra. A spanyol ezzel megerősítette a harmadik helyét a pontversenyben, ám azon meglepődött, hogy ezt milyen könnyedén tette.
„Nagyszerű volt az autó, elég magányos versenyt tudtam így autózni. Az előttem lévők ellen esélytelen voltam, de azon csodálkoztam, hogy senki nincs a nyakamban. A Ferrarik azonban rosszabbak voltak, mint amire számítottunk – nyilatkozta Alonso, aki így az Azeri Nagydíj után ismét odaszúrt a Ferrarinak. – Azért volt részem jó csatákban is: Max-szal és Carlosszal [Sainz] is élvezetes párharcot vívtam, és végül minden jól alakult. Jön majd Imola, Monaco és Barcelona, remélhetőleg ott folytatódik ez a jó sorozat. A Red Bullok utolérhetetlennek tűnnek, de talán Monacótól lesz lehetőségünk megelőzni őket."